REJTÉLY-MISZTIKA

Ami a Bibliából kimaradt!

Szerző:
Szabó Anna
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjteménye. Így eshetett meg, hogy a Biblia egyes részletei „kikoptak”, míg másokat az emberi szándék távolított el belőle. Most egy ilyen törölt elemről lesz szó.

 

Sokak számára blaszfémiának (értsd: istenkáromlás, kegyeletsértés, szentségtörés) tűnhet, de a magamfajta kutatónak és szabadgondolkodónak egyáltalán nem istenkáromlás, sőt inkább tényszerűség, hogy a ma érvényben lévő Bibliák nem teljes mértékben korhű dokumentumok. Emberi kezek nyomai lelhetők fel a Bibliában, amelyek nélkülözik a magasröptűséget és a következetességet. De vizsgálódásunkat terjesszük ki a történelmi tényekre.


Blaszfémia helyett


Az írásos emlékekre pillantva, azt kell tisztán látnunk, hogy az események szemtanúi sokféleképpen adták tovább, s ebből kifolyólag eltérő módon jegyezték le a korabeli történéseket. Ha ma megkérdeznénk a választásokon győztes és a kisebbségben maradt pártok vezetőit arról, hogy ők miként értékelik a szereplésüket, akkor egymáshoz képest akár homlokegyenest ellenkező válaszokat kapnánk. Nem volt ez másként az olyan vallási-politikai mozgalom alapító atyáinál sem, mint a kereszténység. Vallástörténeti tény, hogy a kereszténység már a kezdet kezdetén két pártra szakadt. Voltak a zsidó-keresztények és a pogány-keresztények, bár a róluk szóló történelmi adatok és bizonyítékok erősen foghíjasok és gyérek Krisztus mozgalmáról. Néhány feliratot, katakombaemléket leszámítva csupán rövid utalásokat találunk például Josefus Flaviustól, Tacitustól és ifj. Pliniustól. Tőlük tudjuk, hogy a kereszténység, mint zsidó szekta, a Római Birodalom említésre is alig érdemes vallási mozgalmaként indult. A zsidók egy része elvárta, hogy Jézus misszióját a zsidó hagyományon belül értelmezzék, viszont többségük ellenségesen viszonyult Jézus bizonyos tanításaihoz, főként az egyetemes megváltásról és megbocsátásról szóló gondolataihoz. Ez vezetett később a zsidó-keresztények és a pogány-keresztények közötti kettészakadáshoz.


Evangéliumok és apokrifek


Kinek örömhír az evangélium? Az apostolok reményei szerint minden embernek. Ha azonban megnézzük az evangéliumokat és a megnyirbálásaikat, akkor örök megválaszolatlan kérdés marad, hogy mennyi hiányzik belőlük. Sorrendben – már amennyire ez megállapítható – az első Márk evangéliuma, amely 65-70. körül keletkezett. A második Lukács, míg a harmadik Máté evangéliuma, melyek hozzávetőlegesen 70-80 között íródtak. Végül János nevéhez fűződik a negyedik evangélium, amely megközelítőleg a 90-es években látta meg a napvilágot.


Íródtak még egyéb szentiratok akkortájt, de ezek később kiszorultak, illetve „nem fértek bele” a dogmákba, tulajdonképpen alkalmatlanok voltak az Újszövetségbe történő bekerülésre a bibliaíró-szerkesztő „egyházatyák” szerint. Ilyesformán maradtak ki bizonyos evangéliumok, apokrif (elrejtett) könyvek és levelek a Szentírásból. Majd a 2. század derekán kezdetét vette a kanonizálás. A kánon szó mértéket, szabályt jelent. Kanonizálni pedig annyit tesz, mint kötelező szabállyá változtatni, vagyis előírni. A szelekciós munka szempontjait csak annyiban méltatnám, hogy milyen alapon dönthette/ döntheti el emberfia egy szent irat igazhitűségének és sugalmazottságának hitelességét és mértékét? Mert hát erről volt valójában szó. Csak jóval az apostolok halála után, 180. körül keletkezett az első újszövetségi kánonjegyzék, amit azután több mint kétszáz éven keresztül (!) rostáltak, s rendeztek gyűjteménnyé, mígnem a viták elültével, 367-ben az Alexandriában kibocsátott gyűjteménnyel került sor a kánonjegyzék végleges lezárására. Tehát a mai Biblia nagyjából 350 év alatt íródott, amikor a szemtanúk és a megélők, az apostolok és a valódi szentek már réges-régen megboldogultak.


Jézus és Pilátus magánbeszélgetése


Jézust egyik tanítványa azzal a hírrel kereste fel, hogy Pilátus helytartó Galileában vérét veszi az embereknek. Jézus akkor már úgy látott, hogy jelen sem kellett lennie, akkor már tudta, hogy az embereket másságuk miatt irtják, tudta, hogy ez a jel, tehát már nincs visszaút. Ezzel az ember megpecsételte a korszakot. Csak annyit mondott Jézus az Isteni Tervről: „Az emberi értelem szeme nem lát tisztán, az akarat és az érzelmek ködje homályosítja el. Ugyanis könnyebb eltüntetni azt, aki más, mint józanságot gyakorolni és szárnyat adni a reménykedőknek.

Jézus akkor négy tanítványával volt éppen. Felkészítette őket a Krisztusi Tervre. Elmondta, hogy a legnagyobb terhet és igaztalan eltévelyedést az értelem számára az érzékek tompasága és telhetetlensége jelentik.
A szemlélet, ha végignézitek, ezzel véget is ért. Ezzel, hogy az ember ily mélyre ereszkedett, átadta magát a Krisztusi Tervnek. Ahogyan Mestereim mondani szokták, ezzel a látható leszerepelt, jön a láthatatlan, amely homályban marad azon emberek előtt, akik a korábbi korszakban maradtak és maradnak szellemileg elsüllyedve. Amit a Rendben (az Esszénus Rendben) megtanultam, szemembe szökik, ha nézek mindenüvé, azt látom zajlani. Homályban marad tehát az emberek előtt ugyancsak a durvább élet minden részeiben végbemenő minden finomabb módosulás, amelyet mi, látók, változásnak nevezünk.

Miután ezt elmondta, Jézus Galileába utazott, hogy feladatát ott betöltse. Pilátus közelébe kellett lennie, hogy ösztönözhesse őt, és persze azért, hogy próbára tegye az emberek hitét. Jézus tehát Pilátushoz ment. Pilátus már nagyon várta. Ekkor kérdezte először tőle: „Te vagy a Zsidók Királya? Úgy tudom, félrevezeted és lázítod a népet, hogy ne fizessék az adókat!
Erre Jézus csak annyit kért, hogy vonuljon félre vele Pilátus, és beszélt hozzá: „Ezt csak te mondod rólam, Pilátus. Én a te szemedben vagyok király. Mindenkiben testi-lelki tulajdonságai szerint jelenek meg. Azért jöttem, hogy láthass és tudhasd velem, te majd mit fogsz tenni. Tudd meg, hogy minden korban veszedelmes ellenfél lesz a filozófia az uralkodók számára, no meg a papságok számára, akik a féktelen vallási elvakultság hívei. Én természetes okokkal magyarázom a világot, a villámot és a mennydörgést, és nem úgy, mint a papok színed körül. Palesztinában és Egyiptomban láttam a későbbi korokat, mit mi, mi fogunk indítani, Pilátus. Te és Én leszünk a kiváltói. Lesznek akkor is papok, akik csak akadályokat gördítenek mindenki elé, aki alapos és épp ésszel akarja látni a világot és az emberek sorsát. Te és én igába álltunk, együtt húzzuk át az embert máshová. Jusson eszedbe, Pilátus, micsoda neve van hatalmadnak, kincseidnek, építményeidnek. Ma ragyogsz a dicsőségben. De túléled te a dicsőséget, és ahová mész, viszed a dicsőséget? Az Isten dicsősége elrejti, a császáré kikutatja a földi dolgokat. Te és én, mi, Pilátus, új életet és új törvényeket adunk az embereknek. Ne akarj a többi ember istene lenni, az Isten küldötte vagy.


Út a Húsvéthoz


Pilátusban furcsán kavarogtak a gondolatok a jövendöléseket hallva. Érezte, hogy valami van abban, amit Jézus mond. Hirtelen egynek érezte magát a szegényes megjelenésű, nagyon tiszta tekintetű és szavú Jézussal. Zavartságában elkapta a kezét, és a papok hada elé vitte.
Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. Nektek ő nem árthat. Erről meggyőzött.” – Ezzel elengedte Jézust, aki szerényen megjegyezte, hogy Pilátus magába fogadta őt. Ezzel Pilátus nyilvánosan színt vallott a főpapok előtt.

A főpapok valósággal kitértek a hitükből Jézus szavait hallva, ezért Pilátus néhány emberét megkérte, hogy kísérjék Heródes elé és vissza hozzá, a közelébe ne engedjék a különös figurát. Félt kissé a papoktól és attól, amit Jézustól hallott. Pilátus és Heródes akkoriban ellenségek voltak, így Pilátus azt hitte, két legyet is ütött egy csapásra: megszabadult a prófétától és Heródest állítja a papok kereszttüzébe.


Heródes örült is először nagyon, mert csodákra vágyott. Persze Jézus nem elégíthette ki a vágyait. Ezért gúnyosan bánt vele, nevetséges ruhákba öltöztette és katonáival visszaküldte Pilátusnak, aki nem merte színe elé engedni, inkább elengedte. Ekkor már mindenüvé eljutott a híre annak, amit Jánossal tettek, annak a híre, hogy Pilátus nem merte bántani, s annak a híre, hogy Heródes sem merte bántani. A nép várt volna Jézustól valamit. Körülvették az emberek, és kérdőre vonták: „Miért nem teszel valamit? Miért tartasz bennünket bizonytalanságban?” – kérdezték tőle. Azt várták, hogy egyértelműen nyilatkozzon arról, ki is ő. „Erre én csak annyit mondok – felelte - azért jöttem, hogy nekem ezt megmondhassátok. Én már mondtam nektek, de ti nem hiszitek, hogy a végtelen hatalmú Teremtő Tudat nevében véghezvitt cselekedeteim majd bizonyságot tesznek rólam.” Az emberek ezt már nem akarták elfogadni, ezért közeledett bennük a szándék, a megkövezés szándéka. Így érkezünk el a Húsvéthoz.


Konklúzió


Sok minden ehhez hasonló kimaradt a Könyvek Könyvéből, holott mélyenszántó, megindító és nem utolsós sorban spirituális töltetű parabolák (példabeszédek) ezek. Pilátus kulcsszerepét – égi küldött mivoltát – máig nem sikerült tisztázni. Pedig Jézus világosan kijelentette, hogy ketten indítják el a Hit Korszakát az emberiség életében. Ezzel a kocka majd kétezer évre elvettetett. S ma egy újabb dobásra készül a világ…

A kereszténység zsidó és pogány változata


Az ún. zsidó-keresztények Mózes törvényeit tekintették etalonnak és Jézus tanításait azok folytatásának. Azonban megbotránkoztak Jézus istenfiúságán, pláne, hogy egyre többen osztották e nézetet. Az ún. pogány-keresztények csak a minden ember számára megadatott evangéliumi hithez való megtérést tekintették alapelvnek. Ők már Jézusban a Messiásra ismertek. Ezekhez a felekezetekhez képeset pedig a gnosztikusok merőben másként gondolkodtak, ők ugyanis Jézusra úgy tekintettek, mint az Isteni Szellem kiáradására, ezért aztán eretnekként kezelték őket. A helyzet odáig fajult, hogy a 66-70-es zsidó háborúban már nem vettek részt Jézus követői, inkább elmenekültek. Ekkorra már a pogány-keresztények egyértelműen szakítottak a zsidó tradíciókkal.


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL