SZÓRAKOZÁS

2 év, és ami mögötte van: VIVA Ben

Szerző:
Szabó Anna
Álljunk csak meg egy percre. A zenecsatorna népszerű, pimasz műsorvezetőjét, a szemtelenül fiatal Bent ma már szinte mindenki ismeri. De velünk együtt most egy új oldalát ismerheted meg!


Ám az internetes keresőkbe nevét beírva a találatok között a Kovácsovics Fruzsival fennálló kapcsolatát helyezi első helyre, én mégsem erről faggattam, hiszen kétlem, hogy ez alapján ismeritek meg jobban őt.

Lányok ezrei imádják, hiszen laza, és közvetlen természetével bárkit levesz a lábáról pillanatok alatt. Gondoltátok volna, hogy nem volt ez mindig így? Erről, és a könnyűnek nem nevezhető útról mesél Nektek, amit ma már a háta mögött tudhat.

 

Nemcsak szülinapod volt, hanem most volt 2 éve hogy a VIVA-nál vagy. Az emberek ilyenkor átgondolják, hogy mi történt velük az elmúlt években, és összegeznek. Te hogyan tudnád összegezni az elmúlt két évet?

Úgy gondolom, az elmúlt két évben nagyon sokat fejlődtem, és örülök, hogy a csatorna engem választott ki. Akkor szerkesztőnek jelentkeztem, aztán volt egy casting, szóltak hogy induljak el rajta, hogyha van kedvem. Végül engem választottak ki, és láttak bennem fantáziát.

Sok olyan feladat volt akkor, amibe bevonták a szerkesztőket, pl. egy Megállót le kellett forgatni. A szerkesztőknek abszolút nem voltam szimpatikus. A főnökség pedig mégis látott bennem fantáziát, és azt mondták, hogy tehetséges vagyok, és belőlem még sokat ki lehet hozni. Most meg az a vicces, hogy a legtöbb szerkesztővel, akik ezt mondták régen, most konkrétan baráti viszonyban vagyok.

Ebben a szituációban az is látszott, mennyire fontosak azok az emberek, akik értenek ezen a pályán a tehetség felismeréséhez és meg is mondják azt. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és ezt csinálhatom, nagyon boldog vagyok. Szerintem sokat fejlődtem, persze kell is még, amiért persze teszek is. Folyamatosan járok beszédtanárhoz, elemezzük a műsorokat, emellett ott a főiskola, ahol nagyon sokat lehet tanulni.

 

Tehetséget említettél. Mit gondolsz ez nálad vele született tehetség és a véredben van -gondolok itt apukádra- , vagy éppen elég volt az, hogy ebben a világban nőttél fel.

Szerintem mindenféleképpen kell egy veleszületett alaptehetség. Úgy gondolom, hogy ebben a szakmában megtaláltam magam, és van egy alapvető tehetség, amivel születtem, nyilván apukám nagyon sokat segít nekem. Ő is rengetegszer megnézi a műsoromat, és mond olyanokat, amik nekem eszembe sem jutnának. Ezek mind olyan dolgok, amiket ha nem csinálnék, vagy másképp csinálnék, akkor sokkal jobb lehetnék. Látszik, hogy ő már 15-20 éve ezt csinálja, 1000 dolgot megélt már. Az élet minden terén tanácsokat tud adni, és rengeteget segít.

 

Az elején gyakorlatilag tapasztalatod sem volt a szakmában…

Ezért is nehezebb volt, de rosszabb volt az, hogy mindenki fiatal hülye gyereknek tartott.
1 hónap után elvittek Club Rotation-re, amikor még azt sem tudtam hogy eszik-e vagy isszák.. Nagyon sok szívatást kaptam, és lehet, hogy ezért is fejlődtem gyorsan. Mindenféleképpen helyt akartam állni, és nem akartam kudarcot vallani. Amibe belevágok, abban szeretek sikeres lenni. Lehet szó fociról, de ha pl. leállok valakivel a kertben pingpongozni, nekem ott győznöm kell. Ha nem, akkor nekivágom az ütőt a falnak.

 

Említetted a focit. Még mindig focizol?

Igen. Amikor 10 évesen kiköltöztem Németországba, akkor kezdtem el. Aztán onnan leköltöztem vidékre, ott is játszottam. Magyarországon játszottam NB3-ban, megye1-ben, pillanatnyilag blsz1-ben játszom. A foci számomra abszolút fő irányvonal. Sokkal több, mint egy hobbi. De persze nemcsak focizok, nyáron úszom, röplabdázom, pingpongozom.

 

Milyen terveid vannak a közeljövőre?

Először is tök boldog vagyok a VIVA-nál. Sok új feladat vár rám, sok meglepetés lesz, ebben a hónapban pedig gőzerővel készülök a június 17-ei VIVA Cometre, ahol én leszek az egyik műsorvezető. Ezen kívül hosszú távon szeretnék később egy nagy kereskedelmi csatornánál elhelyezkedni, mint műsorvezető. Sok terv van a fejemben. Szeretek kitűzni és elérni célokat.

Persze nagyon kemény munka és kitartás árán. Nekem mindig mindenért nagyon meg kellett küzdenem. Pl. el kellett járnom dolgozni, ezer különféle munkákat végezni, hogy legyen egy kis zsebpénzem. Amikor anno kiköltöztem Németországba, nem tudtam németül. Először meg kellett tanulnom egy nyelvet, hogy olyan tudású suliba kerüljek, hogy megfeleljek az elvárásoknak. És persze a VIVA is mindig az álmom volt. Az egy dolog, hogy bekerültem, a fontos, hogy meg is tudjak maradni.. Nagyon sok sztár van, és ahogy jönnek úgy mennek is. Én szeretnék akár életem végéig ebben a szakmában maradni, és még sok mosolygós percet adni a közönségnek.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL