REJTÉLY-MISZTIKA

Mi vár ránk odaát?

Szerző:
Szabó Anna
Fehér fény az alagút végén – rengetegszer hallottuk már ezt a mondatot, rengeteg beszámolóban tettek már erről említést. Vajon mi lehet a magyarázat erre a különös élményre?

 

Az orvosok úgy nyilatkoznak, hogy az agy ilyenkor oxigénhiányos állapotba kerül, és az idegsejtek abnormális ingerület átvitelének következménye ez a hallucináció. Ezt a feltételezést nagyon sok irányból meg lehet cáfolni. Például miért van az, hogy több ezer ember is ugyanezt a hallucinációt éli át? Talán valamiféle tömeges vizionálásról lenne szó? Tudományos szempontból akár ez is lehetne a válasz, de nézzük meg más irányból a kérdést.

A klinikai halállal kapcsolatos beszámolók egy részében a betegek saját magukat látják az ágy felett lebegve, ahogy fekszenek az ágyon. Előfordulnak azonban olyan esetek is, melyeknél baleset, műtét, vagy valamilyen váratlan haláleset során a beteg nincs egyedül. Az ilyen beszámolókban közvetlenül a halál után barátok vagy rokonok fogadják a beteget, de az is lehet, hogy nem. Ez, mint mindig személyes ügy, egyénfüggő. A betegek a legtöbb esetben ismerősnek vélik a lelkeket, de nem tudják pontosan meghatározni, hogy kik is ők pontosan. Ez esetben lehetnek annak rokonai, meghalt családtagjai, barátai, ismerősei. Ne feledjük, hogy egy lélek bármilyen formát magára tud ölteni, bármilyen alakban meg tud jelenni. Általában egy lélek mindig azt az alakot ölti fel magára egy élő előtt, amelyről könnyen ráismer. Ha valaki elvesztette például egy fiatalkori barátját, akkor nagy valószínűséggel ez a barát fiatal kinézettel fog megjelenni, amilyen halála előtti pillanatában volt. A másik esetben viszont, amikor a beteg ismeretlen holtakat lát maga körül, azok gyakran valójában tanítók, segítők vagy csak egyszerű nézelődők. Az is előfordulhat például, hogy halála után a beteget sokkal jobban fogják érdekelni azok, akikkel korábbi életeiben volt együtt, mint akik a jelenlegi életében közel álltak hozzá.

A klinikai halálból visszajöttek közül sokan arról számolnak be, hogy gondolataik, érzéseik rendkívül tiszták voltak az odaát élőkkel kapcsolatban. Mindenki látta mindenki gondolatát. Meghalt rokonaink iránt táplált érzelmeik számukra is és az odaát lévők számára is nyilvánvalóak. Nem lehet semmit elkendőzni. Nem színlelhetünk szeretetet szüleink iránt, ha nem tettek eleget azért, hogy tiszteletünket vagy szeretetünket kiérdemeljék.


Még nincs vége mindennek!


A halál utáni periódusban a telepátia torzítás nélkül, zavartalanul működik, tehát a köztünk és a ránk váró rokonok, barátok közötti valódi kapcsolatokkal kell foglalkoznunk. Előfordul olyan eset is, amikor a beteg úgy találja: akit ellenségednek tartott, valójában rászolgál a szeretetedre és a megbecsülésre. Kristálytisztán álltak a visszatértek előtt saját indítékaik. Nem arról van szó, hogy minden lélek a halál után automatikusan bölccsé válna, ha előtte nem volt az, de nem is lesz módja elkendőzni érzéseit, érzelmeit, indítékait. Ekkor rajta áll majd, hogy elfogadja-e önmagában az alacsonyrendű indítékokat, vagy tanul belőlük. A növekedésre, a fejlődésre azonban nagyon tág lehetőségek nyílnak meg, és a rendelkezésre álló tanulási módok igencsak hatékonyak.

Akik hosszabb ideig odaát tartózkodtak, azok elkezdték megvizsgálni életük szövetét, és megpróbálják megérteni, hogy tapasztalataik saját gondolatai és érzései következményei voltak, és felismeri, miként hatottak másokra. Amíg ez a vizsgálat tart, még nem ébred tudatára saját identitása nagyobb részeinek. Akkor áll majd készen többi életének tudatos megismerésére, ha már érti az éppen befejezett élet jelentőségét, értelmét. Erre azonban nincs lehetőségük a betegeknek, mivel visszatérnek az életbe. Ez akkor fordul elő, amikor a visszatértnek még befejezetlen céljai, feladataik vannak. Nagyon fontos ezeket véghez vinni, mert eleve feladatokkal „megrakodva” születtünk ide.


Fel kell ismernünk céljainkat, kialakítani a legmegfelelőbb, tiszta érzésekkel teli viszonyt mindenkivel. A tudat a körülményektől függően különféle módokon hagyhatja el a fizikai szervezetet. Egyes esetekben az agy bizonyos mértékig képes még működni, a korábbi irányítás, szervezettség hiányában is. Az atomok, a sejtek, a szervek egyszerű tudata továbbra is megmarad, bár a központi tudat egy időre eltávozott. Előfordulhat, hogy az egyén teljesen bizonyos abban, hogy a halál mindennek a végét jelenti. Ilyen esetekben valóban előállhat a nemlét, a kikapcsolt állapot, bár ekkor is csak átmenetileg. Sok esetben, amikor a tudat elhagyja a testet, természetesen meglepődés és a helyzet felismerése az uralkodó érzés. Szemügyre veheti például a testét; sok temetésen vesz részt láthatatlan díszvendég – és a gyászolók közül senki sem szemléli a holttest arcát nagyobb kíváncsisággal, tétovázással. Ezen a ponton sokféle viselkedési variáció állhat elő – mindegyiket az egyén szokásai, tudása, múltja határozzák meg. Hogy milyen környezetben találja magát az elhunyt, az ugyancsak változó.


Átkelés a Styx folyón


Eleven hallucinációk ugyanolyan valóságossá tehetik az élményt, mint bármi mást, amit halandó életében átélt. Mivel a gondolatok és az érzelmek teremtik a fizikai valóságot, ezek teremtik a halál utáni élményeket is. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az élmények nem érvényesek – legalábbis nem kevésbé, mint amennyire a fizikai élet érvényes. Az egyik létből a másikba való átmenet szimbolizálására különféle jelképek használatosak; ezek közül soknak rendkívüli értéke van, amennyiben az érthető utalásokból valamiféle keret áll össze. Ide tartozik például az óegyiptomi vallásból ismert Styx folyón való átkelés. A haldokló számított arra, hogy bizonyos folyamatokon bizonyos rendszer alapján keresztül kell mennie. Előre ismerte a térképet. Amikor meghalt, tudata élénk hallucinációban megjelenítette a folyót. A már meghalt rokonok, barátok rész vettek a rituáléban, amely számukra is ünnepélyes esemény volt. A folyó éppoly valóságos volt, mint bármelyik az általunk ismert folyók közül, és éppoly veszedelmes is, ha a magányos utazó nem rendelkezett a kellő tudással. A partján ezért mindig segítők tartózkodtak, hogy az átkelésnél senkit ne érjen baj.


Nem volna helyénvaló kijelenteni, hogy ez a folyó csak illúzió. A jelkép ugyanis valóság. Az utat előre eltervezték. Az a bizonyos térkép azonban ma már biztosan nincs használatban, mert az élők már nem tudják elolvasni, hiszen az ókori Egyiptom vallását ma már nem követi szinte senki. A kereszténység hitt a mennyben és a pokolban, a purgatóriumban, a végítéletben; így tehát a halál után azok számára, akik ebben hisznek, ilyen ceremónia játszódik le, a segítők pedig keresztény szentek és hősök alakját öltik magukra. Aztán az ilyen egyéneknek ebben a keretben, az általuk felfogható fogalmak használatával tudomására hozzák az igazi helyzetet. Évszázadokon át tömeges vallási mozgalmak teljesítették a feladatot, hogy az emberek elé valamilyen követhető tervrajzot állítsanak. Keveset számított, hogy később a tervet úgy kezelték, mint a gyerekek iskolásköny¬vét, egy színes mesékkel tarkított utasításgyűjteményt. A célnak ugyanis megfelelt, és kevés félreértésre adott alkalmat.


Hallucinációk fogságában


Megeshet például, hogy az ilyen egyén egyetlen szempillantás alatt tíz különböző környezetben találja magát, és fogalma sem lesz róla, hogy helyzetének mi az oka. Egyáltalán nem lát folyamatosságot, csak azt érzi, hogy minden ok és cél nélkül vetődik egyik élménytől a másikig, és nem jön rá, hogy a szó szoros értelmében a saját gondolatai lökdösik ide-oda. Lehetséges például, hogy a segítő eltéved a kibontakozó hallucinációkban; ilyenkor egy másik tanító váltja ki. Fontos, hogy finoman megszondázzuk a pszichológiai folyamatokat, mert végtelen a hallucinációk változatossága. Még az is előfordulhat, hogy a segítő valakinek a kedvéért egy kimúlt kutya vagy macska formáját ölti magára. Ez a hallucinációs tevékenység általában közvetlenül a halál után megy végbe, és rövid ideig tart. Akadnak azonban olyanok is, akik korábbi gyakorlatuk, fejlődésük folytán tökéletesen tisztában vannak a helyzetükkel, és rövid pihenő után máris készen állnak, hogy újabb szintekre lépjenek tovább, ha kívánják. A legtöbb ember nem hisz abban, hogy elhagyhatja a testét – ez az egyetlen oka annak, hogy általában szinte soha sincsenek tudatos, testen kívüli élményeink, amíg élünk. Ezek a tapasztalatok minden szónál jobban megismertetnék velünk a halál után ránk váró körülményeket.

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!

 

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL