Szabó Anna
A karmikus kapcsolatok ugye előző életeinkben, a múltunkban gyökereznek. Korábbi kapcsolataink, feladataink térnek vissza, amennyiben nem teljesítettük be őket vagy nem úgy sikerült, mint kellett volna és még mindig lezáratlan a dolog. Ezt pedig a jelen életünkben kellene kijavítani, korrigálni, megélni, beteljesíteni. De mi van akkor, ha akár miattunk vagy rajtunk kívülálló okok végett nem tudjuk megtenni? Akkor olyan helyzetek alakulhatnak ki, mint a se veled - se nélküled kapcsolatok, az egyoldalú és sokáig elnyúló, szenvedéssel, hiányérzettel, örökös vonzalommal járó szerelmek. De nem csak szerelmi, hanem baráti és egyéb kapcsolatainkra is ez érvényes lehet. Mikor összeköttetésben állunk egy ismerősünkkel, barátunkkal, de akár egy vadidegennel a közös múlt okán, okozhat olyan problémákat, mint egymás akadályoztatása, örökös veszekedések, tartós sikertelenség és hasonlók, hiszen egyik fél képes elvonni a másik életéből a jót.
Ha az a gyanúd, sőt tudod, hogy egy ilyen nem kívánatos karmikus viszonyod van, ezzel a varázslattal most megtörteted!

Kis darab papír
Piros gyógynövény „tintája", mint amilyen a hibiszkusz, csipkebogyó vagy orbáncfű
3 db fekete gyertya
Tűzálló edény
Chili, szegfű, bors keveréke
Vörös szalag
Olló

Szombaton, fogyó hold napján végezd a varázslatot.
Gyújtsd meg a három fekete gyertyát a mágikus körben és mond:
„Én X, (neved), megtöröm ezt a kapcsolatot,
Nincs többé hatalmad felettem.
Soha többé nem szolgállak, különösen ebben az életben,
Mert minden valaha volt kapcsolatot megszakítok veled."
Itt most elmondhatod a saját szavaiddal is részletesen, mitől kívánsz megszabadulni, mit szeretnél elengedni.
Majd írd fel a vörös tintával az illető nevét a papírra és füstöld meg a gyógynövényes keverékben, de az óramutató járásával ellentétesen kőrkörözve.

Utána így folytasd:
„Arra kötelezem ezt a nőt/férfit Én X,(neved),
Hogy maradjon távol tőlem és életemtől. (Vagy ha csak a karmikus viszonyt akarod megtörni, de nem a fizikai kapcsolatot, akkor tedd hozzá a végén, hogy: „elmúlt életeink szelleme".
Az égi hatalmakhoz fordulok,
Adjanak békét és biztonságot nekünk,
Hadd legyünk szabadok és engedhessük el azt, ami volt.
Védjetek meg minket a rossz karmától,
Adjátok meg, hogy kilépjünk ebből az átkozott körből,
És ne legyen több dolgunk egymással.
Tartsátok távol tőlem, zárjátok le elmúlt életeink sorsát,
Hadd gyógyuljanak be a sebek,
Most már ne tartozzunk egymásnak semmivel.
Írjátok felül sorsunkat,
Mert nincs jövője ennek a karmikus viszonynak,
Ezennel véget vetek neki."

Vedd kezedbe a szalagot és mond: „E szalag jelképezi a közöttünk levő karmikus viszonyt." Ezután vág ketté és jelentsd ki: „Bevégeztetett."
Dobd a tűzre a névvel ellátott cetlit és temesd el egy biztos helyre a hamvakat és a ketté vágott szalagot.
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK