Szabó Anna
Ha belenézel a vízbe, amely akár egy edényben, akár természetes környezetben található, kicsalogathatod érzelmeidet a felszínre, így hatékonyabbá és tartalmasabbá teheted a varázslást.
Kellékek
• Zöld vagy kék terítő
• Tiszta üvegedény
• Patak-, forrás-, tenger- vagy esővíz
• Iránytű
• Néhány virágszirom

Terítsd le az asztalt a terítővel, és helyezd a közepére az üvegedényt, amelybe előzőleg egy kevés vizet öntöttél. Tedd bele két ujjadat a vízbe, és érezd, ahogy a testedet átjárja a víz, és azt, hogy nagy részét víz alkotja. Ezután a nedves ujjaiddal érintsd meg a homlokodat, majd cseppents néhány csepp vizet északra, délre, keletre és nyugatra.

Most szórj néhány virágszirmot a vízbe, és nézd, hogyan lebegnek a felszínén. Összpontosíts valami olyan dologra, amely pozitív érzelmeket ébreszt benned, és érezd át ezeknek az érzelmeknek az erejét. Ne lepődj meg akkor sem, ha netán elerednek a könnyeid. Majd mondd hangosan az alábbi igézetet:
„ Tiszta szívemből szeretetet küldök a világnak!”
Meglátod, miután kimondtad ezeket a szavakat, teljesen meg fogsz könnyebbülni. Itt véget is ér a varázslat, fogd az edényt, vidd ki a szabadba, és öntsd ki a tartalmát a földre.
OLVASS TOVÁBB!
Halottak napi lélekelengedő gyászrituálé
Mindenszentek és Halottak Napja idején meglátogatnak bennünk a szeretteink. Gyakran nem érezzük a jelenlétüket, nem látjuk őket, de att...
MÁGIAImádkozz a lelkekért! - 5 mágikus ima, amit érdemes elmondanod Halottak Napján
Kérd elhunyt szeretteid áldását és segítségét. Kívánj nekik békességet. Kérj tőlük jelet és útmutatást. Mond el akár mind az Ã...
MÁGIA4 kihagyhatatlan szertartás Mindenszentekre és Halottak napjára!
Ha idén nem csak egyszerűen kilátogatnál elhunyt rokonaidhoz a temetőbe, és nem csak simán meggyújtanál értük egy gyertyát, akkor vé...
5 boszorkányos mágia az év egyik legnagyobb ünnepére, a közelgő Samhainra
Az ősi kelták és a boszorkányok szemében a Samhain, az Október 31-e az igazi Halottak Napja és egyben az Új Év kezdete. E napon megnyíl...
MÁGIA5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK