Szabó Anna
A varázslathoz nincs szükség semmiféle szerszámra, tárgyra, csakis saját magunkra. Sétáljunk egy olyan helyre (például a Duna partra), ahol sok követ találhatunk. Üljünk le a kövek közé, és csendesedjünk le, hagyjuk, hogy megszálljon bennünket a teljes nyugalom. Fontos, hogy egészen végig vizualizáljuk kívánságunkat. Azt a kívánságot, amelyet a legjobban szeretnénk valóra váltani. Ez lehet egy szerelem létrejötte, egy kedves ember figyelmének elnyerése, munkahelyi sikerek, vagy más, magánélettel kapcsolatos kívánság.

Miközben lelki szemeink előtt megjelenik a legfontosabb kívánságunk, ragadjuk meg a hozzánk legközelebb eső követ, és rakjuk le magunk elé. Aztán fogjunk meg egy másodikat, egy harmadikat, és tegyük az előző mellé. Addig tegyünk így, amíg egy kis halom nem képződik a kövekből. Amikor az utolsó darabot helyezzük a rakás tetejére, legyünk tisztában azzal, hogy szándékunk eltökélt, és tiszta. Tegyük a kezünket a kőhalomra, majd kérjük meg a kőrakást és a földet, hogy legyen segítségünkre abban, hogy kívánságunk valóra válhasson.

Ha őszintén kérünk, és semmiféle rossz szándék nem vezérel bennünket, akkor biztosak lehetünk a föld és a kövek erejében.
A cikk megírásában Müller Rózsa, Szerelmi varázslatok és varázslatos történetek című könyve nyújtott segítséget.
OLVASS TOVÁBB!
Halottak napi lélekelengedő gyászrituálé
Mindenszentek és Halottak Napja idején meglátogatnak bennünk a szeretteink. Gyakran nem érezzük a jelenlétüket, nem látjuk őket, de att...
MÁGIAImádkozz a lelkekért! - 5 mágikus ima, amit érdemes elmondanod Halottak Napján
Kérd elhunyt szeretteid áldását és segítségét. Kívánj nekik békességet. Kérj tőlük jelet és útmutatást. Mond el akár mind az Ã...
MÁGIA4 kihagyhatatlan szertartás Mindenszentekre és Halottak napjára!
Ha idén nem csak egyszerűen kilátogatnál elhunyt rokonaidhoz a temetőbe, és nem csak simán meggyújtanál értük egy gyertyát, akkor vé...
5 boszorkányos mágia az év egyik legnagyobb ünnepére, a közelgő Samhainra
Az ősi kelták és a boszorkányok szemében a Samhain, az Október 31-e az igazi Halottak Napja és egyben az Új Év kezdete. E napon megnyíl...
MÁGIA5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK