Azért mert férfi vagyok, még lehetek igényes!

Drágaságaim, nem vagytok elkényeztetve. Ezt például abból szűröm le, hogy ha felveszek egy inget, máris jönnek az elismerő női szavak: „de elegáns itt ma valaki!”. Na, ne szórakozzunk. Ennyit számítana egy szimpla ing? Te jó ég, miféle elfuserált fickók akadnak az utatokba?! Aztán egy kicsit jobban körülnéztem, és rájöttem, hogy tényleg borzasztóan tudunk kinézni. És ez sokszor igazán nem pénzkérdés. Már csak azért sem, mert a teremtés koronáinak azon képviselői, akiknek annyi pénze van, hogy sosem fogy el, ugyancsak képesek borzasztó ízléstelen megjelenést produkálni. Egyébként meg a szappan vásárlásához nem kellenek milliók – hogy ne ragadjunk le csak az öltözködésnél. Valahogy úgy tűnik, sokunkból alapból hiányzik az igényesség. Pedig női szemmel nézve felháborító lehet, hogy alig kell egy fokkal szebbnek lennünk az ördögnél, és ennek tetejébe még nem is adunk magunkra. Bár szeretném, ha a tiszteletet megadnánk a kivételeknek. Azoknak, akik inget hordanak. És figyelnek az alábbiakra.

Sziszegő szagűző

Elhiszem, hogy az állatoknak fejlettebb a szaglása az embereknél, de néha már azzal a gyanúperrel élek, hogy bizonyos kanoknak egyáltalán nincs szaglása. És itt a kanok alatt nem a hím kutyusokat értem… Az ég óvjon minden nőt attól, hogy a közlekedés során, a buszon tömörülő tömegben, egy átható testszagot árasztó pasas mellé keveredjen. Csak magamat tudom ismételni: ez még minket is zavar, vajon hogyan viselheti mindezt egy érzékenyebb orrú Tündérke? Minden bizonnyal Ő is felettébb rosszul. Joggal merül fel a kérdés bennetek: a szag hordozóját nem irritálja mindez? Vagy nem érzi? Tudom, Pasiszemmel az én dolgom lenne mindezt megválaszolni, de egyrészt tartom szerencsémnek, hogy a környezetemben nem nagyon homályosítja el senki a bűzös borzok névadó tulajdonságát; másfelől ezt azért elég kényes lenne valakinek az orra alá dörgölni. Úgy hiszem, Ti, nők sem szoktatok azzal fordulni egymáshoz, hogy „ideje lenne már szőrtelenítened”. Nekünk sem marad más, mint a látványos távollétünkkel tüntetni a szag hordozója ellen, és remélni, hogy ettől majd észbe kap. Vagy a kezeihez.

Kéz kezet mos…

Elsősorban vág, és csak utána mos. Méghozzá szappannal. Kedveseim, javítsatok ki, ha tévednék, de az első, amit megnéztek egy férfin, az a keze. Éspedig azért, hogy mennyire ápolt. Másodsorban azért, hogy kellően hosszúak-e az ujjai – állítólag buktok erre… -, de hát ezzel nem igen tudunk mit kezdeni. Az ápoltsággal viszont igen. Illetve annak hiányával főleg. Elárulom nektek: egy magára valamit is adó pasit rettentő mértékben zavar az, ha a kelleténél hosszabbak a körmei, vagy némi szutyok rondálkodik a karmai alatt. Ilyenkor szívünk szerint – mármint mi, az igényesek – kesztyűt húznánk, és az esti meccsnézésről is hajlandók lennénk lemondani, ha cserébe valaki azonnal megszánna minket egy ollóval meg némi folyékony szappannal. Randira például el sem indulunk hosszabb körmökkel. Hiszen tisztában vagyunk vele, hogy a csaj majd tetőtől talpig végigmér minket, és vizsgálódását talán éppen az ujjainknál kezdi. Ebből a szempontból talán még nincs is akkora gond velünk, bár hébe-hóba azért látni „műkörömmel” rendelkező fickókat, vagy olyan egyedeinket, akiknek olyan feketeség áll a körmei alatt, mintha egyenesen a burgonyaföldekről jöttek volna. Jelentem, tőlük mereven elhatárolódunk.

Hófehérke, hóKEFÉLke

Az elvárásaink sokszor tényleg nincsenek összhangban. Ha rajtunk múlna, szinte minden nőnek tűsarkakon kellene egyensúlyoznia még otthon is; mi meg azonnal húzzuk a szánkat, ha egy kimenős, ünneplő cipőt is be kell illesztenünk az amúgy is gyér gyűjteményünkbe. Mi több, a fajtánk számára az elegánsabb lábbeli vásárlása igazi nyűg, nem is érdekli, válasszon az asszony egy olyat, amiben elmehetünk az esküvőkre meg a hivatalos pofavizitekre, arra a pár alkalomra mindegy, mi van a lábunkon. Azért ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy nem minden férfi ilyen! Igaz, még az igényesebbje is hadilábon áll a cipők tisztán tartásával. Pedig ez sem elhanyagolható, ugyanis a nők a randin előszeretettel szemügyre veszik, hogy milyen surranóban toppan be a találkára a lovag. Korunk divatja előszeretettel diktálja nekünk (is) azt, hogy hordjunk fehér cipőket. Ezzel nincs semmi probléma, csak hát fehéren is kellene tartani. Az meg nem megy olyan könnyen. Higgyétek el, a férfiléleknek néha meg a cipőtörlő rongy bevizezése is megerőltető terhet jelent. Ezért aztán cseles képviselőink inkább tartanak több pár cipőt, és ha az egyik már kellően dzsuvás lett, csak átbújunk a másikba. A férfi olvasóknak jegyzem meg: a csajok egyébként is buknak arra, ha van cipőválasztékunk. Bízzatok bennem, tudom, miről beszélek.

Én: kikandikálok, Te: kiabálok!

Ez akkor is így van – mármint, hogy tisztában vagyok a szavaim igazságtartalmával -, amikor arra buzdítom pasitársaimat, hogy váljanak meg az olyan ruhadarabjaiktól, amin lyukak díszelegnek. A nőknek érthetetlen lesz, de mi, hímek nagyon tudunk ragaszkodni a kedvenc tárgyainkhoz. Ilyen tárgy pedig lehet akár egy póló vagy zokni is. Ekkor kezdődik meg az egyezkedés férfi és nő között: előbbi állítja, hogy az a kis lyuk szinte nem is látszik, utóbbi azonban a textilnemű kihajításával fenyegetődzik. Eme magatartásotok, kedves Hölgyeim, főként a zoknikkal kapcsolatban durvulhat el. Ha egy lyukasat találtok, szó nélkül kidobjátok a kukába. Mi meg kereshetjük bőszen, hogy hová tűnt el az a kissé likas, de attól még simán hordható zoknink. Azért nem árt, ha sokadjára itt is különbséget teszünk férfi és férfi között: van, akit nem zavar az ilyesmi, míg van egy rétegünk, aki a lyuk láttán, ha fájó szívvel is, de búcsút vesz az adott ruhadarabtól. Felesleges vitától kíméljük így meg magunkat, meg ugye az okosabb enged: egy kipenderített zoknit még nem veszünk zokon. Inkább ő repüljön, mint mi.