Szabó Anna
Hozzávalók
- 5 db tojás
- 1 pár debreceni
- 1 db vöröshagyma
- 1 ek sűrített paradicsom
- 1 tk paprikakrém
- só
- majoranna
- kakukkfű
- pirospaprika
- 2 dl víz
- 2 ek olaj
Elkészítés
A tojásokat főzzük keményre, hideg vízben hűtsük le, pucoljuk meg, majd negyedeljük fel.
A debrecenit vágjuk vékonyabb karikákra, a vöröshagymát pedig aprítsuk fel.
Egy edényben hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és kezdjük el üvegesre párolni. Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá a felkarikázott debrecenit, és néha megkeverve, pirítsuk pár percig. Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, a paprikakrémet, ízlés szerint fűszereket és pirospaprikát, majd keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, és főzzük pár percig, hogy a kolbász megfőjön, a szaft pedig kissé besűrűsödjön.
A megfőtt kolbászos alapba ezután helyezzük bele a felszeletelt főtt tojást, majd óvatosan rázogassuk össze, vigyázva, nehogy a tojás teljesen szétessen. Főzzük 2-3 percig, de közben többször rázogassuk meg az edényt.
Közben készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Tálaláskor a kolbászos tojáspörköltet kínálhatjuk kifőtt tésztával, krumplival, de adhatjuk főzelékekhez feltétként is.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK