LELKIPATIKA

Gyógyító nevetés

Szerző:
Szabó Anna
A nevetés a legjobb orvosság, valódi hasznosságát már a nyugati orvostudomány is felismerte. Az ősi Indiában és Kínában templomokat szenteltek a vidámsággal történő gyógyításnak, a modern „humorterapeuták” pedig bebizonyították, hogy egyperces nevetés felér tíz perc edzéssel.

 

Nem nehéz megtapasztalni, hogy aki széles mosollyal, jókedvűen viszonyul embertársaihoz, azt szinte mindenki szimpatikusnak találja, ráadásul környezetét is jobb hangulatra deríti. A nevetés azonban több mint jókedv, és több mint szórakoztatás: kétségtelenül az egyik legkellemesebb és leghatásosabb gyógymód, amit az orvostudomány már az ókorban is előszeretettel alkalmazott, de pontos fiziológiai hatásait csak az elmúlt évtizedekben ismerte meg a világ.

Csak semmi betegség!

„A humor bizonyíthatóan kiváló eszköz a stressz és a krónikus fájdalom csökkentésére” – derül ki William Fry, a kaliforniai Stanford Egyetem professzora által közreadott tanulmányból, amelyben a nevetés gyógyító erejét reprezentálta. A kutató szerint egy gyermek naponta háromszáz alkalommal nevet, ezzel szemben a „legmorcosabb” felnőtt alig tizenötször mosolyodik el. Pedig egy kiadós nevetés több mint négyszáz izmot mozgat meg, és mind a légzési, mind a keringési rendszerre jótékonyan hat, hiszen oxigéndús levegőhöz juttatja a tüdőt, erősíti a szívverést és felgyorsítja a keringést.


A vidámság hosszútávon is pozitív testi és lelki változásokat eredményez: érezhetően csillapítja a fájdalmat, oldja a feszültséget, és javítja az általános kedélyállapotot. A humorra fogékony emberek szervezete a különböző kórokozókkal szemben is jóval ellenállóbb. A rendszeres nevetés drasztikusan csökkenti a három legkárosabb stresszhormon jelenlétét, egyúttal növeli a boldogsághormon szintjét. Az endorfin termelődése pedig nagyon fontos a hangulat és az életminőség szempontjából, hiszen a boldogság segíti a problémamegoldó készséget, fokozza az önbizalmat és megkönnyíti a társasági kapcsolatokat is.
A nevetés hatásait vizsgáló amerikai kutatók azt is igazolták, hogy a felhőtlen vidámság hasznos kalóriaégető módszer és ideális fogyókúra lehet. A Tennessee államban található Vanderbilt Egyetem munkatársai a világon először mérték meg azt az energiát, amit az ember a nevetés során „elfogyaszt”. Egy kiadós hahotázás annyit ér, mint tíz perc az evezőgépen vagy tizenöt perc a szobabiciklin, így aki nap mint nap elvégzi a „gyakorlatot”, akár néhány hónap alatt megszabadulhat a felesleges kilóktól.

Nevettető terápia

A vidámság pozitív hatásait használja ki a nevetésterápia, amely napjainkban éppen olyan fontos része lett a kórházi ellátásnak, mint a gondos ellátás vagy a megfelelő étrend. A hivatalosan is elismert kezelés részeként a „humorterapeuták” vicclapokkal, tréfás videókkal és mulatságos történetekkel próbálják felvidítani a súlyos betegeket, míg a hosszas kórházi kezelésre szoruló gyermekek szórakoztatásáról a hetente érkező „bohócdoktorok” gondoskodnak. A legtöbb orvos nagy jelentőséget tulajdonít az önkéntes nevettetők heti kórházi látogatásainak, hiszen a terápia megtanít szembenézni a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit. Egyes szakemberek szerint a fogyatékosoknál és a pszichiátriai betegeknél egy idő után még a gyógyszeres kezelést is helyettesítheti a nevetésterápia.
„A tartós nevetés és a vele járó intenzív légzés ugyanúgy mélyebb, megváltozott tudatállapothoz vezethet, mint amilyet relaxáció útján is elérhetünk” – állítja Dr. Madan Kataria indiai orvos, aki – a jóga légzőgyakorlatait felhasználva – 1995-ben alapította meg a nemzetközi „Laughter Club”, azaz a Hahotaklub hálózatot. Kataria tapasztalatai alapján a kitartó nevetés egyfajta aktív meditációra hasonlít, mert a szokásosnál jobban összehangolódik a jobb és a bal agyfélteke működése. A világon valódi „kacagásmozgalmat” váltott ki az újszerű kezdeményezés: jelenleg ötven országban ötezer nevetőklub működik, amelyek tagjai csak azért gyűlnek össze hétről hétre, hogy közösen nevessenek egy jóízűt. Eddig szerencsére sehol nem okozott problémát a feladat teljesítése…
HERBERT SMITH

A nevetésterápia megtanít szembenézni a félelmekkel, így a vidám vizit bizonyítottan javítja a beteg gyermekek gyógyulási esélyeit.


 


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL