KÖZÉRZET

Táncold magad egészségesre!

Szerző:
Szabó Anna
A tánc azok közé a dolgok közé tartozik, amit többnyire az évek múlásával hanyagolni kezdünk, aztán már teljesen kimarad az életünkből. Egyáltalán nem kellene lemondanod róla, még akkor sem, ha úgy érzed, botlábad van. Egészségessé és szexivé tesz, ha rendszeresen gyakorlod.

 

Minden generációnak megvan a maga táncos-romantikus filmje, és elég sokat elárul rólunk, hogy éppen melyik. Leginkább a korunkról. Nekünk például a máig megunhatatlan Dirty Dancing volt az a nyolcvanas évek végén. És, ha te is láttad a filmet, pontosan tudhatod, mennyire megizzaszt és átmozgat egy kiadós táncóra. Nem csak átvitt értelemben.

Aki kipróbált már sportszerűen egy-egy táncformát azt pontosan tudja, hogy éppúgy mint szórakozás közben, a zene egy idő után olyannyira elvonja a figyelmünket, hogy észre sem vesszük, mennyire fárasztó tud lenni. És mennyire egészséges!

Egészséges test és lélek

Induljunk ki rögtön abból, hogy a sok forgás és hajlongás izomfeszesítő hatású. Tetőtől talpig minden egyes porcikádat átmozgatja, főként akkor, ha odafigyelve a mozdulataidra pontosabban végzed azt. De ha csak simán tánczenére „lötyögsz”, akkor is óránként 140 kalóriát éget el a tested a kifejtett anaerob mozgás hatására, azonban egy komolyabb tánc, mint a salsa, akár 170-et, de van olyan táncforma, ami majdnem 500-at is.

Fejleszti a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket, miközben ellazítja az izmokat. Sőt a tánc sokkal kevésbé veszi igénybe az ízületeket, mint a legtöbb mozgásforma, például a futás. Abból kifolyólag pedig, hogy olyan testrészeket is átmozgat, amit egyébként nem nagyon használnál, kifejezett formássá varázsol, ilyen például a váll és a csípő.

Már számtalan kutatás kimutatta, hogy tánc közben boldogsághormonok szabadulnak fel, a stresszhormonok felszívódnak, ezáltal erősödik a szervezet ellenállóképessége. Ami pedig ebből a műfajból logikusan adódik, és mégis kevesen gondolnák: csökkentheti, de leginkább megelőzheti az esetleges hátproblémákat, hisz tánc közben akaratlanul is, de helyesen tartod magad. Ahhoz ugyanis, hogy megtartsd az egyensúlyod, a láb és a gerinc izomzatát kezded használni, majd az egyenes tartással együtt a gerincoszlop melletti izomzatot is „be kell vetned”. Így összességében, ha még nem alakult ki gerincbántalmad, akkor ezzel kivédheted a dolgot. Ne feledd, idővel a mozgásszegény életformának köszönhetően, ha csak kis mértékben is, de mindenkit veszélyeztet ez a probléma.

Beindítja az agykerekeket

Gondolj csak bele, valójában mennyi mindent kell megjegyezned – akár a legegyszerűbb – koreográfiához. Ott vannak a lépések, a mozdulatok és a ritmus. Közben pedig ne feledkezz meg a partnerről se. Ezek hatására felkészít a váratlan helyzetek kezelésére, és fejleszti együttműködési készségedet. Már csak azt kellene eldöntened, melyik táncformát válaszd!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL