A fogyókúrázók jelentős hányada küzd azzal a problémával, hogy az egész napos ételmegvonás hatására estére elszakad a húr, és bőségesen pótolja a „veszteséget”. Ez a lehető legrosszabb megoldás, hiszen az rakódik le legkönnyebben zsírpárnáinkra, amit késő délután, vagy este eszünk meg. Ezt a balesetet úgy tudjuk megelőzni, hogy soha nem hagyjuk ki a vacsorát, hiszen főétkezésnek számít, a fogyást pedig úgy tehetjük mégis hatékonnyá, ha kivétel nélkül minden este salátával fejezzük be a napot. Ennek a módszernek nincs semmi más kritériuma, csak arra kell ügyelni, hogy a napi kalória bevitel ne haladja meg az 1000-1200 kalóriát.
Ahhoz, hogy a napi 1000-1200 kalóriát ne lépjük át, reggelire fogyasszunk teljes kiőrlésű kenyeret, és sovány tejterméket, ebédre sovány húsokat, nyers, grillezett, vagy párolt zöldségekkel, barna rizst és sok gyümölcsöt. Ha a napi háromszori étkezést választjuk, akkor a vacsorára salátán kívül már ne fogyasszunk mást, ha pedig a napi ötszöri étkezést választjuk, akkor az utolsó két étkezésnek kell salátából állnia. A salátához egy szelet teljes kiőrlésű lisztből készült pirítóst el lehet fogyasztani. A diéta során a szervezet feltöltődik vitaminokkal, ezért ez a módszer hosszútávon is folytatható. A fogyókúra ideje alatt naponta igyunk meg legalább 2 liter folyadékot (ásványvizet, gyógy-illetve gyümölcsteát).
1. nap vacsora
|
OLVASS TOVÁBB!
5 reggeli szokás, mely könnyen súlygyarapodást eredményez - Talán fel sem ismered!
Gyakran érezheted úgy, hogy hiába akarsz fogyni, egyszerűen nem megy, holott szigorú étrendet követsz, és kellő figyelmet fordítasz az ...
FOGYÓKÚRALedobnál pár kilót nyárra? Már most érdemes elkezdeni dolgozni a bikini body-n!
A bikini body elérése sokak számára álom – és igen sokak számára az is marad. A feladat ugyanis nem egyszerű: tiszta célokat, követk...
FOGYÓKÚRA9 hormon, aminek egyensúlyban kell lennie az eredményes testsúlycsökkenéshez
A plusz kilók könnyen jönnek, ám megszabadulni tőlük már közel sem ilyen könnyű, és az egészséges testsúly fenntartása sem a legeg...
8 tipp, mellyel könnyedén leszokhatsz a cukorról
Sokszor már a reggelinél több csúszik le belőle a napi egészséges limitnél, pedig a szervezetednek egyáltalán nincs szüksége fehér c...
FOGYÓKÚRA7 káros esti rutin, mely hozzájárul az éjjeli súlygyarapodáshoz
A túlsúly nem csupán esztétikailag lehet zavaró, hanem számos egészségügyi problémát is okozhat. A hirtelen felszedett plusz kilók a ...
FOGYÓKÚRA4 összetevő, ami segít a lapos has elérésében
Sajnos nincs semmiféle mágikus pirula, ami segítene abban, hogy heti 5 kilót tudj fogyni anélkül, hogy veszélyeztetnéd az egészségedet....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK