Szabó Anna
A kántálás nagyon ősi technika, amely sok világvallásban megtalálható. Egy elmélet szerint a kántálás lefoglalja az agy logikus bal féltekéjét, így teszi lehetővé, hogy a jobb agyfélteke, amely a spirituális központ, előtérbe kerüljön. A kántálás ritmusa és tevékenysége kétségtelenül különböző tudatállapotokat idézhet elő, és segít megtapasztalni a létezés szintjeit. Az ismétlés nagyon nyugtató lehet, az biztos.
• 13 gyertya
• Faszénkorong, tűzálló edényben
• 2 evőkanál füstölőkeverék: szantálfa, kamilla és mirha (egyforma arányban)
• 6 csepp alma illóolaj
• Kis kézi csengő

Tegyük a gyertyákat szépen egymás mellé úgy, hogy egy köralakot alkossanak. Gyújtsuk meg a faszénkorongot és szórjuk rá a füstölőt. Az óramutató járása szerint haladva gyújtsuk meg a gyertyákat is. Üljünk le a kör közepére és lélegezzünk lassan, amíg teljesen nyugodtnak nem érezzük magunkat. Közben kántáljuk az alábbi szavakat:
„Írisz, béke istennője,
Segítsd a küldetésemet!”
Ha úgy érezzük, hogy készen állunk, akkor csengessünk, és kántáljuk a következő varázsigét:
„Levegő árad bennem és köröttem,
Levegő árad köröttem és bennem.
Élet árad bennem és köröttem,
Élet árad köröttem és bennem.
Béke árad bennem és köröttem,
Béke árad köröttem és bennem!”
Ezt a varázsigét kilencszer kell megismételnünk. Ha végeztünk vele, rázzuk meg a csengőt, ezzel jelezve, hogy véget ért a kántálás.
OLVASS TOVÁBB!
Halottak napi lélekelengedő gyászrituálé
Mindenszentek és Halottak Napja idején meglátogatnak bennünk a szeretteink. Gyakran nem érezzük a jelenlétüket, nem látjuk őket, de att...
MÁGIAImádkozz a lelkekért! - 5 mágikus ima, amit érdemes elmondanod Halottak Napján
Kérd elhunyt szeretteid áldását és segítségét. Kívánj nekik békességet. Kérj tőlük jelet és útmutatást. Mond el akár mind az Ã...
MÁGIA4 kihagyhatatlan szertartás Mindenszentekre és Halottak napjára!
Ha idén nem csak egyszerűen kilátogatnál elhunyt rokonaidhoz a temetőbe, és nem csak simán meggyújtanál értük egy gyertyát, akkor vé...
5 boszorkányos mágia az év egyik legnagyobb ünnepére, a közelgő Samhainra
Az ősi kelták és a boszorkányok szemében a Samhain, az Október 31-e az igazi Halottak Napja és egyben az Új Év kezdete. E napon megnyíl...
MÁGIA5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK