LELKIPATIKA

Aki elmegy, az számunkra egy kicsit meg is hal?

Szerző:
Szabó Anna
Aki érkezik, annak egyszer, valamikor, valahonnan el is kellett búcsúznia. Túlzunk-e, ha azt állítjuk: életünk, napjaink és éveink tele vannak elválásokkal? Minden búcsúban vigasz, hogy a vég egyszersmind valaminek a kezdete is.

 

Regények, versek, dalok százai szólnak erről a nem hétköznapi körforgásról. Mi szerényen csupán megkíséreljük összefoglalni: hányféle válás, búcsúzás, választás kíséri életünket. És akkor még nem is említjük az örömteli elszakadásokat, a felismerést, hogy „jó is lehet nélküled”.


Minden hétfő reggel


Sokan kényszerülnek lakóhelyüktől távol munkát vállalni. A „hétvég kapcsolatoknak" rengeteg előnye és legalább annyi hátránya van. A ritmus állítólag frissen tartja kapcsolatot, néhány év után viszont egyhangúságra is panaszkodnak a párok. Mert kevesebb talán a torzsalkodás, az együtt töltött időben többet foglalkozhatnak egymással, ám nem élvezhetik maradéktalanul a határok közé szorított együttlétet. A rendszeres vasárnap esti, hétfői elválásról pedig csak azt hiheti, hogy nem fáj, aki még sohasem próbálta. 


A Női Portál véleménye: talán rosszabb elválás ez, mintha örökre elmenne. Az élet másból sem áll, mint várakozásból és búcsúból. A búcsú fájdalmas, a várakozás reményteli. De az esetek többségében már a végre együtt töltött percek sem töltenek el bennünket akkora örömmel, mint a kezdetekben. Egy idő után pedig a kapcsolat elfásul, és könnyen szakítás lehet a vége.


Végleges szakítás


Sajnos a szerelmi kapcsolatnak is vége szakadhat egyszer. Akit valamikor imádtunk, lestük minden kívánságát, attól egyszer csak elválunk. Az elválás kiválthat fájdalmat, megkönnyebbülést, félelmet, haragot. Mindez attól függ, hogy a vége felé hogyan viszonyoltunk a szeretett félhez. Sok nő számára borzasztó a tudat, hogy kedvese a jövőben talán más karjában keresi a boldogságot. Sokan pedig úgy vélik, most vége mindennek, a Föld nem forog tovább. És különben is, hogyan tovább? 

A Női Portál véleménye: Tudomásul kell vennünk, hogy ami nem működik, annak véget kell vetni. Semmi sem történik véletlenül, a sors valószínűleg azért követelte meg a szakítást, mert valaki mást szán nekünk.


Pótolható vagyok?


Van, aki csak a gyes vagy a gyed idejére, más végleg otthagyja munkahelyét. Elválás ez a javából, válás a munkatársaktól (főnöktől, beosztottaktól), a mindennapos rutintól. 

A Női Portál véleménye: óhatatlan felvetődik a féltékeny kérdés: vajon könnyen pótolható vagyok? Ha állandóan ez jár a fejedben, akkor egy idő után belecsavarodsz a gondolatokba. Természetes, hogy mindneki pótolható, de belőled akkor is csak egy van.


Fontosabb lesz a múlt


Elválás tárgyaktól (kicsiktől, nagyoktól, bútoroktól, épületektől), emberektől (szomszédoktól, akiket szerettünk, vagy akikkel csak köszönő viszonyban, esetleg még abban sem voltunk). 


A Női Portál véleménye: minden kapcsolat fontosabbnak tűnik, ha már búcsúra kerül a sor. A múltba visszatekintve sokszor érzünk fájdalmat, ha eszünkbe jut. És ez sokszor életünk végéig elkísér. Többnyire örökké emlékezni fogunk rá.

Válassz: mi vagy ő


Ma is előfordul, a szülők nyomást gyakorolnak a lánygyerekre: válasszon szerelem és család között. Napjainkban inkább a házasságtörés, egy új férfi állítja választás elé a nőt.

A Női Portál véleménye: nincs annál rosszabb, amikor választás elé kerülünk. Főleg akkor, amikor két olyan személy között kell választanunk, akit nagyon szeretünk, aki nagyon közel áll hozzánk. A szeretetnek több fajtája van. Hiszen másképpen szeretünk egy szülőt, másképpen egy gyereket, és másképpen egy szerelmi partnert. Az, aki a másikat választás elé állítja, sokszor ezzel nincs tisztában, és saját önzése miatt viselkedik így, megkeserítve ezzel mindkettőjük életét.


Elszakadás a gyerektől


Örül a szülő, ha gyereke megteszi első önálló lépéseit: egyedül meg táborba, buliba, stb. Ugyanakkor nehezen élik meg a gyerektől való elszakadást.


A Női Portál véleménye: a gyerekből egyszer kamasz lesz, a kamaszból pedig felnőtt. Ebbe bele kell törődnünk, de persze mondani sokkal könnyebb, mint véghez vinni. Ha azonban arra gondolunk, hogy gyermekünk életét is megkönnyítjük azzal, ha nem siránkozunk, ha nem próbálunk keresztbe tenni a boldogulásának, akkor bizonyára könnyebbé válik az elválás. És nem is elválásról van itt szó, hanem mindössze az életkörülmények megváltozásáról. Ha valóban jót akarunk gyermekünknek, akkor ezekhez a körülményekhez mindenképpen alkalmazkodni kell.


Típusok


A hallgatag

Magába fojtja, lenyeli fájdalmát. Nem szívesen mutatja ki, mennyire mélyen érintette az elszakadás. Férfiak között jóval gyakoribb. Ennél a típusnál a problémák sokszor késleltetve jelentkeznek: összeroppanás, depressziós érzés.


A könnyező

Érzéseit habozás nélkül mások elé tárja - pszichológusok szerint ez a legegészségesebb, fizikai szempontból is. A könnyekkel stresszfokozó vegyi anyagok is távoznak a szervezetből.

A tevékeny

Nyomasztó terheit cselekvéssel vezeti le. Elváláskor rögtön beleveti magát a szórakozásba vagy éppenséggel a munkába. A hirtelen aktivitás láthatóan a feszültség levezetésére szolgál, visszafogja a stresszhormonok termelődését.


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL