PASISZEMMEL

Biztató kezdés után...

Szerző:
Szabó Anna
Az elején még minden rózsaszín. Nagyjából ez a hozzáállás jellemzi a szerelembe eső Don Juant, midőn vágyai célt érnek, és elhivatott indiánként újabb skalpot tűzhet fel az övére. Azonban pasiszemmel nézve vitatkoznom kell az első mondat állításával. Mert nem biztos ám, hogy az indulás annyira tökéletes, mint amennyire mi – vagy a nők - azt hinni szeretnénk.

A találónak gondolt címet a sport világából rángattam ide, jó férfi nem nagyon nyúlhat máshoz támasztékért. A szerelem, és azon belül a párkapcsolatok témakörében hellyel-közzel valóban megállja a helyét az a megállapítás, hogy a biztató kezdést (randik, első csók és társaik) erős visszaesés (igen, néha nem árt áldozni Ámor oltárán) követi. Midőn az ereje és tesztoszteronjai teljében lévő nőcsábász már a sokadik Marcsiról, Julcsiról vagy éppen Ágikáról számol be a haveroknak, egy idő után a barátok részéről elmaradoznak az „És milyen?” szókapcsolattal induló kérdések. Ám, ha fel is teszik, akkor arra rögtön válaszolnak ők maguk: „Ugyan milyen lenne, hiszen az elején úgyis mindig jó”. És pontosan ennél a résznél leszünk mi, bölcs hímek egy nagy tévedés áldozatai. Akár zsenialitásunk fokmérője is lehet, hogy nemcsak a női nemet tudjuk igenné változtatni, hanem még saját magunkat is képesek vagyunk meggyőzni olyasmiről, amiben amúgy nem hiszünk 100%-osan. Példának okáért, egy viszony jövőjében.


Elvileg nincs ebben semmi mágia, hiszen már az első falatok elfogyasztásánál is érezzük, ha a lenyelésre váró étel nem jó ízű, vagy egyenesen romlott. Ha ezt nem vagyunk hajlandók megemészteni, akkor miért tennénk kivételt pont a nőkkel? Hiszen tudvalevő, hogy egy férfinak a teli has érzete fontosabb bármely szépségkirálynőnél. Talán ez is csak egy újabb síkja a teremtés koronáinak fennkölt életvitelében, ahol nem tudnak meglenni némi taktikázás nélkül. Vagy, mert az ízetlen, húsnak látszó tárgy is több a semminél. Pedig gyakran már a husika kinézete is gyanús…

Jobb kint, mint bent

Kamaszkorom idején könyvből próbáltam elsajátítani a csajozás mesterségét (sikereim kitárgyalását most inkább napoljuk el…), és abból a veretes klasszikusnak éppen nem nevezhető kiadványból ugrik elő egy mondat nekem: „inkább vagyok benne egy jó boltban felesben, mint egy rosszban teljesen”. Valahogy így hangzott az idézetek kedvéért gyakran felemlegetett Ignác bácsi bölcsessége, és valljuk meg: az öreg tudott valamit. Amikor egy barátunk a randizgatás pezsgően izgalmas periódusában araszolgat a kiszemelttel, mi férfiak ugyanolyan kíváncsiak szoktunk lenni a fejleményekre, mint a szoknyát viselő oldal képviselői.

Ha ilyenkor azt halljuk viszont a havertól, hogy „háát, nem is tudom”, akkor arra a járásra (milyen egy randa kifejezés ez!) Keresztet vethetünk. Hiszen ilyen tessék-lássék módon, több félelemmel, mint bizakodással belekezdeni valamibe – az nem éppen szívderítő rajtot jelent. De annyira eszesek már nem vagyunk, hogy a figyelmeztető jelek ellenére ne ugorjunk fejest az új kalandba… nem is tudom, csak tán nem azért, mert a fejünk helyett egy másik testrészünkben hordjuk az agyunkat?! Ha már benne vagyunk, akkor viszont végig kell csinálni. A kérdés csak az, hogy meddig.

A nosztalgikus emlékek elszomorító ereje

„Meglátjuk, mi lesz belőle.” – ilyen hozzáállással az ember lottószelvényt szokott feladni, esetleg a tűzhely mellé odaállni, de nem egy új szerelem kapuján átlépni. Hm, néha úgy érzem, gátlástalan alakok vagyunk, csak tudnám miért… Bár mindezt vehetjük akár nemes megnyilvánulásnak is, hiszen adunk némi időt a csajnak, hogy kicsit összekapja magát, és felnőhessen a közelünkbe. Szegény lánynak akkor van csak igazán nehéz dolga, ha valamelyik elődje különösen jól tette a dolgát - nem kizárólag az ágyban, hanem más téren is. Ebben az esetben ugyanis az ábrándos, melankolikus férfi lélek hagyja, hogy emlékei a múltba repítsék, és egy hang fájdalmasan kiáltson fel benne: „De hiszen mennyivel jobb volt a másik mellett!”. Innen már csak jellem kérdése az egész. Beismerhetjük, hogy új választottunk keservesen megbukott az összehasonlításban, és szélnek ereszthetjük, vagy kitartunk, bízva abban, hogy majd csak változik a helyzet. De hát férfiak esetében kitartásról beszélni…

A legjobb tanács

Amikor a haverokkal megosztjuk, hogy mehetnékünk van az aktuális barátnő mellől, mindig megkapjuk tőlük az iránymutatást: „nehogy kirúgd már, legalább addig is van valakid!”. Naiv korszakomban úgy hittem, csak a nők olyanok, mint a majmok: addig kapaszkodnak az egyik liánba, míg el nem érik a másikat. De be kell lássam, tévedtem; mi sem vagyunk jobbak Deákné sokat emlegetett vásznánál. Tény, ha összeszorított foggal húzzuk egy darabig, a szexre nem lesz gondunk, de azért kicsikéinket sem ejtették a fejük lágyára – legalábbis ilyen szempontból nem -, hamarosan úgyis levágják, hogy csak kellemes szabadidős programnak tartjuk őket. Másrészt meg hol marad a szabadság, a macsó kanokat hajtó vadászösztön kiélése? Azt már nem is említve, hogy barátnő mellett nem szép dolog az utód keresésébe fogni; de Hölgyek, tegyétek a kezeteket a szívetekre: Ti sosem csináljátok ezt? Na ugye…

Duplán becsapva

Kinek akarunk hát hazudni? Magunknak nagyon nem megy (a híres férfi önérzet…), és nőnknek is csak ideig-óráig tudjuk beadni, hogy minden a lehető legpompásabb vele. Bár kétlem, hogy túl sok olyan pasi nyargalászik a Föld nevű golyóbison, aki a kétséges kimenetelű előzetes kilátások hatására köszöni szépen, de visszalép a kapcsolat startvonalától. Inkább teszünk egy próbát, és ha nem megy, még mindig lehet dobbantani. Talán nem szép, de az igyekezetünk azért méltányolandó. Aztán az megint más kérdés, hogy a XXI. századi férfi igyekezete mire elég. Nem, köszönöm, nem szeretném hallani a választ…

 

 

 

 

 

 

 


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL