UTAZÁS

A világ legkisebb országai

Szerző:
Szabó Anna
Vigyázz, ha a király felkínálja fele királyságát, lehet, hogy az nem lesz több néhány utcácskánál. Induljunk el virtuálisan a világ legkisebb országaiba. Mielőtt azonban kitennénk a lábunkat Ferihegyről, véssük az agyunkba azt az aprócska tényt, hogy fővárosunk 525 négyzetkilométerén több mint másfél millió ember él… ez még érdekes lehet!

 

Persze nem egy ország sok másban is rekordot állított. Egyik másik összes aszfaltos útja még a tíz kilométert sem éri el. De van köztük olyan is, ahol a lakosság több mint kilencven százaléka elhízott. Találunk közöttük trópusi szigeteket, de aki kedvet kapna Európában is, talál olyan országot, melyet bejárhat egy kiadós sétával.


Első célpontunk a Vatikán, Olaszország szívében

Területe kevesebb, mint Budapest egy tizede - nincs fél négyzetkilométer -, és lakosai száma nem éri el az ezret. Mégis megszámlálhatatlan az ide utazó turisták száma. Ez az apró állam a vallás, a kultúra és a történelem szempontjából bír óriási jelentőséggel. A mindenkori pápa otthonaként a katolikus egyház központja. A Vatikán teljesen együtt él az őt körül ölelő Rómával, a vatikáni múzeumot a város metrójával, autóbuszaival közelíthetjük meg. Itt járhatjuk be a Sixtus-i kápolnát, és itt van a pápa magánkápolnája is, ahol a pápaválasztásokat szokták tartani. A látnivalók közül ne hagyjuk ki a Szent Péter bazilikát, ahol megcsodálhatjuk a Michelangelo tervezte csodálatos kupolát. De bejárhatjuk a 100 ezer ember befogadására képes Szent Péter teret is. Elmondhatjuk, a Vatikánban tényleg nem lényeg a méret! Egy átlagos hétköznapon is sokkal, de sokkal többen róják utcáit, mint amennyien lakják.


Nauru, a maga 21 négyzetkilométerével a harmadik legkisebb független állam

Utunkat az egyenlítőtől délre fekvő szigetország felé vesszük. Lakosainak száma körülbelül 13 ezer fő. Nauru első pillantásra maga a földi paradicsom, lakói mit sem törődnek az egészséges életmóddal, hiszen több mint 90 százalékuk elhízott. Köszönhető ez annak, hogy néhány évtizeddel ezelőtt foszfátbányászata világgazdasági jelentőségű volt, sajnos azonban a bányák 2007-re teljesen kimerültek. Nauru lakossága hosszú éveken át élvezhette a foszfátbányák általi luxust, de mára ez a múlté. Az ország vezetése kártérítési perekkel, off shore cégek oda csábításával próbált kievickélni a válságból. Aki Naurura tervezi a nyári vakációt, számoljon az időjárást alakító El Niño-val. Ugyan a hőmérséklet egész évben kellemes, az évi csapadék mennyiség eloszlása igen rapszodikus. Ugyan a sziget nagy része a kiürült bányák miatt lakatlan, a tenger part és a korallzátonyok kárpótolják a turistákat.


Liechtenstein Hercegsége


Irány vissza Európába! A Rajna völgyében, Ausztria és Olaszország között bújik meg Liechtenstein Hercegsége. 160 négyzetkilométer területével már-már gigászi méretű, lakosainak száma 35 ezer fő. Talán emlékszik valaki: Budapest másfél millió ember otthona! Liechtenstein nem csak a turisták között örvend nagy népszerűségnek, sokunknak, mint híres adóparadicsomok egyike jut eszünkbe. Vaduz, a hercegi család székhelye egyben a főváros is. Itt található a vaduzi várkastély, a hercegi család rezidenciája, amely már messziről jól látható, de nem fogad látogatókat. Aki szeretne az ország történelmével, kultúrájával ismerkedni, megteheti a Nemzeti Múzeumban, a sport szerelmesei a Sí Múzeumban, az Engländerbau kiállító épületben, vagy a Liechtenstein Művészeti Múzeum termeiben és a Vaduzi Bélyegmúzeumban. De télen a síelőket és nyáron a túrázókat is szívesen látják Malbunban


Mint láthatjuk, ezek az aprócska óriások is kínálnak élményeket az oda látogatóknak. Liechtensteinben, mintha otthon lennénk, rendezett kis utcák. Jól működő közigazgatás, csupán az Alpok hegyoldalai teszik a látványt szemünknek szokatlanná. De Nauru tengerpartja, és a végtelen óceán is egy felejthetetlen vakációval kecsegtet. És azok sem fognak csalódni, akik a Vatikán szépségeit, és semmihez sem fogható áhítatos légkörét választják úti célként!

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL