Szabó Anna
- 1 piros gyertya,
- 1 varrótű,
- 1 szál vörös rózsa
Keress egy helyet, ahol senki sem zavar, fogd a varrótűt, és karcold bele a gyertya oldalába: „vágyom rád, szerelem”. Ezek után tedd a gyertyát az asztalra, gyújtsd meg, helyezd mellé a piros rózsát, és állj meg vele szemben. Fontos, hogy mindkét lábbal érintsd a talajt, és egyenesen állj. Nézz bele a gyertya lángjába és kérd Hanielt, a jószerencse angyalát, hogy mutasson rá azokra a lehetőségekre, amik olyan utakra visznek, ahol létre jöhet a nagy találkozás. Egy kellemes első benyomás már fél siker, hiszen a szerelem ott van a levegőben, kérdés, hogy az első szikra elegendő-e ahhoz, hogy lángra lobbanjon a mindent elemésztő tűz. Bízz Haniel erejében, kérd bátran a segítségét, és lépj bátran egy nagyot!

Egy idő után azt fogod érezni, hogy a talpad és a kezeid melegedni kezdenek, és egyfajta bizsergető érzés járja át a testedet. Ha ez az érzés bekövetkezik, akkor biztos lehetsz benne, hogy kérésed eljutott Hanielhez, köszönd meg, hogy meghallgatott, és hagyd teljesen leégni a gyertyát.
Ha már fellobbant a láng, Anael, a Vénusz angyala vehet pártfogásába. Ő az új kapcsolatok szakértője, aki lelket önt beléd, ha elbizonytalanodnál. Miben is? Hiszen egy szerelmes nő szárnyal, sugárzik… és folyton kételkedik önmagában. Anael védő szárnyai alatt, minden porcikádból árad az érzékiség, ő a szexualitás és vonzerő angyala is. Bátran add át magad az energiáinak, magad is meg fogsz lepődni, mennyi bókot zsebelhetsz be, ha ő áll feletted. A varázslat menete ugyanaz, csak ne Hanielhez fohászkodj, hanem Anael segítségét kérd.
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK