Szabó Anna
A karma az ok-okozat törvénye. Végül minden egyensúlyba kerül, de elképzelhető, hogy több életet is le kell élni, amíg ez megtörténik. Következésképpen előfordulhat, hogy csak a következő életedben kapod vissza mindazt, amit az egyikben elkövetsz. Ez végtelenül lesújtónak bizonyul, hiszen nincs tudatos emléked arról, hogy bármi rosszat tettél volna, jelenlegi életedben tehát jóval nagyobb adag balszerencsét kapsz, mint amit megérdemelnél.
Szükséged lesz egy gyertyára, ami téged jelképez, három gyertyára, amelyek szimbolikusan az életedben fontos szerepet betöltő személyeket jelképezik, és négy gyertyára, amik az isteni segítséget és védelmezést jelképezik. A legjobb erre a célra a fehér színű gyertya.

Helyezd a téged jelképező gyertyát az asztal közepére, ezt kövessék a számodra fontos személyek gyertyái, és végül az isteni segítő gyertyák, a következő sorrendben: kelet, dél, nyugat és észak. Ülj le kényelmesen, tekinteted meredjen a saját gyertyádra. Ismerd be, hogy elkövettél hibákat mind ebben, mind a korábbi inkarnációid során, és hogy a jövőben igyekezni fogsz, hogy helyesebben cselekedj. Természetesen ezt akkor teheted meg, ha valóban szándékodban áll helyesebben cselekedni.
Most nézz rá az életed fontos személyeit jelképező gyertyákra, és mondd el nekik, mennyire szereted őket, majd azt is, hogy mennyire fontosak számodra. Miközben így teszel, felmerülhetnek a gondolataidban bizonyos személyek. Mondj nekik bármit, amit csak jónak látsz, hiszen nincs korlátozva, hogy hány emberhez beszélhetsz.
Végül szólj az isteni útmutató gyertyákhoz, ismerd be esendőségedet, és kérj mennyei segítséget, hogy vissza tudd fizetni karmikus tartozásaidat. Kérj megbocsátást, és mondj köszönetet az összes segítségért, amit majd kapni fogsz.
Ülj tovább néhány percig, és engedd szabadjára a gondolataidat. Lehet, hogy itt és most hasznos betekintést nyersz a dolgokba, és ez segít majd felülkerekedni a nehézségeken. Ha úgy érzed, készen állsz, oltsd el az életed fontos személyeit jelképező gyertyákat, de közben mondj köszönetet nekik. Ez után oltsd el az isteni útmutatás gyertyáit, de most is mondj köszönetet. Végül emeld magasba a téged jelképező gyertyát, és köszönd meg, hogy az az ember lehetsz, aki vagy, és hogy meg van az erőd és képességed ahhoz, hogy a karmikus tartozás érdekében változtatásokat hajts végre. Oltsd el a gyertyát, majd folytasd tovább a napodat. Ismételd meg ezt a szertartást olyan gyakran, ahányszor csak szükséges.
Richard Webster
|
![]() |
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK