Szabó Anna

A talizmán elkészítése
Gyújtsuk meg a gyertyát. Fontos, hogy a gyertyának mindvégig égnie kell, amíg a talizmánt készítjük. A pergamenből vágjunk ki egy négyszögformát, majd a piros ceruzával rajzoljunk rá két szívet. Az egyik szívbe írjuk a saját nevünk kezdőbetűit, a másikba pedig annak a személynek a kezdőbetűit, akit szerelmessé szeretnénk tenni. A két szívet kössük össze egy vékony vonallal.
A megrajzolt pergament éjfélkor mutassuk meg a holdnak, és kérjünk tőle segítséget abban, hogy a szeretett személy mihamarabb belénk szeressen. Ha elmondtuk a kívánságunkat, a négyszögformából hajtsunk háromszöget. Az elkészített talizmánunkat három napig viseljük a szívünk felett, aztán további három napig helyezzük a párnánk alá.
A hetedik napon a pergament csomagoljuk be egy fehér anyagba, és tartsuk olyan helyen, ahol senki sem férhet hozzá, de mégis a közelünkben van. A talizmán pozitív erőket vonz, és szerencsét hoz tulajdonosának.
OLVASS TOVÁBB!
Halottak napi lélekelengedő gyászrituálé
Mindenszentek és Halottak Napja idején meglátogatnak bennünk a szeretteink. Gyakran nem érezzük a jelenlétüket, nem látjuk őket, de att...
MÁGIAImádkozz a lelkekért! - 5 mágikus ima, amit érdemes elmondanod Halottak Napján
Kérd elhunyt szeretteid áldását és segítségét. Kívánj nekik békességet. Kérj tőlük jelet és útmutatást. Mond el akár mind az Ã...
MÁGIA4 kihagyhatatlan szertartás Mindenszentekre és Halottak napjára!
Ha idén nem csak egyszerűen kilátogatnál elhunyt rokonaidhoz a temetőbe, és nem csak simán meggyújtanál értük egy gyertyát, akkor vé...
5 boszorkányos mágia az év egyik legnagyobb ünnepére, a közelgő Samhainra
Az ősi kelták és a boszorkányok szemében a Samhain, az Október 31-e az igazi Halottak Napja és egyben az Új Év kezdete. E napon megnyíl...
MÁGIA5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK