Szabó Anna
- 2 db fehér gyertya,
- kedvenc illatú füstölőd,
- tengeri só (megvéd mindenféle ártalomtól).
Helyezd el az asztalon a gyertyákat. A jobb felső oldalra tedd az egyiket, amely az istent jelképezi, a bal felső oldalra a másikat, amely az istennőt jelképezi. Középre tegyél egy csésze tengeri sót, lobogó forró vízzel, a füstölőt pedig alul helyezd el, kedvenc illóolajaddal együtt.

Fogd az olajat, és minden tárgyat, ami az oltáron van, kenj be vele. A gyertyák esetében középen kezd, és felfelé dörzsöld, majd lefelé, miközben az alábbi varázsigét mormolod:
„Oltalmazom minden negativitástól az otthonomat, a munkahelyemet,
Az iskolát és a mindennapi életemet.
Semmiféle gonosz vagy negatív erő nem teheti be ide a lábát.”
Miután minden tárgyat bekentél, képzelj el egy fehér fényt, mely körülötted, az otthonod a munkahelyed, vagy az iskolád felett ragyog. Ha készen állsz, mondd el az alábbi varázsigét is:
„Lelki vámpírok, akik a sötétben ólálkodtok,
lelki vámpírok, akik megpróbáljátok elrontani az életemet,
többé ne romboljátok le, amit elértem,
többé ne romboljátok le, amit kaptam.
A negativitást nem szívesen látom,
a gonoszt nem szívesen látom bennem,
körülöttem, vagy a szeretteim körül.”
Mindegy, hogy hangosan mondod, vagy magadban mormolod, a lényeg, hogy addig mondd, amíg nem érzel egyfajta kellemes megkönnyebbülést. Ha készen vagy, képzeld el a fehér fényt magad, az otthonod, a munkahelyed, az iskolád körül, stb., és hagyd, hogy mind a gyertyák, mind a füstölő leégjen, és magától kialudjon.
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK