2017. február 22. - Gerzson
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2017. február 22. - Gerzson
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

Mit hoz számodra a Ló éve a kínai horoszkóp szerint?

Zsu

A kínaiak egy több ezer esztendős kínai holdkalendárium alapján határozzák meg a csillagjegyeket, a holdévek szerint. Az emberi jellemet aszerint vizsgálják, hogy mely állatjegybe tartozik az illető. 2014 a Ló évében telik, mely bőséget és fejlődést hoz életünkbe. Ha kíváncsi vagy, hogyan alakul az éved a kínaiak szerint, most megtudhatod.

 

A Ló évére a Tűz felfokozott, erős jelenléte érvényes. Mivel az elemek körforgásában egyedül a Tűz képes arra, hogy az összes többi elemet átalakítsa, megváltoztassa, ez az év bizony a régóta halogatott döntések meghozatala és a felemelkedés jegyében telik. Elérkezett az ideje, hogy valami teljesen új történjen, ezért ha életed bármely területén változást szeretnél elérni, észre fogod venni, hogy a dolgok szinte maguktól kezdenek megoldódni, és az eddigieknél jóval nagyobb eredményeket leszel képes produkálni.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy személy szerint neked mit tartogat a 2014. esztendő, válaszd ki a kínai csillagjegyedet és kattints rá! Sorsod hamarosan kiderül.

 

  

  

  

  

 

 


 
SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

loading...

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Mi rejlik lelked Szent Gráljában, amivel másokat gyógyíthatsz? - A Szent Grál horoszkóp felel Neked!

Mi rejlik lelked Szent Gráljában, amivel másokat gyógyíthatsz? - A Szent Grál horoszkóp felel Neked!

A misztikus Szent Grálról évszázadok óta keringenek fantasztikus legendák. A kehely, amiből Jézus az utolsó vacsorán ivott. A kehely, amibe Jézus vérét felfogták a kereszten. A kehely, ami kedvesére, Mária Magdolna méhére utal. A kehely, ami gyógyít. Vajon a te lelked Szent Gráljában mi rejlik, amivel meggyógyíthatsz másokat? Kattints a csillagjegyedre és megtudod!

Tovább »
Az exedhez fűződő kötelék meggátolja, hogy rátalálj a lelki társadra - Vágd el minél hamarabb!

Az exedhez fűződő kötelék meggátolja, hogy rátalálj a lelki társadra - Vágd el minél hamarabb!

„Nem beszélek vele soha többé! A legszörnyűbb ember, akivel valaha találkoztam, annyira utálom!” Előfordult már, hogy ezeket mondogattad az exedről? A válasz biztosan igen, hiszen ez mindenkivel előfordult már. Minden embernek tört már össze a szíve, legalább egyszer az életben, és ez a cikk pontosan nekik szól!

Tovább »
Hogy fektesd le az abszolút sikeres és gazdag élet alapjait? -  Az utolsó 5 üzenet a Tél Angyalától

Hogy fektesd le az abszolút sikeres és gazdag élet alapjait? - Az utolsó 5 üzenet a Tél Angyalától

A sikeres és gazdag élet nem csak anyagiakkal mérhető. Hiszen a szerelmi és a lelki életed, a karriered is lehet sikeres és gazdag. Ehhez segít hozzá téged a Tél Angyala az utolsó 5 üzenetével, mielőtt átvenné helyét a Tavasz Angyala, ami már csak nincs is olyan messze. Olvasd figyelmesen a Tél Angyalának utolsó instrukcióit ahhoz, hogyan kezd el már tavasz előtt megfelelően lefektetni új életed alapjait!

Tovább »

Kalkulátor

Horoszkóp és őrangyalok

Az angyalok a mennybolt csillagai között élnek. Minden csillagjegynek és bolygónak van őrangyala. Ha sikeresen kapcsolatba szeretnél lépni a saját őrangyaloddal, akkor az asztrológia jó kiindulópont lehet.

Még több kalkulátor »

Szakértők

Bányász Imréné Marika Villő

Feng Shui Tanácsadó

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Bányász Imréné Marika Villő

Társkereső

Társkereső
Eszter Mária Marcsi Eva Erika Éva 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép