DÉJÁ VU - mintha már átéltem volna

Még ma sem igazán tudja senki, mi is lehet az egyszerűen csak déjá vu-nek nevezett misztikus érzés hátterében. A francia eredetű déjá vu (ejtsd: dézsá vű) jelentése: „már látott” „mintha átéltem volna” egy misztikus jelenség, egy érzés, egy illúzió, amit az emberek 75%-a már átélt, és amelynek magyarázatával már rendkívül sokan próbálkoztak több-kevesebb sikerrel. Maga az elnevezés Emile Boiractól (1851-1917) származik, aki intenzíven vizsgálta a pszichikus jelenségeket. Bár az elnevezés a múltra tereli a figyelmet, kis meggondolás után kiderül, hogy a déjá vu nem múltbeli, hanem nagyon is jelenbeli dolog, nevezetesen az a bizonyos furcsa érzés, amely nem zavarodottság, sokkal inkább egyfajta különösségérzés, mert olyasmiről hiteti el velünk, hogy ismerős, amiről tudjuk, hogy ismeretlen. A déjá vu misztikus voltát csak fokozza, hogy egészen az 1980-as évekig a paranormális jelenségek közé sorolták, mivel vizsgálati úton szinte képtelenség bebizonyítani létét, hiszen mindenféle jelzés nélkül, váratlanul jelentkezik. 


Épp ezért a pszichológusok is nehezen boldogultak vele, és csak hipotézisek felállításáig jutottak. E szerint olyan múltra emlékezünk, ami sohasem történt meg és az egész jelenség egyfajta memóriahibának tekinthető, és az emlékezetünk „túlcsordulásának” tudható be. Más lélekbúvárok úgy vélik, hogy amennyiben a jelenség oka valós élmény, a déjá vu talán azért jelentkezik, mert az adott élménynek eredetileg nem szenteltünk teljes figyelmet, és emlékezetünk nem dolgozta föl megfelelően. Ez esetben valószínűnek látszik, hogy a megélt esemény előmozdítja múltbeli emlékfoszlányaink tudatalattinkból történő felszínre törését. Az élmény furcsán hathat, ha az emlék annyira töredékes, hogy semelyik más emlékkel nem hozható szorosabb kapcsolatba. A nyakatekert magyarázatokat csak fokozták a neurológusok, biológusok, aki szerint a két szemünkből általában egy időben érkező azonos információ nagyon ritkán, bizonyos neurokémiai hatásoknak köszönhetően nagyon rövid, pár mikroszekundummos eltéréssel, de különböző időpillanatban jut az agyba. Ilyenkor azonban az agy úgy érzi, hogy egyszer már átéltük ugyanezt, egyszer már feldogozta a kapott ingert, és ez elméletileg igaz is lenne, hiszen egy nagyon rövid idővel azelőtt (ami a sok százszor vagy ezerszer kevesebb idő egy másodpercnél) már valóban feldolgozta a kapott információt. Az agy a második információt már emlékként él meg és ez váltja ki a furcsa érzést, miközben maga az élmény teljesen új. 

A téma rendkívül kényes a tudomány számára, hiszen nyilvánvaló, hogy sem a pszichológiai, sem a neurológiai magyarázat nem fogadható el, mivel a déjá vu-nek nem az a legfélelmetesebb megnyilvánulási formája, hogy egy buszmegállóban (ahol talán korábban is többször megfordultunk) belénk hasít az érzés, hogy ugyanezekkel az emberekkel egyszer mintha már álltunk volna itt. S ugyanígy közeledett a busz, aminek az egyik lámpája nem égett, hanem az, hogy pontosan tudjuk, hogy a következő pillanatban az előttünk megálló busz ajtajából egy idős férfi fog leszállni, akinek segítő kezet nyújtunk. Tudjuk, hogy ő megköszöni majd a segítséget, és mi ezt vagy azt fogjuk válaszolni. Talán maga a déjá vu érzése nem is igazán fog tudatosulni bennünk mindaddig, amíg a férfit meg nem pillantjuk, vagy meg nem szólal. Aztán már másként történnek az események, mert épp a belénk hasító déjá vu hatására már tudatosan nem azt fogjuk válaszolni, amit a misztikus érzés diktálna, s ezzel lényegében véget is vetünk a jelenségnek.

Egy alternatív valóság lenne az ok?

Vagy a jelenség közel áll a parapszichológiából jól ismert prekogníció, azaz a jövőbelátás képességével? Netán a jósló álmokat is hasonló misztikus hatások idézik elő? A pszichológusoknak biztos, hogy nem lehet igaza, hiszen nem a múlt megérzése, hanem a pillanatnyi jövő felidézése a legrejtélyesebb a déjá vu-ben. Persze a racionálisan működő, gondolkodó agyunk nehezen képes feldolgozni ezt, és szinte azonnal a megfelelő válaszlehetőségek, alternatív magyarázatok tucatjait engedi tudatalattinkból előtörni, talán még álemlékképet is generál, hogy az élményt valamilyen módon feldolgozhatóvá tegye számunkra. Magyarul csak a saját agyunk akarja velünk elhitetni, hogy a múlt egy már megtörtént pillanata villant be emlékezetünkben… Holott a valóságban jól tudjuk, hogy a jövő egy szeletét láttuk… De a neurológusoknak sem lehet igazuk, a két szemből „elcsúszással” érkező információáramlással kapcsolatban, hiszen a jelenség nem csak a látókkal, hanem a vakokkal is előfordul, miként arra a Leeds-i Egyetem emlékezetkutató csoportja a Brain and Cognition című folyóiratban megjelenő tanulmánya is rávilágított. A vak embereknek a halláson, szagláson és érintésen keresztül van déjá vu élménye, és ez a megállapítás „a feje tetejére állítja a jelenségről alkotott korábbi elméleteket.”

Mindezek után már meg sem lepődünk azon, hogy egyre nagyobb teret kapnak a paranormális spekulációk. A reinkarnáció ezoterikus hívei szerint például a magyarázat pofonegyszerű: a déjá vu során ismerős helyek és emberek előhívják előző életünk eseményeit. Mások szerint a párhuzamos dimenzió alternatív valóságának érzékelése idézi elő a jelenséget, vagyis a jövő megtapasztalásának, múltszerű megélésének élményét. 
De előidézheti bármi is a jövő megtapasztalását, a jövőbelátás, a jövőre vonatkozó megérzés képességét?

Elméletileg igen. Sőt, dr. Ninian Marshall pszichiáter szerint a magyarázat rendkívül racionális, csak épp ötvözni kell az agykutatás és a fizika, pontosabban a kvantumfizika legújabb eredményeit. A pszichiáter szerint agyunk neuronjainak milliárdjai apró kvantumcsápokat bocsátanak ki magukból, amelyek képesek mintegy letapogatni a lehetséges jövőt. Bármennyire is elképesztő a feltételezés, a kvantumfizikusok által jól ismert kvantumugrás jelenségére és arra az elméletre vezethető vissza, amely szerint egy atomban a szubatomi részecskék állapotfüggvénye (elektronok, neutronok, neutrínok, kvarkok, muonok) attól függ, hogy a részecske egy adott pillanatban milyen állapotot „választ”. 

Ez az állapotváltozás (kvantumugrás), hol hullámjellegű, hol meg részecske jellegű ellenben teljesen véletlenszerű, nem előre definiálható, mégis pontosan meghatározza egy atom jellegét. Nos, a részecskék állapot változása a kvantumfizikusok szerint úgy jön létre, hogy a részecske( vagy hullám) minden lehetséges valóságot előre kipróbál, majd választ egy állapotot a megfelelő ugráshoz. (részecske vagy hullám) Ez azt jelenti, hogy a részecske lényegében letapogatja a lehetséges jövőt, majd választ egy irányt, amely „meg is fog történi”.

Dr. Ninian Marshall szerint az agy kvantumcsápjai is pontosan így működnek. A tudatunk mélyén, neuronok milliárdjai nyújtják ki csápjaikat a lehetséges jövő állapotváltozásainak meghatározásához. Lényegében az emberi is előre felméri minden lehetséges cselekedetének lehetséges következményeit, és sokszor szinte már ösztönösen hajtja végre azokat a feladatokat, amelyek egy mozdulat, egy lépés, egy cselekedet megtételéhez szükségesek. Ám előre tudjuk, hogy a lépés, amit megteszünk, pontosan ott fog véget érni ahová tudatunk mélyén azt elképzeltük. Persze időnként eltereli a figyelmünket más, így nem tudjuk pontosan felmérni a megkezdett folyamat végét, és könnyen kibicsaklik a lábunk. Pontosan ezen az elven működnek a kvantumcsápok, amelynek információi sokkal hamarabb jutnak el az agyba, és lehetővé teszik azon döntések meghozatalát, amelyeket a nap minden pillanatában meg kell tennünk. Marshall szerint a déjá vu lényegében a lehetséges jövőről a kvantumcsápok által szállított információ, amely megteremti az agyban létrejövő kvantumugrást, amely nem várt pillanatban a felszínre törhet, és létrehozhatja a déjá vu érzetét…

No persze ha csak ennyire egyszerű lenne, akkor talán sosem hasítana belénk a felismerés: Te jó ég. Ez egyszer már megtört velem!

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!