Pasi-party akkor... és most?

„Na, én sosem leszek ilyen!” – mondtuk kamaszként nagy vagányan a távirányítóért nyúlva, amikor az ősök már a 8 órás híradó alatt is alig bírtak ébren maradni. Pedig ők mennyivel tovább bírták a strapát! Mi meg, büszke harmincas férfiak, már ennyi idősen úgy vonszoljuk magunkat, mintha több emberöltő terhe nyomná a vállunkat. A nyegle suhanc énem bizonyára elborzadna, ha látná, hogy a nem egészen két évtizeddel későbbi változata néha már az esti fogmosáshoz is alig érez erőt. Sok helyzetben lemérhető, hogy nem vagyunk már tizenévesek. Például ott vannak a partyzási szokásaink. Eleve örülünk, ha eljutunk egy házibulira – basszus, régen ez heti ismétlődésű program volt! -, és ott is másképp viselkedünk, mint amikor még több volt a hajunk és laposabb a hasunk. Ezt figyeltem meg szilveszterkor is. Amíg a srácok kamatlábakról, fugázásról és lekötött betétekről beszélgettek, addig a lányok a gyerekszobában tapsikoltak örömükben a kiságy látványától. Mi lett velünk? Vagy ez csak a természet természetes rendje? Pedig régen minden annyira más volt Pasiszemmel. Meg is mondom, mennyire.

Tizennyolc plusz

Amikor minden elkezdődött. Fennhangon hirdettük, hogy mennyire felnőttek vagyunk, miközben mai fejjel már tisztán látjuk, hogy fogalmunk sem volt arról, mi vár ránk. A hétvégi buli az egyik havernál kiemelkedő esemény volt. Vajon hány csaj jön el? Vajon itt lesz az is, akit épp fel akarok szedni? Általában nem volt, sőt, többnyire háromszor annyi fickó gyűlt össze, mint ahány lány, és közülük is a fele foglalt volt. Az életformával folytatott ismerkedés varázsa mellett azért megvoltak ennek a korszaknak a hátrányai is. Önálló kereset nem lévén alaposan meg kellett gondolni, hogy milyen piára mennyit költünk, így rendszeresen előfordult, hogy a party tetőpontján már nem volt mit innunk. Meg hát ekkor még működött a szülői kontroll egyre halványuló utolsó intézkedése, vagyis egyenes választ kellett adni az „és fiam, mikor jössz haza?”- kérdésre. Ha pedig a körülmények igazán összefogtak ellenünk – se elég csaj, se elég pia -, beértük akár egy társasjátékozással is. Érdekes, itt azért van némi hasonlóság a jelennel…

Amikor még huszonegyre is lapot kértünk

Egy ideális fiatalnak kétségtelenül a fősulis évek tartogatják a legmozgalmasabb és legemlékezetesebb időszakot. Eleve a kollégiumi lét sok mindent meghatározhat – avagy mutatkozzunk be szépen a házi pálinkának –, illetve a hétvégi elhajlásokban sincs hiány. Hm, bulik a húszas évekből! Minden szabadsága ellenére mégis azt jelentette, hogy ennek a viháncolós, gondtalan útnak már megtettük a felét. Pasifejjel egyrészt kiröhögtük azokat, akiknek már ennyi idősen komoly melójuk volt, ugyanakkor irigykedtünk rájuk, hogy ilyen korán a saját lábukra álltak. A házi összeröffenéseken már nem ismerkedni akartunk, hanem ott helyben megfektetni a csajt. És utána mekkora élmény volt hazafele félrészegen kibeszélni a haverokkal, hogy a kis szemét mennyire átvágott. Úgy tűnt, a beszerzett pia sosem fogy el, másnap mégis rettegve néztünk egymásra: „ezt mind este ittuk meg?”. Jah, volt huzatunk. Lúzer volt az a srác, aki lekötötte magát, hiszen a húszas éveiben éljen az ember ne családot tervezgessen. Hajnalban pedig indulhatott az afterparty, így a móka két napon át is tarthatott. És most? Tíz évvel később már annak is örülünk, ha éjjel kettőig nem bóbiskolunk el.

Leketyegve, lefőve…

Hölgyeim, az nektek szerintem sokat elmond arról, hogy már nem vagyunk akkora legények, mint egykor, hogy a bulikat manapság nem egy kör röviddel, hanem egy jó erős kávéval indítjuk. Így kíséreljük meg elnyújtani a bekókadást. A hangerő sem kell, hogy ordítson, mert már senki sem táncol, hanem beszélget. Komoly témákról. Kezdjük ott, hogy az egykori társaság fele el sem jött, mert vagy külföldön dolgozik, vagy nem tudták lepasszolni a nagyszülőknek a gyereket. Szintén lesznek néhányan, akik csak beugrottak, de nem maradhatnak sokáig. Most már az a lúzer, aki egyedül jön, hiszen ennyi idősen illik párt találni. Ahogy hivatást és egzisztenciát is. A kimaradhatatlan kan témák közül a sport még mindig aranyérmes. De a focis spílerségünknél nem a góljainkról dicsekszünk, hanem arról, hogy nem fájdult meg tőle a derekunk. Tökéletesen ismerjük a vitaminokat és a mézpempő jótékony hatását. A beszerzett alkohol mennyiségét tinédzserként megmosolyogtuk volna – most annyi megmarad belőle, hogy a házigazda hónapokig abból fogja kínálni a vendégeit. Afterparty? Felejtsd el! Kettő óra körül – nagy ásítozások közepette – nekiállunk taxit rendelni.

Vissza a jövőbe?

A drága taxis – esetenként szó szerint drága… – meg elszállít minket haza, a pihe-puha ágyunkhoz, ami előtt ott parkol a tigriskarmos mamuszunk. Na, a kamasz kiadásom tuti bemosna egyet a harmincas önmagának. De valahol nem ez a dolgok rendje? A középút megtalálása. Őszintén, Pasiszemmel is gáz, ha még mindig próbálnánk adni a laza, erőltetetten fiatalos figurát. Természetes, hogy a dolgok nem úgy vannak már, mint voltak. Még ha néha kicsit nehéz is megbarátkozni ezzel. És sokkal többet foglalkozunk a jövővel, a múlton meg nosztalgiázunk. De a fentiek azért nem jelentik azt, hogy átmegyünk otthonülő tatába. Csak nem annyit és úgy mulatunk, mint korábban. És Kedveseim, még a férfiak igényei is változhatnak. Talán a vasárnapi ebéd közös elkészítése már nagyobb élvezet, mint dübörgő zene mellett legurítani éjszaka a negyedik felest. Szóval, amilyen elkeserítőnek tűnt a kép az elején, igazából annyira nem is rossz felnőni. Állítólag a nők amúgy is buknak az érett, felelősségteljes pasikra. Egy darabig. Amíg nem jön egy fiatalabb, akivel minden móka és kacagás. De a korosztályom nevében ígérem: felvesszük a kesztyűt. Ha lebírunk hajolni érte.