A három típus közül azonnal magadra fogsz ismerni a leírásból. Érdemes a tippeket megfontolnod, hogy elkerüld a hízást, illetve, hogy sikeresebben tudj fogyókúrázni.
A mértéktelen típusba tartozók naponta egyszer vagy kétszer esznek, de akkor pukkadásig. Nem nassolnak, csak egyszerűen nem tudják abbahagyni az evést idejében, azaz rendszeresen túleszik magukat. A mértéktelen típusnál a hízás oka tehát a túlevés. Mivel egy-egy evés során túl sok energiát juttat a szervezetébe, amit elraktároz. A nagy evések miatt nem csak meghízik, hanem mivel állandóan megterheli a gyomrát, még rendszeresen fáradtnak is érzi magát.
Tipp:
Ha ebbe a típusba tartozol, akkor fontos, hogy rászoktasd magad a rendszeres reggelizésre és vacsorázásra, de figyelj arra, hogy fogyókúra idején ne fogyassz többet 1100 kalóriánál. Ne kapkodj az evéssel, és ne tömd tele magad. A teltség érzése evést követően 20 perccel jelentkezik.
Reggeli Két vékony teljes kiőrlésű lisztből készült pirítós, zsírszegény túróval megkenve, rajta egy-egy vékony szelet körte, egy kevés mézzel meglocsolva. 370 kalória Ebéd 2 szelet grillezett csirkemell, fél csésze barna rizzsel, hozzá fél csésze brokkoli és piros húsú paprika szeletek olíva olajos saláta öntettel, kesudióval megszórva. 450 kcal Vacsora 5 dkg cheddar sajt, 6 db olíva bogyó. 200 kcal |
A nassoló típus tulajdonképpen egész nap eszik, illetve csipeget. Egyszerre nem sokat, de szinte folyamatosan nassol. Ennél a típusnál a hízás fő okozója a folyamatos táplálékbevitel. Ez a típus szinte soha nem várja meg, amíg éhes lesz. A csipegetős életmódnál pedig igen nehéz kontroll alatt tartani a kalóriákat.
Tipp:
Ha ebbe a típusba tartozol, próbálj meg naponta ötször étkezni – azért az sem kevés-, és az étkezések között légy szigorú magadhoz, és álld meg a nassolást! Ne tarts otthon, vagy a munkahelyeden rágcsálnivalókat, és fogyókúra ideje alatt figyelj arra, hogy ne fogyassz többet 1100 kalóriánál.
Reggeli 2 dl zsírszegény görög joghurt; egy csomag (50 gramm) kakaós keksz. 300 kcal Tízórai 1 banán. 110 kcal Ebéd 1 grillcsirke comb, bőr nélkül, 2 db főtt újkrumplival, zöldbabbal. 400 kcal Uzsonna 1 db füstölt sajt snack. 100 kcal Vacsora 5 dkg cheddar sajt, 6 db olíva bogyó. 200 kcal |
Talán a legtöbben ebbe a csoportba tartoznak lévén, hogy a rohanós nagyvárosi élet velejárója az időhiány. Mindenki elfoglalt, és senkinek nem marad ideje a rendszeres étkezésre. Az elfoglalt emberek fő problémája, hogy, amit egy gyorsétteremben, látványpékségben, vagy gyorsbüfében sebtében bekapnak, annak általában igen magas a kalória tatalma. A hízás oka tehát az egészségtelen étkezés, a rendszertelenség és kapkodás. A szervezet nem tud beállni egy megfelelő ritmusra. Teljesen kaotikusan kapja a táplálékot.
Tipp:
Ha ebbe a típusba tartozol, akkor az a legjobb megoldás, ha minden napra rendelsz magadnak ebédet, így nem kell büfékben, vagy gyorséttermekben kapkodva étkezned. Mindenképp szoktasd magad rá a napi háromszori étkezésre, közel azonos időben. Fogyókúra idején pedig ügyelj arra, hogy ne fogyassz többet 1100 kalóriánál.
Reggeli Fél csésze zabkása egy vékony szelet almával a tetején. 260 kalória Ebéd Fél csésze teljes kiőrlésű spagetti tészta, hozzá 1 grillcsirke comb; hozzá 1 csésze piros húsú paprika csíkokra vágva és brokkoli leöntve 1 evőkanál extra szűz olívaolajjal, 1 gerezd fokhagymával ízesítve, a tetejét szórd meg 2 evőkanál Parmesan sajttal 440 kcal Vacsora 1 doboz fűszeres konzerv tonhal, 1 szelet teljes kiőrlésű kenyérből készült pirítós 330 kcal |
OLVASS TOVÁBB!
5 reggeli szokás, mely könnyen súlygyarapodást eredményez - Talán fel sem ismered!
Gyakran érezheted úgy, hogy hiába akarsz fogyni, egyszerűen nem megy, holott szigorú étrendet követsz, és kellő figyelmet fordítasz az ...
FOGYÓKÚRALedobnál pár kilót nyárra? Már most érdemes elkezdeni dolgozni a bikini body-n!
A bikini body elérése sokak számára álom – és igen sokak számára az is marad. A feladat ugyanis nem egyszerű: tiszta célokat, követk...
FOGYÓKÚRA9 hormon, aminek egyensúlyban kell lennie az eredményes testsúlycsökkenéshez
A plusz kilók könnyen jönnek, ám megszabadulni tőlük már közel sem ilyen könnyű, és az egészséges testsúly fenntartása sem a legeg...
8 tipp, mellyel könnyedén leszokhatsz a cukorról
Sokszor már a reggelinél több csúszik le belőle a napi egészséges limitnél, pedig a szervezetednek egyáltalán nincs szüksége fehér c...
FOGYÓKÚRA7 káros esti rutin, mely hozzájárul az éjjeli súlygyarapodáshoz
A túlsúly nem csupán esztétikailag lehet zavaró, hanem számos egészségügyi problémát is okozhat. A hirtelen felszedett plusz kilók a ...
FOGYÓKÚRA4 összetevő, ami segít a lapos has elérésében
Sajnos nincs semmiféle mágikus pirula, ami segítene abban, hogy heti 5 kilót tudj fogyni anélkül, hogy veszélyeztetnéd az egészségedet....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK