Szabó Anna
Természetesen nem görcsösen kell ragaszkodni a pozitív gondolkodáshoz. De azért érdemes figyelni arra, hogy ne veszítsük el, hogy ne hagyjuk magunkat teljesen megrekedni a sötétségben, ahol csak félünk, őrlődünk, aggódunk, ahol már lepergett előttünk a szomorú jövő. Mert a negatív gondolatok, negatív tetteket, élményeket is vonzanak. Mint ahogy a pozitív gondolatok, a pozitív tetteket és történéseket. Ezért kell erre tudatosan odafigyelnünk és ha már úgy érezzük mélyponton vagyunk, érdemes lehet egy kis mágiát is bevetni a siker érdekében!

1 fehér gyertya
1 kék gyertya
1 sárga gyertya
1 rózsaszíngyertya
1 fénykép rólad
1kis cetli
Fémtálka
Zsálya füstölő

Szombaton, fogyó hold idején az esti órákban végezd a varázslatot. Tedd oltárodra a fényképedet és köré helyezd négyszög alakban a gyertyákat. Karcold bele a fehér gyertyába a „megtisztulás”, a kékbe „a védelem” szót, a rózsaszínbe a lelki béke”, a sárgába a „pozitivitás” szót.
Gyújtsd meg a gyertyákat és a füstölőt is.
Írd fel a cetlire, hogy mit érzel, mitől szeretnél megszabadulni, mely negatív gondolatoktól. Éld meg erősen az érzelmeket és gondolj arra, hogy kiírod őket a lapra. Mikor úgy érzed, hogy valamelyest kiürültél, és „áttöltötted” a negatív érzéseket, égesd el a cetlit és közben mond:
„Így égjen ki belőlem minden sötét gondolat. Láng ereje és a tűz tiszta dicsősége, hagyd, hogy ezek az árnyékok örökre eltűntek Az elmém és a lelkem tiszta, nem szorítja már gyötrő gondolat, megszületik bennem a lelki béke, érzem. Fény árasztja el elmémet.”

Ezután melengesd meg kezeidet a gyertyák melegében, érezd, hogy feltöltenek energiával, kiűzik belőled a negativitást. Érezd, hogy megszabadulsz a béklyóktól, egyre szabadabban lélegzel és hogy kezd visszatérni beléd a reményt és a pozitív gondolatok. Maradj így addig, ameddig csak jól esik.
A végén szórd szét a hamvakat a szélben. A gyertyákat pedig égesd le a következő napokban, - addig is érdemes odaülnöd és relaxálni, erősíteni a pozitivitást - majd a fényképeddel és a csonkokkal együtt, tedd el egy biztos helyre legalább egy hónapig.
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK