Frodo

 

Frodo, 3 éves ivartalanított angol cocker spániel kan.


A szaporítók védelmére legyen mondva, hogy sokuk annyira korlátolt, hogy fogalmuk sincs arról, mekkora szemétséget követnek el a náluk született kiskutyákkal és az őket szerető gazdikkal.
Frodo igazi álomkutya egy könnyű kis epilepsziával fűszerezve! Aki ezen jót mosolygott és még nem ijedt meg jöjjön és ismerje meg.
Kedves, hihetelenül vidám. Élvezi az élet minden percét és ezt képes is az emberre átragasztani. Imádja a hasát, finom falatokkal bármire rávehető. Remek séta partner, de ugyanilyen remekül tud csenben pihenni a gazdi mellett.
Kanokkal, szukákkal egyaránt jól kijön, emberekkel barátságos. Pörög forog, mindig zsizseg így gyerekekkel csak felügyelet mellett szoktatható össze.
Frodo átesett az ivartalanításon, EEG vizsgálaton és gyógyszeres kezelése is megkezdődött. Míg a gyógyszerei lassan átveszik az irányítást a betegsége felett addig két hetente - de remélhetőleg ennél majd sokkal ritkábban - a kora reggeli órákban jelnetkeznek nála a rohamok. Ez általában egy néhány percig tartó rosszullét amiből azonnal felkel, keresi a helyét iszik és visszaalszik. Még ebben is igyekszik a legkevesebb gondot okozni; a rohamok után tiszta tudattal tér magához, a gazdit azonnal felismeri majd néhány perc után folytatja a szunyókálást.
Még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem könnyű eset hiszen kedves, emberközpontú, jól motiválható. Megszületett amiről nem tehet... beteg lett amiről nem tehet... először elveszett.... majd magára hagyták... mi pedig adtunk egy esélyt Neki.

Frodoról érdeklődni lehet Marcsinál a 06-30-534-7878 as számon vagy az info@spanielmentes.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen.

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL