Érintsd meg Jézus keresztfáját!

 

A hívek számára ugyan eleve értelmetlen a kérdés, hiszen Jézus létezésére épül egész hitrendszerük, mégis igyekeznek minél több bizonyítékkal alátámasztani meggyőződésüket, mintha önmagukat szeretnék igazolni. Éppen ezért számtalan Krisztushoz kapcsolódó ereklyét őriznek szerte a világon, noha ezek közül mind többről derül ki, hogy hamisítvány. Mindig akad azonban olyan, amelyről bebizonyosodni látszik, hogy mégiscsak lehetett köze a Megváltóhoz.

A keresztények évszázadokig hittek a Szentírás betű szerinti igazában. Mindez azonban megváltozott, amikor a 18. század második felében felvirradt a racionalizmus kora. Az embereket többé nem elégítette ki a hit, bizonyítékokat kerestek mindenre, amit addig igazságnak fogadtak el. A teológusok tudni akarták, hogy apáik hite kiállja-e a tudományos kutatások és a logika próbáját. Mivel a Biblia történetei közül csak igen kevés volt alátámasztható korabeli dokumentumokkal, a bizonyítékokban hívő tudósok kételkedni kezdtek a Biblia feljegyzéseinek hitelességében, és a bennük leírt eseményeket csupán ókori legendáknak, mítoszoknak, néphitnek tekintették.

Az Újszövetség legfontosabb története Krisztus halála és feltámadása, márpedig a keresztről, amelyen a kereszténység alapítóját kivégezték, igencsak hihetetlen dolgokat állítottak a mítoszok. Ezeket először Jacobus de Voragine foglalta írásba a 13. században Legenda Aurea című munkájában, melyben azt állította, hogy a keresztfa története egészen az Édenkertig nyúlik vissza. Séth, Ádám fia az egyik angyaltól kapott egy ágat arról a fáról, amelyről Éva leszakította a tudás gyümölcsét, és az angyal megígérte Séthnek, hogy ha az ág megfogan és ismét gyümölcsöt terem, szülei bűne eltöröltetik. A fiú elültette az ágat Ádám sírján, az kihajtott és fává terebélyesedett, ám az emberek bűnei mégsem bocsátattak meg. Állítólag azért, mert a megváltásra ötezer évet kellett várni.

Egy miniatúra a Legenda Aurea 14. századi kódexmásolatából

A szent fát a bölcsnek mondott Salamon király is megcsodálta, de mivel nem hitt a legendában, kivágatta és hidat építtetett belőle egy tó fölé. Szerelme, Sába királynője viszont felismerte a fa erejét, és megjósolta, hogy egykor „azon fog függeni a világ megváltója”. A híd idővel elkorhadt és belezuhant a tóba, majd „amikor elérkezett Krisztus szenvedésének ideje, a fa felmerült a vízből, és a zsidók, megpillantva azt, az Úr keresztjének ácsolására használták fel. Mert úgy mondják, négyféle fából ácsolták össze a keresztet: pálmából, cédrusból, ciprusból és olajfából…”

Jeruzsálem Rómában

Carsten Peter Thiede és Matthew d’Ancona tudósok ugyan nem hisznek a kereszt történetének ezen részében, mégis megpróbálták igazolni, hogy a történelmi tények és a hit nem feltétlenül mondanak ellent egymásnak, és hogy a tudomány feladata a kettő közötti kapcsolat szálait láthatóvá és kézzelfoghatóvá tenni. Munkájukat a Róma egyik külvárosában álló Santa Croce in Gerusalemme nevű templomban kezdték, amely Nagy Konstantin római császár szülőanyjának palotája helyén épült, és becses ereklyét rejt: egy 26 cm széles és 14 cm hosszú fadarabot, rajta néhány latin és görög betűvel. Ez a fadarab állítólag Jézus titulusának (annak a táblának, amelyet a szokásoknak megfelelően a keresztre erősítettek a megfeszített feje fölé, megjelölve rajta a kivégzett ember bűnét) töredéke, és eredetiségét igyekeztek közvetett módszerrel bizonyítani. Az ereklye nagyon rossz állapotban van, ezért a Szentszék nem engedi közelebbről megvizsgálni, csupán üveglap mögül tanulmányozhatják az érdeklődők, így a két tudós sem végezhetett rajta szénizotópos kormeghatározást. De erre, mint mondják, nem is volt szükségük, mert a történelem és a legendák maguk igazolják a titulus eredetiségét.

Először is tudnunk kell, hogy Jézus idejében kevés volt a fa Jeruzsálem környékén, ezért a hatóságok a keresztrefeszítésnél alkalmazott függőleges gerendát többször is felhasználták; ezekből ugyanaz a három állt a Golgota hegyén évtizedeken át. Jézusnak is csak a keresztgerendát kellett a kivégzése helyszínére cipelnie. Miután pedig holttestét levágták a keresztről, ezt a keresztgerendát eldobták, a függőleges viszont a helyén maradt a földbe ágyazva. Alig tíz évvel később a rómaiak megszüntették a kivégzéseket a Golgota hegyén, és a feleslegessé vált függőleges gerendákat egy ciszternába dobták. Jézus családja végig gondosan számon tartotta, hogy melyik faoszlopon lelte halálát rokonuk, és a ciszternában e mellé a gerenda mellé helyezték el azt a bizonyos titulust, amelyet annak idején a holttesttel együtt megkaptak. A helybeli keresztények évekig jártak ide imádkozni; egészen addig, amíg Hadrianus császár a 2. század közepén a területen fel nem építette Aelia Capitolinát, az Aphroditének, a szerelem istennőjének szentelt templomegyüttest.

Kétszáz évvel később azonban a kereszténységgel szimpatizáló Nagy Konstantin császár anyjának, Ilonának isteni látomása volt, mely arra késztette őt, hogy Jeruzsálembe utazva felkutassa Krisztus megfeszítésének helyét. Leromboltatta hát a szerelem istennőjének szentélyét, és mélyen a kőtörmelék alatt három keresztet talált, egyikük mellett Jézus titulusával…

Jézus avatárja

2007-ben James Cameron, az Avatar című film rendezője is csatlakozott a Jézus után nyomozók társaságához, amikor finanszírozta Simcha Jacobovici és Charles Pellegrino Jézus elveszett sírja című dokumentumfilmjét. A mű egy három évtizeddel korábbi ásatásról szól, és az ott talált leleteket értelmezi újra. 1980. március 28-án a jeruzsálemi Talpiyot negyedben egy építkezésen különleges sírt találtak, amelyet aztán az izraeli régészeti hatóság szakemberei tártak fel, és megállapították, hogy az az első századi temetkezési szokásokat tükrözi. A sírban talált kőkoporsókon az Újszövetségből ismerős nevek szerepeltek: Jézus, Mária, Máté, József, Mária Magdolna és „Júda, Jézus fia”. Jacobovici és csoportja ezután több mintát vett a ládákban talált maradványokból és a ládák anyagából, majd ezeket különféle vizsgálatoknak vetették alá. A vizsgálatok során kiderült, hogy Jézus és Mária maradványai nem vérrokonoktól származnak, így annak, hogy együtt temették el őket, az lehetett az oka, hogy házastársak voltak. Valószínűleg az ő fiúk volt a később elhunyt Júda, aki János evangéliumában is szerepel, igaz nem ilyen vonatkozásban. Ezek alapján a kutatók kijelentették, hogy ez lehetett Jézusnak és családjának a sírja, James Cameron pedig két koporsót az Egyesült Államokba szállított, ahol hatalmas felhajtás közepette, mint Mária és Jézus nyughelyét mutatta be azokat. Szavait azonban rögtön tekintélyes régészek és történészek cáfolták, akik rámutattak arra, hogy a koporsókon talált nevek az első században nagyon elterjedtek voltak, s önmagukban nem igazolják a Jézus sírkamrájának megtalálásáról szóló hír hitelességét.

A szent kereszt viszontagságai

A megtalált kereszt őrzése és gondozása ezután Jeruzsálem püspökének feladata volt egészen a 614. esztendőig, amikor a perzsák kifosztották és lerombolták a várost, a becses ereklyét pedig királyuk keresztény felesége kapta meg. Tizenhárom évvel később azonban a bizánci hadak szétverték a perzsákat, és a kereszt visszakerült a Szent Városba, ahonnan csak egy-egy csata alkalmával vitték ki, amikoris a keresztény seregek élén hordozták, és a győzelem zálogának tekintették. 1187-ben aztán Szaladin szultán a hittini csatamezőn katasztrofális vereséget mért a keresztes hadakra, és az ereklye ismét az ellenség kezére került.

Oroszlánszívű Richárd 1190 táján megpróbálta ugyan visszaszerezni, Grúzia királynője pedig váltságdíjat ajánlott érte, ám a kereszt örökre elveszett valahol a Közel-Keleten. Beszélik ugyan, hogy a templomos lovagok végül mégis megszerezték és elrejtették Franciaországban, mások szerint pedig Bizáncban őrizték annak elestéig, bizonyosat azonban senki sem tud róla…

Szent relikviák?

Jézus személyéhez köthető tárgyakat még manapság is őriznek a világ számos pontján, és időről időre rengetegen zarándokolnak ezekre a helyekre, hogy akár csak egyetlen pillantást is vethessenek az ereklyékre. A híveket a nyilvánvaló ellentmondások sem zavarják, és például sokáig ugyanazzal az áhítattal adóztak az isteni gyermek kiállított köldökzsinórjának Clermont-ban és a Châlons-sur-Marne-i székesegyházban egyaránt. Hasonló tiszteletnek örvend még Jézus szakálla, haja és körme is; ezek darabjaiból szintén rengeteg van, de ez ugyebár annyira nem is feltűnő. Csakhogy Krisztusnak a keresztfán hullatott verejtékét is összegyűjtötték szorgos és előrelátó emberek, ahogyan nagyobb mennyiség áll rendelkezésünkre azokból a könnycseppekből is, amelyeket Jézus a Getsemáné kertben ejtett, amikor azért fohászkodott, hogy „távoztasd el tőlem a pohárt”. Ezek után azt már természetesnek vehetjük, hogy Jézus keresztjéből, és a szegekből, amelyekkel kezét és lábát rögzítették, annyi található szerte a világon, hogy – ahogyan egy kételkedő kutató fogalmazott – belőlük egy közepes nagyságú ház is felépíthető volna…

Carsten Peter Thiede és Matthew d’Ancona azonban egykorú dokumentumokkal próbálta bizonyítani, hogy Ilona, Konstantin császár anyja annak idején a keresztből származó két szöget és a titulust magával vitte Jeruzsálemből Rómába, abba a palotájába, melynek helyén később felépült a Santa Croce in Gerusalemme templom. Az egyik szögből zablát, a másikból diadémot veretett fia számára, a titulust azonban nem adta ki a kezéből. Így történhetett, hogy halála után az ereklye a templomba került, ahol néha kiállították, vészterhesebb időkben pedig elrejtették, és mind a mai napig megőrizték…

Péter Apostol nyomában

Carsten Peter Thiede és Matthew d’Ancona gyakorlott nyomozóként indulhattak Jézus titulusának nyomába, hiszen többször is végeztek már kutatást a kereszténység legkorábbi időszakával kapcsolatban. Ismert irodalmi források és frissen feltárt archeológiai leletek alapján például újrarajzolták a Péter apostolról korábban a köztudatban kialakult képet, miközben bejárták az első pápa útját Kapernaumtól Rómáig. Céljuk az volt, hogy az érdeklődők közelről megismerjék Simont, az egykori zsidó halászt, akiből később Szent Péter lett, az a kőszikla, melyre Jézus az egyházát alapozta. A kutatók később egy evangélista, Máté nyomába eredtek az oxfordi Magdalene Coollege könyvtárában őrzött papirusz-darabkák vizsgálatával. E három apró töredéken ugyanis felismerhető részletek olvashatók Máté evangéliumának 26. fejezetéből, és összehasonlító elemzésekkel valamint különféle kormeghatározó eljárásokkal kimutatták, hogy azokat Jézus halála után alig tíz-tizenöt évvel írhatták. Vagyis az evangéliumot egy valóságos szemtanú beszámolójának tarthatjuk; olyan ember írásának, aki tényleg találkozhatott Jézussal…