GYERMEK

"Mi ez?"- korszak

Szerző:
Szabó Anna
A kisgyermekkor egyik legbájosabb szakasza a „Mi ez?”- korszak. Láttál-e már attól édesebbet, mint amikor copfos-csatos mini nők és vagány kis pasik félpercenként kérdezgetik a szüleiktől: „Mi ez?” No és válaszolgattál már a „Mi ez”-ekre? Akkor talán mégsem tartod olyan bájosnak a dolgot…

 

Kérdés a köbön


Panna lányom éppen ennek a fejlődési szakasznak a kellős közepén tart, és olykor az őrületbe kerget a kérdéseivel. Annak persze örülök, hogy a gyerek érdeklődő, agyacskája akár a szivacs a vizet, úgy szívja be az újabb és újabb információkat, és minden érdekli. Még az is, ami engem sosem. Így aztán én is hasznos ismeretekre teszek szert, mert a világért sem szeretném kielégítetlenül hagyni a kicsim tudásszomját. A bibi csak ott van (a térdén kívül), hogy még nem tud beszélni. A szavakat roppant leleményesen egy Ö hanggal helyettesíti, melyet a hangsúlyok és hanglejtések legszélesebb skáláján alkalmaz. Ennek köszönhetően az esetek többségében egyértelműen be tudom határolni, hogy mit szeretne, de kivételek természetesen akadnak. Panna tehát kérdez, és én válaszolok, ha tudok.


Új szokások


Sokáig kétségbeesett sírás jelezte, hogy a gyerek felébredt. Mostanában új jelzőhangot figyelünk: „Ö?” – szól mind sűrűbben a kisszoba felől a figyelmeztetés. Amíg csak egy-két „Ö” hallatszik, nem rohanok hozzá. Megesett ugyanis, hogy álmában mutogatott és kérdezgetett össze-vissza. Amikor azonban ez az „Ö” gyakoribbá és követelődzőbbé válik, ideje tudással és frappáns válaszokkal felvértezni magam, és belépnem a gyerekszobába.
Ö” – hallom és látom már az előszobából, hogy a lámpa felé mutogat, úgyhogy a klasszikus „Jó reggelt” helyett imígyen köszönök: „Macikás lámpa!” Panna elégedetten mosolyog, és tovább siklik a falon a tekintete:
- Ö?
- Kislány, virággal. – vázolom készségesen a fali dekoráció mintázatát.
- Ö?
- Jegesmedve.
- Ö?
- Pingvin.
- Ö?
- Apa és anya az esküvőjük napján.
- Ö?
- Béka királyfi. – ez nem a férjem, hanem egy mesefigura az esküvői képünk mellett. És így megy ez tovább, amíg csak meg nem nevezek minden objektumot a helyiségben.


Kommunikációs zavar


Vannak azonban problémásabb esetek is. Szégyen, vagy sem: nem tudok a gyerek minden kérdésére válaszolni. (Szoktam is gondolkodni rajta, hogy mi lesz később…?!) Ez részben az ismeretanyagomon terpeszkedő hézagoknak, részben a mutogatás koordinálatlanságának köszönhető. Az ok azonban mindegy is, a lényeg, hogy Panna türelme véges. (A hossza kb. fél cm, szóval elég hamar elfogy…) Kezdődik a dolog a sima érdeklődéssel:
- Ö?
- Béka királyfi.
- Ö? – mutat még mindig a békára, amiből könnyen beláthatom, hogy rossz választ adtam.
- A béka királyfi szeme. – próbálkozom, mivel az anatómiai elemzés kedvelt elfoglaltsága mostanában.
- Ö! – jelzi Panna kissé ingerülten, hogy ismét mellétrafáltam. Jól jönne most a közönség segítsége, de napközben általában kettesben vagyunk itthon.
- Nem a béka királyfi szemére gondoltál? – kérdezem teljesen fölöslegesen, mire Panna még haragosabban mutogat.
- Ö!!! – kezd komolyra fordulni a dolog, érzem: ha nem állok elő rövid időn belül a jó válasszal, kiszavaznak, és jöhet a hiszti.
- Menjünk enni, jó? – kísérelem meg a figyelem elterelést, amit a lányom aljas húzásnak értékel, és ezt visítva jelzi is:
- Ö!!!! – ordítja immár rekedten, majd kissé megenyhülve segíteni próbál: felém fordítja két apró tenyerét.
- Ja, igen! – megkönnyebbülök, mert azt hiszem, már tudom, mire céloz – A béka királyfinak is van keze! – ez azonban egy újabb fatális tévedés. Panna valami mást óhajt közölni. Egyre elkeseredettebbé tesz bennünket a kommunikációs szakadék, míg végül a gyerek széttárt tenyerének ujjacskáival hívogató mozdulatokat tesz, közben néha-néha a falikép irányába bök. – Így csinál a béka királyfi? Integet? – széles mosoly és egy boldog bukfenc jelzi, hogy végre megfejtettem a talányt.


„Mi ez?”-enzim


A „Mi ez?”-ektől leginkább akkor tudok falra mászni, amikor a legalkalmatlanabb időpontokban hangzanak fel. Ilyen például egy csendes váróterem, vagy a hajnal négy óra. Ha létezik „Mi ez?” enzim, nyilvánvalóan a csendes helyeken, és a hajnali órákban váltja ki legfokozottabban a hatását. Arra ébredni, hogy „Ö?” egy-két napig aranyos játék, ám egy hét után kőkemény párharc. Alvást tettetni hiábavaló időhúzás csupán, úgyis felkiabál, vagy felráz, ha nem válaszolok. A hátam mögé gyűröm hát a párnát, és küzdve az elalvás ellen, felelgetek. Egy darabig. Aztán úgy döntök: gyorstalpalón okítom tovább a gyereket, és húsz másodperc alatt elsorolok mindent, amin megakad a szemem:
- Macikás lámpa, kislány virággal, apa és anya, béka királyfi, jegesmedve, ablak, redőny, árnyék, szekrény, virág… - elismerve hanyagságomat, várom a felháborodást, az azonban elmarad. Némi lelkifurdalással a gyerekre nézek, aki vigyorog, majd nagyot bukfencezve visszafekszik, és tovább alszik.
Gyanítom, hogy egy darabig még kitart az „Ö”-őrület. Nagyon várom, hogy végre beszélni tudjon, bár az ismerőseim már figyelmeztettek: „Addig örülj, míg nem beszél, mert, ha egyszer megszólal, soha többé nem hagyja abba!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL