Szabó Anna
Ha felhasználod valamelyik bolygó drágakövét a varázslatodhoz vagy egy talizmánhoz, akkor azzal igénybe tudod venni annak a bolygónak a segítségét és a hatását, hogy a varázslat még eredményesebb legyen.
Az alábbiak közül válaszd ki, hogy melyik bolygó drágaköve érdekel, és olvasd el a hozzá tartozó leírást.
Nap – Rubin
A Nap a zodiákus legfőbb uralkodó bolygója. Fényt és hőt sugároz, ami minden életforma elengedhetetlen feltétele. Az emberek horoszkópjában a Nap helyzete az illető kinézetét és társasági személyiségét határozza meg, és energiát ad az illető személyes hatalmának és mások feletti befolyásának. A Nap által uralt drágakő a természetes rubin.

A rubinok és a más természetesen vörös színű ékkövek a vöröset hordozzák magukban a kozmikus színek közül.
Ahhoz, hogy a Nap energiáját megfelelően tudja közvetíteni, a napkőnek (például a rubinnak) hibátlannak kell lennie, valamint aranyba kell ágyazni.
Hold – Igazgyöngy
A Hold az elmét uralja. Az emberek horoszkópjában a Hold helyzete az illető gondolkodásmódját, valamint az érzéseiben és az akaratában előforduló szokásmintákat határozza meg. A Hold által uralt ékkő a természetes igazgyöngy, a fehér korall és a holdkő.

Az igazgyöngyök és az egyéb holdékkövek a narancssárgát hordozzák magukban a kozmikus színek közül.
Ahhoz, hogy a Hold hasznos energiáját megfelelően tudja közvetíteni, a drágakőnek hibátlannak kell lennie.
Mars – Korall
A Mars férfias bolygó, amely intenzív és tüzes energiát sugároz. Az emberek horoszkópjában a Mars helyzete a fivérek közötti kapcsolatot, a bátorságot, az erőt, az életerőt és a szexuális energiát határozza meg. A Mars által uralt drágakövek közé tartozik a természetes korall, a karneol, és minden más olyan ékkő, amelynek a színe a rózsaszíntől a vöröses okkerig terjedő színsávban található.

A korall és az okkerszínű kövek a citromsárgát hordozzák magukban a kozmikus színek közül.
Ahhoz, hogy a Mars kedvező energiáját megfelelően tudja közvetíteni, a drágakőnek jó minőségűnek és hibátlannak kell lennie.
Merkúr – Smaragd
A Merkúr az intelligencia felett gyakorol hatást, és emiatt az olyan területek felett uralkodik, mint az oktatás, a tanulás, az irodalom, a kommunikáció és a közönség előtti szereplés. A Merkúr a föld elemmel, a hideg energiával, a zöld színnel, a mezőgazdasággal, az utazással és az idegrendszerrel áll kapcsolatban.

A smaragdok és más zöld kövek a zöldet hordozzák magukban a kozmikus színek közül.
A Merkúr által uralt ékkövek közé tartozik a smaragd, a peridot (olivin), a cavorit, a krómturmalin, a krómdiopszid, a zöld jádekő és minden más természetesen zöld színű, hibátlan kő.
Jupiter – Sárga zafír
A Jupiter a legkedvezőbb és legelőnyösebb hatású bolygó. A jómódú és befolyásos emberek horoszkópjában általában nagyon erős a Jupiter jelenléte, és ez azokat a gazdag jutalmakat tükrözi, amelyeket ezek az illetők a korábbi életeikben felhalmozott pozitív karmájuk segítségével kaptak.

A Jupiter energiáját közvetítő kövek a természetesen citromsárga színű zafírok, a topáz, a citrin, a heliodor és más citromsárga, hibátlan kövek.
Vénusz – Gyémánt
A Vénusz kedvező hatású bolygó, amely a szexet, a szexualitást, a szerelmet, a házasságot, az anyagi kényelmet és a luxust képviseli.
A gyémánt és más színtelen kövek az indigókéket hordozzák magukban a kozmikus színek közül.

A Vénusz a gyémánton, a kvarckristályon, a cirkónián, a fehér topázon, a fehér zafíron és más színtelen, tiszta, átlátszó köveken keresztül közvetíti a kozmikus energiáját.
Szaturnusz – Kék zafír
A Szaturnusz nagyon erős bolygó. Az emberek horoszkópjában a helyzete nagyban befolyásolja az illető munkáját és karrierjét, valamint azokat az akadályokat, amelyeket az illetőnek le kell győznie ahhoz, hogy sikeres legyen a választott területén. A Szaturnusz a kék színnel hozható kapcsolatba.

A Szaturnusz a kék zafíron, a kék spinellen, a tanzaniton, a kék turmalinin, az ioliton, az ametiszten és a kéktől az ibolyaszínűig terjedő színsávba tartozó, tiszta, áttetsző köveken keresztül közvetíti kozmikus energiáját.
Csak a hibátlan kövek képesek megfelelően közvetíteni a Szaturnusz pozitív asztrális energiáját.
Rahu – Hesszonit
A Rahu a Hold felszálló csomója, és természeténél fogva rosszindulatú befolyással bír, amely személyes frusztrációt, rossz szokásokat, alkohol- vagy drogfüggőséget, szellemek vagy démonok általi megszállottságot, valamint fertőző betegségeket okozhat. Ha azonban erőteljes pozícióban található meg valakinek a horoszkópjában, akkor a Rahu nagy gazdagsághoz, hatalomhoz és tömegek feletti óriási befolyáshoz juttathatja az illetőt.

A Rahu által uralt kövek közé tartozik a hesszonit, a szpesszertit, a cirkónia (jácintkő), valamint az aranyos-narancsostól a barnás-narancsosig terjedő tartományba tartozó színű kövek. Kizárólag a hibátlan drágakövek közvetítik a Rahu hasznos energiáját.
Ketu – Macskaszem
A Ketu a Hold leszálló csomója, amely misztikus befolyással bír, és a Rahuhoz hasonlóan rosszindulatú és kellemetlen, kivéve akkor, ha egy hasznos bolygóval való együttállásban vagy erőteljes pozícióban található meg valaki horoszkópjában.
A macskaszem az infravöröset hordozza magában a kozmikus színek közül.
A Ketu által uralt kövek közé tartozik a macskaszem, a krizoberill, a berill, az apatit, a turmalin és más, a citromsárgától a zöldes-barnásig terjedő színtartományba tartozó kövek, amelyeknek színjátszóan, macskaszemszerűen verik vissza a fényt a felületükről, és gyakran a belsejük is ilyen, ha gömbölydedre van csiszolva a kő.
Ezeknek az ékköveknek eléggé áttetszőknek kell lenniük ahhoz, hogy megfelelően tudják közvetíteni a Ketu hasznos energiáját.
OLVASS TOVÁBB!
Halottak napi lélekelengedő gyászrituálé
Mindenszentek és Halottak Napja idején meglátogatnak bennünk a szeretteink. Gyakran nem érezzük a jelenlétüket, nem látjuk őket, de att...
MÁGIAImádkozz a lelkekért! - 5 mágikus ima, amit érdemes elmondanod Halottak Napján
Kérd elhunyt szeretteid áldását és segítségét. Kívánj nekik békességet. Kérj tőlük jelet és útmutatást. Mond el akár mind az Ã...
MÁGIA4 kihagyhatatlan szertartás Mindenszentekre és Halottak napjára!
Ha idén nem csak egyszerűen kilátogatnál elhunyt rokonaidhoz a temetőbe, és nem csak simán meggyújtanál értük egy gyertyát, akkor vé...
5 boszorkányos mágia az év egyik legnagyobb ünnepére, a közelgő Samhainra
Az ősi kelták és a boszorkányok szemében a Samhain, az Október 31-e az igazi Halottak Napja és egyben az Új Év kezdete. E napon megnyíl...
MÁGIA5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK