Körkörös mintázat

 

Körkörös mintázat

„Szolgálat – áldozat”

Az ujjbegyükön sok körből álló rajzolatot viselő emberek általában elég könnyen boldogulnak az életben, hiszen folyton önmagukat tartják szem előtt, és saját érdekeiket szolgálják.
Az egy középső kört sok külső körrel övező pávaszemminta a boldogság szimbólumának, és hatékony védelmező jelnek számít.

A kör mintázat veszélye egyrészt az önemésztő fanatizmusban rejlik, mert az ilyen ember hajlamos két végén égetve a gyertyát hamar kiégni. Azaz túl gyorsan akar túl sokat magának, és túl sokat követel magától. De veszélyt jelenthet az is, hogy mások számára áldozza fel és szipolyozza ki magát, és a szó szoros értelemben elhasználódik. A túl nagy és a túl kicsi egó végül ugyanahhoz a lehangoló kiégettséghez vezet. A koncentrikus körök gyűrűi az érintetteknek egyre újabb ingert jelentenek, hogy mint egy céltáblánál, gyűrűről gyűrűre megközelítse a középpontot, a célt. Ehhez nagy segítséget nyújthat a keleti filozófia: „Ne a célért, hanem a cselekvés kedvéért cselekedj!” Vagy: „Az út a cél.” A távoli célról mindkettő a jelen pillanatra tereli a figyelmet. A másik megfontolandó feladat a kör ujjlenyomat tulajdonosai számára az, hogy megtanuljanak nem öncélúan, önzően cselekedni, hanem egy ügy kedvéért. Meg kel tanulniuk önző, hátsó gondolatok nélkül cselekedni.

Ha a körnek középpontja is van, fennáll a veszély, hogy tulajdonosa megát tekinti a világ közepének. Ekkor az a feladat, hogy örömmel állítsa erejét a központba, méghozzá mindenki javára, de közben ne adja fel önmagát se.

Vissza a képekhez>>>


 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL