Szabó Anna
Egy hétvégét szántunk a megye felderítésére, és óvatosan már péntek délután nekivágtunk az útnak, ami a fővárosból tényleg nem rövid, és nem egyszerű. Viszont megéri végigmenni rajta, mert a békési táj gyönyörű. Jómagam, tősgyökeres dunántúliként hosszabb alföldi tartózkodások alkalmával egy idő után elkezdem nagyon is hiányolni a táj kiemelkedéseit. Egy idő után Békésben is hiányzott, de még így is elismertem, hogy van valami különös varázsa annak, hogy akármerre nézel, nagy távolságokat látsz be.
Elindultunk hát, és úgy terveztük, Gyulán szállunk meg. Útközben, hiszen hosszú az út, megálltunk Szarvason. A város határában, még közvetlenül előtte mindenképpen érdemes egy sétát tenni a híres-neves Szarvasi Arborétumban. Furcsa hely ez: nekem, személy szerint kisebbnek tűnt, mint a Vácrátóti, de aztán erre a hitemre rácáfolt minden útikönyv. Mindenesetre zegzugos, nagy fás, és annyiban is különleges, hogy a végében a Holt-Kőröshöz érhetünk ki. A Kőrösök egyébként is okoztak némi fejtörést az út során. Kíváncsi lennék, hogy az ottlakókon kívül hányan vannak tisztában a Fehér, Sebes, Hármas-kőrösök mibenlétével és tájban elhelyezkedésével. A hétvége után próbálom azt hinni, hogy én már igen, de remélem, nem kell ezért nagyobb értékeimmel felelnem!
Továbbhaladva Békés szívébe, Békéscsabát megkerülve nemsokára Gyulára érhetünk. Mit is tudunk Gyuláról? Fürdő, kolbász, Vár. Ez le is fedi a legnagyobb sztereotípiákat, de azért ne hagyjuk ennyiben a dolgot! Persze ezeket se hagyjuk ki. A város gazdag kulturális élettel büszkélkedhet, könnyen találunk szállást is (inkább az apartmanokat válasszuk, ne a szállókat!), és esténként számtalan hely közül választhatjuk ki a nekünk tetszőt, ahova beülhetünk. Ne hagyd ki az Erkel házat sem!
Egy nap alatt bejárhatjuk Békéscsabát, és a déli vidéket – a szabadkígyósi kastély és arborétum, a mezőhegyesi történelmi lovastelep, tanyák és csárdák, Orosháza és Gyopárosfürdő. Ha északra fordulsz Szanazugnál megnézheted a Kőrösök összefolyását (újabb Kőrös-rejtély), Gyomaendrődön a nyomdamúzeumot. Különös ismertetőjele a tájnak, hogy a legtöbb faluban megtalálhatóak bizonyos állandó nevezetességek: 1 db katolikus, 1 db evangélikus templom. 1 db Wenckheim kastély és 1 db emléktábla arról, hogy Kossuth vagy Petőfi itt járt. De ezek olyan változatosságot tudnak mutatni mégis, hogy tényleg nem unjuk meg a nézelődést!OLVASS TOVÁBB!
Utasbiztosítás: biztonság az utazás minden pillanatában
Az utazás élményét semmi sem rombolhatja jobban, mint egy váratlan baleset, betegség vagy a tényleg pozitív meglepetések kivételével b...
UTAZÁSLuxus és kényelem egy helyen – egy szálloda, ami mindent tud
Amikor az ember kikapcsolódni vágyik, a kényelem és a szállodai szolgáltatások kiemelkedő szinten való biztosítása alapvető szempontt...
UTAZÁS„Fiúhotelben” szálltál meg? A fürdőszoba elárulja!
Kicsi a WC, nincs szemetes a fürdőben, vagy túl nagyok fürdőköpenyek – ezek mind árulkodó jelei lehetnek egy úgynevezett „fiúszáll...
Ezekben a városokban lopnak a legtöbbet
Legyen szó mobiltelefonról, táskáról vagy akár autóról, senki nem akarja, hogy eltűnjön a nyaralásán. Íme, hol fordulhat ez elő a l...
UTAZÁSAkár börtön is fenyegetheti azt, aki Balira utazik
Figyelem! Azok a turisták, akik lejárt vízummal tartózkodnak Balin, akár 20 év börtönbüntetést is kockáztatnak....
UTAZÁSRitka kártevő szaporodik a városi zöldövezetben
Olten városában egy nem kívánt látogató jelent meg: a Caenoplana variegata nevű laposféreg, amely Ausztráliából és Új-Zélandról sz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK