MÁGIA

Helyezd védelem alá szeretteidet ennek az 5 mágiának a segítségével!

Amit tudunk, megteszünk a szeretteink védelméért, de sajnos nem tudunk csodát tenni. Ha fenyegetve érzed valamely szeretted testét vagy lelkét, akár az egész családot, akkor használd az 5 varázslat egyikét, ami mágikus védelemmel ruházhatja fel őket. Ha még nem hívtad segítségül a mágiát, most megteheted!

Sajnos a varázslat sem jelent garanciát. Ellenben érthető, hogy igazán, mindent meg akarsz tenni azért, hogy biztonságban tudd a szeretteidet. Azonkívül, hogy mindent megtettél, amit tudtál, imádkozol értük, bevetheted az 5 védelmi mágia egyikét is:

Fekete doboz a védelemért

Rejtsd el szeretteidet a bajok elől egy mágikus fekete dobozba. Természetesen magadat is bele teheted. A következőkre lesz hozzá szükséged:

  • Egy kis fekete doboz
  • Fénykép a szeretteidről
  • Néhány apró tárgy a szeretteidtől
  • Tengeri só
  • Piros fonal
  • Fehér gyertya

Gyújtsd meg a fehér gyertyát. Először is nyugtasd meg magadat és amint elcsendesült az elméd, kezdheted a mágiát. Tedd a dobozba a fényképeket, a szeretteidtől származó gyertyákat, majd annyi sót, hogy teljesen befedje őket. Ezután zárd le a dobozt, kösd át a piros zsinórral, majd vedd a kezedbe a gyertyát és a tetejére kezd el viaszt csepegtetni e szavakkal:

Ebben a dobozban azok vannak, akik számomra fontosak,
védelem alá helyezem őket, hogy ne érhesse őket baj.
Minden bú és bánat,
betegség és szörnyűség maradjon távol tőlük,
mert az angyalok védelmét élvezzük. Úgy legyen.”

Ismételd meg háromszor az igézetet, közben csöpögtesd a viaszt. Azután tedd legalább egy hónapra egy biztos helyre a dobozt. Ne aggódj, a varázslat annál tovább fog tartani!
 

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL