Békében a nagyszülőkkel

A nagymamánál jó

Azt szokták mondani, a nagyszülők sokkal jobban szeretik az unokáikat, mint néhány évtizeddel azelőtt a saját kisgyermekeiket. Nincs, nem is lehet rá bizonyíték, hogy ez így van, az azonban bizonyos, hogy más érzelmi kapcsolat alakul ki unoka és nagyszülő, mint gyermek és szülője között. Ennek többféle ésszerű magyarázata is van. Természetes, hogy a szülők szigorúbbak, mint a nagymama, vagy a nagypapa, hiszen a nevelés tényleges felelőssége mégiscsak az ő vállukon nyugszik. Ők élik meg a hétköznapok kisebb-nagyobb problémáit, a szervezési nehézségeket, részben az ő következetesen felállított és betartott szabályrendszerükön múlik, hogy egy gyermek könnyen, vagy nehezen kezelhető lesz-e. Bár manapság rendszerint a nagyszülők is rákényszerülnek arra, hogy munkát vállaljanak, mégis elmondható, hogy több idejük van az unokákra, mint a szülőknek a gyermekeikre. Köszönhető ez érett koruknak, melyben már áthelyeződtek a súlypontok. A nagyszülők valószínűleg már megteremtették a legszükségesebb anyagi javaikat, az otthonukat, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élnek, nem kell napi szinten kisgyermekről gondoskodniuk, nyugodtabbak, türelmesebbek, mint fiatal felnőtt gyermekeik. Különösen igaz ez akkor, ha a nagyszülők már nyugdíjasok. Ezen pozitívumok természetesen oda-vissza kifejtik áldásos hatásukat, vagyis nemcsak a gyermek számára jelentenek különleges élményt a nagyszülőkkel töltött órák, napok, hanem ugyanez fordítva is igaz. Az a nagyszülő, aki néhány évtizeddel ezelőtt a sok munkában, rohanásban szinte észre sem vette, miként változik, cseperedik kislánya, vagy kisfia, az unokái mellett pótolhatja az elmulasztott élményeket.

Kit szeretsz jobban?

A fentiekből úgy tűnhet, hogy a nagyszülőkkel az élet csupa móka és kacagás, ez azonban nem minden esetben igaz. Sajnos sok családban mindennaposak a konfliktusok, s ezért olykor mindkét fél felelőssé tehető. Annak érdekében, hogy a harmonikus, jó viszony megmaradjon, a tolerancia, tisztelet, figyelem mindennapos gyakorlása mellett nem árt tisztázni néhány alapvető szabályt. Bármennyire rajong is egy gyermek a nagyszüleiért, a szülők szerepét ez a szeretet sosem írhatja felül, sem a szívében, sem a fejében. Féltékenykedésnek ezért sem helye, sem értelme nincs. Ne kérdezgessük a gyereket arról, hogy a Mamánál, vagy otthon lenni szeret-e jobban, ugyanezt személyekre vetítve még annyira sem szabad megemlíteni. Hogyan is választhatna egy gyerek a szülei és a nagyszülei között? És miért tenné? Számára mindkét viszony egyformán fontos, persze más-más minőségben. Lényeges, hogy a gyermek jelenlétében ne alkossunk véleményt a másik felnőttről, kiváltképp akkor, ha az nem túl hízelgő. Vitás ügyeinket, nézeteltéréseinket igyekezzünk akkor rendezni, amikor a kicsi azt nem hallhatja. Zavart kelthet ugyanis a lelkében, ha az általa szeretett személyek ellenségeskedését látja. Úgy érezheti, nem szabad szeretnie a nagyszüleit, mert anya/apa haragszik rájuk, vagy nem hihet a szüleinek, mert a nagyi szerint egyáltalán nincs igazuk. Ha már felmerült a probléma, igyekezzünk visszafogottan, kulturáltan elsimítani. A „Te ellenem hangolod a gyereket!” és a „Néhány ajándékkal magadhoz édesgeted!” típusú veszekedések aligha vezetnek célra, csak tovább mélyítik az ellentétet. A gyermek jelenlétében mindig tisztelettel beszéljünk a nagyszülőkről, úgy nevezve meg őket, ahogyan azt a gyermektől is elvárjuk.

Általános szabályok

A különböző oktatási szünetekben, ünnepekkor, vagy más, rendkívüli esetekben előfordulhat, hogy az unoka néhány napot a nagyszülőknél tölt. Mielőtt erre sor kerül, feltétlenül biztosítsunk lehetőséget arra, hogy a napi rutint, a legalapvetőbb szabályokat tisztázzuk a nagymamával, nagypapával. E nélkül nem várhatjuk el tőlük, hogy a mi szokásainknak, értékrendszerünknek megfelelően gondoskodjanak a gyermekünkről. Természetes, hogy a szülői szigorból kiszakadva a gyermek (minél nagyobb, annál inkább) megpróbálja majd feszegetni a lehetőségei határát. Ugyanígy az is valószínű, hogy a nagyszülők igyekeznek majd minden jóval elhalmozni az oly ritkán látott vendéget, s kicsivel többet megengedni neki, mint amihez otthon hozzászokott. Ezzel önmagában még nincs is semmi baj. A problémák akkor kezdődnek, ha a gyerek, vagy a nagyszülő, a szülők elvárásait semmibe véve, az otthonitól homlokegyenest eltérő napi rutint alkalmaz. Ha például odahaza tilos az esti fogmosás után bármit is enni (és remélhetőleg mindenütt tilos), akkor a nagyi lehetőleg ne mondja azt a gyereknek, hogy „Egy kis kakaó igazán nem árthat meg, jobban fogsz aludni tőle!”. Igyekezzünk a napi rutin minden elemére jól érthető, könnyen betartható szabályokat felállítani, s kérjük meg a nagyszülőket, hogy ezt minden körülmények között tartsák, és tarttassák be.

Generációs különbségek

Részben az életkori különbségek, részben az eltérő élettapasztalatok miatt nagy az esély arra, hogy bizonyos vonatkozásban a szülők és a nagyszülők más-más elveket vallanak. Mást tart fontosnak, másképp nevelné az unokát a nagymama, mint ahogyan teszi ezt a szülő. Igaz ugyan, hogy a szülő maga is gyermek, éppen a nagyszülő gyermeke, azonban a családja már egy új család, melynek belső „törvényeibe” még a nagyszülő sem szólhat bele. Óvatos tanácsokat persze adhat, de ne várja el, hogy azokat a fiatalok majd meg is fogadják. A tanulás legősibb formája, az utánzás egyébként sohasem szűnik meg, vagyis a már felnőtt gyerekek továbbra is figyelik, és időnként másolják a szüleik által nyújtott mintát. Erőltetni azonban semmit sem szabad, és nem is lehet.

A mai nagyszülők már nem is hasonlítanak a 30-40 évvel ezelőtti, hajlott hátú, megfáradt öregekre, akik kis sámlin ücsörögve, szőnyeget szövögetve meséltek az őket körülvevő unokáknak. A mai kor nagyszülői általában akkor is aktívak, ha már nyugdíjasok, sokuk pedig még munkaviszonyban áll. Éppen ezért a fiatal szülők nem engedhetik meg maguknak, hogy rendszeresen rájuk erőltessék az unokákat, mondván, hogy úgyis ráérnek, és mindenük az unoka. Mielőtt a nagyszülőkre bíznánk a gyereket, kérdezzük meg őket, hogy ráérnek-e, esetleg le tudják-e mondani korábban már megszervezett programjukat? Győződjünk meg róla, hogy az egészségük rendben van-e, fizikailag is alkalmasak-e arra, hogy néhány órára, vagy napra átvegyék a szerepünket a gyereknevelésben. Ne sértődjünk meg, ha nemet mondanak! Meg kell értenünk, hogy nekik is van saját, önálló életük, melybe nem mindig fér bele a bébiszitterkedés.