KÖZÉRZET

Mi a kedvenc színed? Így hat a közérzetedre!

Szerző:
Szabó Anna
Ki ne hallott volna már a színek jótékony hatásáról… Azonban nagyon kevesen használjuk tudatosan a mindennapok során a színek erejét. Segítünk kiválasztani a számodra megfelelőt!


Ruhavásárláskor is nagyban befolyásol a modell színe: hiszen részben ettől függ, hogyan érzed majd magadat az új szerzeményben. S talán nem is gondolnád, hogy az általad viselt ruhák színe nemcsak saját közérzetedet, hanem a körülötted élő, veled dolgozó emberekét is befolyásolja.

Színes világban élsz, de minden szín másképpen hat rád. Teljesen máshogy érzed magad egy finom pasztellárnyalatú bútorokkal berendezett lakásban, mint sötét tónusú tárgyak között, s más a hangulatod az erdőben, mint a türkiz tengernél. Mindannyiunknak van kedvenc ruha-, illetve tárgyszíne. Ha sokáig szeretsz egy színt, akkor azt a lelked színének nevezhetjük. Ha meg akarod tudni, hogy hatnak rád a színek, és milyen vagy, gondold végig, milyen színű ruhákat szoktál viselni a leggyakrabban.

 

Ismerd meg a színek titkait!

A színek fontos szerepet játszanak többek között a gyógyításban is. De a színterápiát akkor alkalmazhatod, ha fáradt vagy, ha lelki gondok nyomasztanak, vagy ha nehezen alszol el. Sőt, bizonyos színek enyhítik testi fájdalmaidat.
A színterápiát a harmincas években kezdték használni Olaszországban és az Egyesült Államokban. Ekkor fedezték fel, hogy a színek segítenek bizonyos betegségek gyógyításában. A kutatók felismerték, hogy sok betegség lelki eredetű, és a színek a negatív érzelmek leküzdésében segítve, könnyítik egyes betegségek gyógyítását. A színek hasonlóan a hangokhoz, egyfajta energiát választanak ki, amely befolyásolhatja lelki és fizikai állapotunkat. A színterápia egyik módszere a színekkel való lélegzés. Ennek az a lényege, hogy figyelmedet a nyugodt, mély, tiszta légzésre kell összpontosítani és mindeközben a megfelelő színeket magad elé képzelni.

Kék
A végtelenbe nyúló tenger, a fölénk boruló oltalmazó égbolt, valamint a boldogság legendás madarának színe. Frissítő, továbbá nyugtató hatású egyben. Kimutatták, hogy a kék szín enyhíti a fájdalmakat, nyugtatja az idegrendszert és segíti az intuitív döntések meghozatalát. Aki kedveli a kék ruhadarabokat, általában jó megfigyelőképességgel rendelkezik, és érzékeny egyéniség. Okosan, logikusan irányítja az életét. Felelősnek érzi magát másokért is. Szeretné, ha szeretnék.

Zöld
Fizikai egyensúlyt ad, feloldja a lelki feszültséget. Segít a test, lélek és értelem közötti harmónia megteremtésében. Aki szívesen visel zöld ruhákat, óvatos és bizalmatlan. A nyugalmat becsüli a legtöbbre. Jóindulatú, mások problémáira érzékeny, segítőkész, azonban talán túl aprólékos.

Fehér
Az optimisták színe. Akik gyakran viselnek fehér ruhákat, individualisták, az egyszerű életmódot kedvelik. Fehér ruhában nem hatunk agresszíven a környezetünkre.

Rózsaszín
Bátorít, energiát ad, segít ellazítani az izmokat és nyugtat. A feltétel nélküli szeretet, illetve a gyöngéd, együtt érző emberek színe. Aki szereti a rózsaszín ruhákat, megértő, de segítségre vágyó is, mert néha kevés az önbizalma.

Lila
Serkenti az anyagcserét, tisztító hatású, segít a zaklatottság és félelem leküzdésében. Megkönnyíti a döntéshozást a kritikus helyzetekben. A lila ruhadarabokat kedvelők érzékeny, jóhiszemű, esetleg naiv emberek. Szeretnek ott dolgozni, ahol igazán nagy szükség van rájuk.

Piros
Az életenergia, az erő színe. Segít leküzdeni a negatív gondolatokat. Aki kedveli a pirosat, energikus és becsvágyó, szeret a figyelem középpontjában lenni. Fontos számára a szex. Bátor, közvetlen, de könnyen lesz ideges.

Narancssárga
Csökkenti a depressziót, szellemileg élénkít. Aki kedveli a narancssárgát, harmóniában él a testével, független, kreatív, tele van energiával, szeret kitűnni a tömegből. Narancsszínű ruhákban, narancsszínű gyümölcsöket fogyasztva, és e színre gondolva optimistává válhatunk.

Sárga és arany
A melegítő nap színei. Jó kedvre derítenek. Ezekre gondolj, ha levert, magányos vagy. Erősíti az idegrendszert, határozottá tesz. Pozitívan hat a memóriára és a gondolkodásra. Elűzi fejedből a komor gondolatokat. Aki szívesen hord sárga színű ruhákat, élénk, aktív és általában mindenre kíváncsi. Szereti az újdonságokat, és a boldogságot keresi. Hogyha ködös, borús időben sárga vagy narancssárga pulóverbe bújsz vagy ilyen színű sálat tekersz a nyaka köré, egy bizonyos idő elteltével észreveszed majd, hogy jobb lesz a hangulatod. Ez a mdószer különösen ajánlható a téli depresszióra hajlamos embereknek.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL