Szabó Anna
Az ősz mindig is a betakarítás ideje volt, amivel nyáron dolgoztunk, most „házi feldolgozásra” vár, és arra, hogy learassuk. Ha körülnézünk a természetben, most hullanak a levelek, jönnek elő a fán termő magvak, a gesztenye, a dió, a makk.
A mágikus gondolkodás lényege, hogy mindenben meglátjuk a párhuzamot. Ahogy a gesztenyefa egész nyáron érlelte termését, úgy a mi lényünk belsejében is érlelődtek események, információk, amelyek most arra várnak, hogy kipattanhassanak a védőburokból, és learassuk őket.
A gesztenye is kibújik ősszel a szúrós burokból, és termésként vagy magként újrahasznosul. Vagy eledel lesz belőle, vagy ha megfelelő helyre esik, és egyéb körülmények is úgy akarják, egy másik fa. Most megtudhatod, hogy kérj segítséget a gesztenyétől, hogy meglásd, merre vezet a belső éned!
- 3 szem szép gesztenye
- papír és ceruza
- őszinteség

Vegyük kézbe a gesztenyéket, és gondoljuk végig az idei nyarunkat. Mik történtek velünk, milyen örömök értek, mi miatt szomorkodtunk, merre jártunk, mit csináltunk? Válasszunk ki egy fontos eseményt a nyáron történtekből, majd rajzoljunk fel egy vonalat a papírra. (tipp: új munkahelyem lett, elköltöztem, megmásztam a Himaláját, stb.)
A vonalon helyezzük el valahová ezt az eseményt úgy, hogy odatesszük az egyik gesztenyét. Ezután fogjuk a másik két gesztenyét, tegyük a már lehelyezett gesztenye mellé úgy, olyan távolságba, ahogyan nekünk tetszik.
Koncentráljunk a bal oldali gesztenyére, és gondoljunk arra, hogy mi vezetett a kiválasztott történéshez. Mit kellett tenni érte, milyen akadályok, vagy épp szerencsék tarkították az odavezető utat? Írjuk le alá ezeket. Majd koncentráljunk a jobb oldali gesztenyére és nézzük meg, mit szeretnénk kihozni ebből a kiválasztott történésből. Hagyjuk, hogy áramoljanak a gondolatok, és közben figyeljük, mi történik belül.
Amikor úgy érezzük, tudjuk, hogy mi a cél, szedjük össze a gesztenyéket, tegyük egy éjszakára a párnánk alá, majd másnap szórjuk szét őket utunk során. Ahogy a gesztenyék is visszakerülnek a körforgásba, úgy tudatosul bennünk is belső énünk üzenete.
OLVASS TOVÁBB!
Halottak napi lélekelengedő gyászrituálé
Mindenszentek és Halottak Napja idején meglátogatnak bennünk a szeretteink. Gyakran nem érezzük a jelenlétüket, nem látjuk őket, de att...
MÁGIAImádkozz a lelkekért! - 5 mágikus ima, amit érdemes elmondanod Halottak Napján
Kérd elhunyt szeretteid áldását és segítségét. Kívánj nekik békességet. Kérj tőlük jelet és útmutatást. Mond el akár mind az Ã...
MÁGIA4 kihagyhatatlan szertartás Mindenszentekre és Halottak napjára!
Ha idén nem csak egyszerűen kilátogatnál elhunyt rokonaidhoz a temetőbe, és nem csak simán meggyújtanál értük egy gyertyát, akkor vé...
5 boszorkányos mágia az év egyik legnagyobb ünnepére, a közelgő Samhainra
Az ősi kelták és a boszorkányok szemében a Samhain, az Október 31-e az igazi Halottak Napja és egyben az Új Év kezdete. E napon megnyíl...
MÁGIA5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK