Szabó Anna
„Ilyen problémák lehetnek többek között a cukorbetegség, a túlsúly, a magas vérnyomás, vagy akár a jelen cikk témáját adó, nagyon súlyos betegség, a HELLP- szindróma. Az ilyen jellegű, speciális betegségekkel küzdő hölgyek, kismamák terhes gondozását illetve szülését is jóval körültekintőbben, nagyobb odafigyeléssel kell kezelni”- kezdi Prof. Dr. Papp Zoltán, a budapesti Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika igazgatója.
A HELLP szindróma angol mozaikszó, amit a betegségre jellemző laboratóriumi eltérések (vörösvértestek szétesése, emelkedett májenzimek és alacsony vérlemezkeszám) alapján nevezett el Weinstein 1982-ben az Egyesült Államokban. Ma is viták folynak a betegség gyakoriságáról (az élveszülések valamivel kevesebb, mint 1%-ában), eredetéről, klinikai lefolyásáról és kezeléséről. Ismerete azonban rendkívül fontos várandós nőkkel foglalkozó valamennyi orvos számára, mert kialakulása esetén mind az anyai, mind a magzati halálozás, illetve a megbetegedés aránya jelentősen megemelkedik. A téma megvitatásában Dr. Hupuczi Petronella, az intézet aneszteziológusa és intenzív terápiás szakorvosa volt segítségünkre.

A téma aktualitását az adja, hogy az elmúlt két évtizedben évről évre gyakrabban fordul elő a kórkép, és az anyai halálozás egyik meghatározó tényezője a fejlett országokban, így hazánkban is. „A szindróma gyakoribb megjelenésének több oka is lehet, egyrészről nő az először szülő nők átlagéletkora, másrészt a várandósokkal foglalkozó orvosok egyre többször gondolnak a betegség kialakulásának lehetőségére, így egyre többször kerül diagnosztizálásra – tudhattuk meg Hupuczi doktornőtől. A kórkép oka ma sem ismert, több teória is létezik a lehetséges kiváltó tényezők szerepéről. Alapvetően két formát lehet elkülöníteni. Létezik egy korai kialakulású típus, amikor a betegség már a terheség II. harmadában megjelenik. Ennek hátterében a magzatot tápláló lepény betegsége áll, ez a folyamat már a terhesség első három hónapjában elkezdődik a kóros lepény kialakulásával, de a tünetek csak a terhesség 20. hete után jelennek meg, mind az anyánál (a jellemző tünetek mellett lehet még magas vérnyomás, fehérjeürítés a vizeletben), mind a magzatnál (méhen belüli sorvadás, kevesebb magzatvíz). Ez a forma koraszüléssel jár, azaz a súlyos tünetek miatt a terhességet gyakran már a 30. hét előtt be kell fejezni. A másik típus később, teljesen váratlanul lép fel, súlyos szubjektív tünetekkel”- mondja az aneszteziológus.
A HELLP szindróma klasszikus megjelenése 25 év feletti, többedszer szülő nőkre jellemző, akiknél a korábbi terhességek normál lefolyásúak voltak. Leggyakrabban a 36. terhességi hét előtt jelentkezik, főként a 32-34. hét között, igen változó tünetekkel. De vajon egészen pontosan milyen jelek utalhatnak erre a betegségre? „Az esetek többségében a HELLP szindróma súlyos vagy közepes fokú magas vérnyomással jár, azonban előfordulhat normális vagy csak enyhe magas vérnyomás esetén is.

A tünetek jelentkezhetnek váratlanul, amelyek magát a klinikai felvétel okát képezik, de kialakulhatnak terhességi mérgezésben szenvedők konzervatív kezelése során, vagy akár a szülés utáni periódusban is. A betegek az esetek 90%-ában gyomor- vagy jobb bordaív alatti fájdalomról panaszkodnak, mely először epekő vagy gyomorfekély gyanúját is felvetheti. A fájdalom valódi oka azonban a májban van és azt a májtok feszülése okozza. Az esetek felében hányinger, hányás, valamint vírusos fertőzésre jellemző egyéb tünetek is előfordulnak, és a legtöbb beteg néhány napos rossz közérzetről is beszámol. A fenti tünetek jelentkezésekor, a korai diagnózis érdekében minden terhesnél laboratóriumi vizsgálat szükséges, amelyekkel a kórkép azonnal, egyszerűen diagnosztizálható” – fejti ki a szakember. A nemzetközi vizsgálatok kimutatták, hogy a tünetek határozatlansága, a kórkép változatos megjelenése miatt a helyes diagnózis felállítása akár napokat is késhet, amelynek mind az anyára, mind a magzatra nézve súlyos következményei lehetnek.
A kórkép kezelése magának a terhességnek a befejezése, lehetőleg olyan intézményben, ahol tapasztalattal rendelkeznek a betegség gyógyításával és van lehetőség a koraszülött ellátására is. „A beteg nem megfelelő ellátása esetén gyakoriak az anyai szövődmények és potenciális életveszélyt rejtenek magukban. Az anyai halálozás igen magas is lehet, akár a 20%-ot is elérheti, valamint a betegség súlyos szövődményekkel járhat. Utóbbiak lehetnek véralvadási zavar, lepényleválás, veseelégtelenség, agyvérzés. A HELLP szindróma legsúlyosabb szövődménye a máj megrepedése, kb. 1%-ban fordul elő, anyai halálozása elérheti az 50%-ot, a magzati halálozás pedig a 60-70%-t is” – állítja a doktornő.
Összefoglalva megállapítható, hogy a HELLP szindróma egy nagyon súlyos kórkép, mely mind az anya, mind a magzat életét veszélyezteti. Gyakran jelent differenciáldiagnosztikai problémát, viszont a gyors diagnózis életet menthet. A felismerést megnehezíti, hogy a tünetek egyéb betegségekre jellemzőek. „Függetlenül attól, hogy a HELLP szindrómát önálló entitásnak tartjuk-e, vagy csak a terhesség egy súlyos szövődményének, jelentősége abban áll, hogy mindig terminus előtt jelentkezik és kedvezőtlen anyai és magzati kimenetelt hordoz magában. A felsorolt tünetek esetén speciálisan felkészült szakemberhez tanácsos fordulni. Magyarországon a legnagyobb számú eset kapcsán szerzett tapasztalattal a klinikánkon jelenleg dolgozó orvoscsoport rendelkezik, bármilyen kérdés esetén örömmel állunk a páciensek rendelkezésére” – fejezi be Dr. Hupuczi Petronella.
OLVASS TOVÁBB!
Nők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
KÖZÉRZETAz 5 legfontosabb dolog, amit az energiagyógyítás adhat számodra
Mit is értünk energiagyógyítás alatt? Hallottál már róla, de ha éppen erről beszél neked valaki, csak vakon bólogatsz, hiszen nem tud...
A 6 leggyakoribb ok, mely asztmás tüneteket válthat ki - Érdemes odafigyelni!
Ha asztmában szenvedsz, akkor valószínűleg tisztában vagy azzal, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyek ronthatnak az állapotodon és asztmá...
KÖZÉRZET7 drasztikus változás, ami a testedben történik, ha túl sokat eszel
Annak ellenére, hogy sok ember nem is tud róla, a mértéktelen evés a legelterjedtebb evészavar a felnőttek körében. Komoly egészségüg...
KÖZÉRZETOura Ring vs Apple Watch - Melyik okos eszköz alkalmasabb az egészségügyi adatok nyomon követésére?
Oura Ring vagy Apple Watch? Összehasonlítjuk az alváskövetést, edzésfunkciókat, akkumulátort és árakat, hogy megtaláld a számodra ide...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK