Szabó Anna
Hozzávalók
- 40 dkg spenót
- 15 dkg kockatészta (vagy csuszatészta)
- 5 dkg vaj
- 2 gerezd fokhagyma
- 15 dkg sajt (füstölt v. trappista)
- 2 dl tejföl
- só
- őrölt bors
Elkészítés
Az alaposan megmosott spenótleveleket tegyük enyhén sós, forrásban lévő vízbe, majd főzzük kb. öt percig. Ezután szűrjük, és csepegtessük le.
Hevítsük fel a vaj felét, majd adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, és pár pillanat alatt futtassuk meg egy kicsit. Adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett spenótot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd kevergetve pároljuk néhány percig. Végül vegyük le a tűzről, és hagyjuk hűlni.
A tésztát főzzük puhára enyhén sós vízben, majd szűrjük le, és öblítsük le hideg vízzel. Ezután alaposan csepegtessük le.
A sajtot reszeljük le, és a felét tegyük félre. Keverjük össze a tejföllel, enyhén sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal. Ezután a lecsepegtetett tésztát keverjük össze a sajtos-tejföllel.
A maradék vajjal kenjünk ki egy jénai tálat (vagy egy kisebb tepsit), és tegyük bele a tészta harmadát. Simítsuk el egyenletesen, majd terítsük rá a párolt spenót felét. Ezután megint tészta következik, majd spenót. A tetejére tészta kerüljön, melyet szórjunk meg a félretett reszelt sajttal.
Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten addig süssük, míg a sajt szépen rápirul a tetejére. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni.
Tálalás előtt, ízlés szerint szeleteljük fel a rakott tésztát, és úgy kínáljuk.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK