Szabó Anna
Most sem kellett csalódnom, mert mind a tejszín, mind a tej átvette a bodza ízét, ezáltal isteni finom. Tálaláskor a selymesen krémes bodza ízű panna cotta köré pár kanál epervelőt kanalaztam, és úgy kínáltam. A siker most sem maradt el, csak kanalaztuk, és kanalaztuk, rövid idő elteltével pedig már csak az üres tányérok sorakoztak az asztalon.
Hozzávalók 6 db formához
- 4 dl tejszín
- 2 dl tej
- 4 db bodzavirág lecsipkedve a száráról
- 2 csomag vaníliás cukor
- 10 dkg porcukor
- 10 g zselatin (por)
Elkészítés
Öntsük bele egy edénybe a tejszínt és a tejet, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és a száráról lecsipkedett bodzavirágot. Ezután tegyük fel a tűzre, és kevergetve melegítsük forráspontig. Amikor elkezd forrni, zárjuk el a gázt, majd fedjük le az edényt, és hagyjuk legalább egy órán át állni, hogy átvegye a bodza ízét. Ezután szűrjük le, és kanállal nyomkodjuk ki a bodzavirágból a tejszínes keveréket.
Tegyük vissza a tűzre, majd melegítsük ismét forráspontig. Ekkor vegyük le, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá a zselatint. Kézi habverővel addig keverjük, míg a zselatin teljesen feloldódik. Ezután szintén szűrjük át, majd töltsük bele az előzőleg hideg vízzel kiöblített formákba. Hagyjuk kihűlni, majd tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen. (Akár egész éjszakára is a hűtőben hagyhatjuk.)
Tálalás előtt vegyük ki a formákat a hűtőből, állítsuk egyesével néhány pillanatra meleg vízbe, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk rá a tányérra. (Érdemes a formákat egy kicsit a tányérhoz kocogtatni, akkor könnyebben ki fog jönni.)
Epervelő hozzávalói
- 30 dkg eper
- 1/2 citrom leve és reszelt héja
- 1 csomag vaníliás cukor
- 2 ek barna cukor
- 1 tk étkezési keményítő
- 3 ek víz
Elkészítés
Az epret alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. Ezután tegyük bele egy serpenyőbe, adjunk hozzá két evőkanál vizet, a barna cukrot, a vaníliás cukrot, a citrom levét és reszelt héját, majd óvatosan keverjük össze, és kislángon főzzük két-három percig.
A keményítőt keverjük simára egy evőkanál vízzel, majd csorgassuk az eperhez. Ezután óvatosan kevergetve addig főzzük, míg kissé besűrűsödik, majd vegyük le a tűzről és hűtsük ki egészen. (Néhány pillanat alatt besűrűsödik.)
Tálaláskor a tányéron lévő bodzás panna cotta köré ízlés szerint kanalazzunk a kihűlt epervelőből, és úgy kínáljuk.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Likopin és a gyomorrák kockázatának csökkentése
Az egészséges táplálkozás mindenki számára fontos, különösen a nők esetében, akik hormonális változásaik miatt bizonyos daganatos ...
GASZTROAz olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
GASZTROFarsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek â€...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK