Szabó Anna
Vannak, akiknek hatalmukban áll tudatosan átkot tenni egy tárgyra. Szerencsére ez a ritkább esett. Ám az átok létrejöhet nagymértékű gonoszság, harag és gyűlölet esetén is, mint energialenyomat. Az viszont egyenesen gyakori, hogy negatív energiával fertőzzük meg tárgyainkat. Amikor pedig egy ilyen tárgy kerül a birtokunkba, pechesek, szerencsétlenek leszünk, testi és lelki kellemetlenségek egyaránt érhetnek. Minden tárgy képes átvenni az energiát, szóval a nagymamád örökölt gyűrűjén is lehet, meg a piacon vett antik komódon is.
Sőt, azzal is kell számolni, hogy időnként a szellemek egyes tárgyakhoz csapódnak és „beléjük költöznek”. Amennyiben nem túl erősek, akkor ez a varázslat őket is kiűzi a tárgyból.
Ha kellemetlen tüneteket veszel észre, vagy egész konkrétan tudod, hogy azóta mennek rosszul a dolgaid, mióta meg van az a bizonyos tárgy, első körben érdemes lehet megpróbálkoznod ezzel az egyszerű tisztító rituáléval, ami segíthet megszabadulni az átoktól.

8 fehér gyertya
Víz
Só
Fehér zsálya füstölő

A legjobb, ha szombati fogyó hold idején – sürgős esetben bármikor – a tárgy méretétől függően az oltárodnál végezd el a rituálét vagy az átkozott tárgy közelében. Tehát kisebb tárgy esetén tedd azt az oltár közepére és gyújtsd meg a 8 gyertyát meg a füstölőt. Ha nagyobb a tárgy, akkor akár rá is teheted a kellékeket vagy helyezd a közelébe.
Mielőtt belekezdenél, tisztítsd ki az elmédet és csak a célodra koncentrálj. Légy erős, magabiztos, és higgy a sikerben, azután mond el a következő fohászt:
„Hatalmas Isten, ki minden fény és jóság ura vagy, adj erőt, hogy kiűzzem a gonoszt eme tárgyból és megszabadítsam minden földi rossztól!”

Ezután egy kis tál szenteltvízben keverj el sót. Ha az adott bútor, tárgy ékszer anyaga engedi, - mert nem teszel kárt benne - akkor sós vizet spriccelj rá, ha nem, akkor csak szentelt vizet a következő szavakkal: „Megszentelt vizem messzire kergessen el! Tüzes vassal égessen ki téged onnan, ahová befészkelted magad!”
Majd vedd kezedbe a füstölőt és lóbáld meg felette a tárgyat a füstben vagy pedig füstöld vele körbe tárgyat: „A szent zsálya ereje minden negativitást kiűz belőled. Lecsupaszítalak teljesen és majd én fénnyel és pozitivitással töltelek meg. Megszentellek téged, védelemmel ruházlak fel, hogy ne hozhass többé bajt a fejemre!”
Ezzel kész is vagy. Lehetőség szerint még ne használd az éjszaka, viszont másnap viselheted, amennyiben ékszer vagy legalább érintsd meg, kerülj vele kapcsolatba és töltsd fel a saját energiáiddal!
OLVASS TOVÁBB!
Húsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
MÁGIAHúsvéti bőségceremónia – Mágiázz magadnak jólétet és pénzt!
Nemcsak azért különleges a húsvét, mert végre van pár munkaszüneti nap, együtt lehet a család, és megünnepelhetik Jézus feltámadás...
MÁGIAKérj az égiektől egy meglepetést húsvétvasárnap vagy húsvéthétfőn! – varázslat
Az olyan napok, mint a húsvétvasárnap vagy húsvéthétfő, kimondottan mágikus napnak számítanak, ugyanis ilyenkor rendkívül erős energ...
2 betegség- és rontásűző varázslat, amit Virágvasárnap kell elvégezned
Vagyis 2 napod van felkészülni! Virágvasárnap a húsvét előtti nap neve. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe a kereszthalála előt...
MÁGIA6 szupergyors varázslat, amihez szinte csak egy tojás fog kelleni
A tojás nemcsak a Húsvét vagy egy remek reggeli főszereplője lehet, hanem a varázslatoké is. Gyakran használják a szerelmi mágiáknál,...
MÁGIA7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK