Szabó Anna
Nem elég az ígéret, a szép szó, az összeköltözés, a házasság? Szeretnétek úgy Isten igazán megpecsételni a kapcsolatotokat és egybe forrni, hogy a két félből egy legyen? Akkor a párod engedélyével végezd el az alábbi mágiát, amivel a testetek és a lelketek egybeforrhat, így még magasabb szintre emelhetitek a kapcsolatotokat! Olyan lesz, mintha ikrek volnátok!
Két rózsaszínű gyertya
13 fehér teamécses
Tű
Vörös madzag vagy fonal
Egy-egy fénykép rólad és a párodról
Két kis tárgy tőletek
Vörös anyag

Növő, vagy telihold idején pénteki napon végezd ezt a mágiát. Az egyik gyertyába a saját nevedet, születési idődet és csillagjegyedet karcold, a másikba a párodét. Kösd össze majd rakd őket a 13 teamécses képezte kör középre. Helyezd alájuk a fényképeket, úgy, hogy a te gyertyád alá a párodé kerüljön, a párodé alá pedig a te fotód. Ugyanígy járj el a kis személyes tárgyakkal is.
Gyújtsd meg a füstölőt és a 13 teamécsest. Koncentrálj a vágyadra. Képzeld, miben nyilvánul meg a varázslat kimenetele.
Ha készen állsz mond a következőt: „Mikor e két kanócot meggyújtom, e két ember szívét egymás iránt lángra lobbantom."

Tégy így, majd ekképp folytasd: „Én leszek Te, S Te leszel Én, a lelkünk, a testünk összeért. Selymesen olvadjanak egybe, forrjanak eggyé, legyen a két fél újra egy egész. Gondold, amit Én gondold, érezd, amit én érzek, mert én is azt érzem és gondolom majd, amit Te. Én leszek Te és Te pedig Én. Olvadj össze velem!"
Ezután nézd a gyertyákat, ameddig jól esik, figyeld őket, ahogy égnek és vizualizáld a vágyadat, és gondolj arra, amit a kedvesednek szeretetnél közvetíteni.

Hagyd leégni a gyertyákat, utána a képpel együtt a csonkokat bugyoláld a vörös anyagba, és tedd egy biztonság helyre legalább fél évre!
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK