A dühkitöréseket nehéz meg nem történtté tenni

Amikor ránk jön a bolondóra

A közöny a legjobb védekezés a dühöngés ellen - véli a filozófus, aki bölcselőként magasabb nézőpontból szemlélheti az életet, ezért neki könnyű dolga van. Ma, rohanó korunkban, néhány embernél a legkisebb ok is elegendő, és máris elveszítik fejüket. Csak kevesen képesek rá, hogy mindig higgadtak maradjanak és kordában tartsák érzelmeiket, indulataikat. Arról, hogy egyesek miért izgatják fel magukat, úgymond az első szóra, míg mások nem, régi keletű vita folyik a tudósok között. Egy biztos: temperamentumunkat a bölcsőből hozzuk magunkkal. Az viszont már a nevelés következménye, hogy a férfiak általában hamarabb „robbannak", mint a nők. A kisfiúknak inkább elnézik, ha dühöngnek és felemelik a hangjukat, mint a kislányoknak, akik így kénytelenek korán megtanulni, hogy uralkodniuk kell magukon.

Nehéz mindig higgadtnak maradni

A dühkitörések után többnyire rengeteg erőfeszítésünkbe és ügyességünkbe kerül, hogy jóvátegyük, amit heveskedésünkkel elrontottunk. Legrosszabb esetben előfordulhat, hogy idővel legjobb barátaink is elfordulnak tőlünk. A szakemberek véleménye szerint a düh legyűrése értelem dolga. A dühöt kiválthatja egy nemkívánatos, visszás helyzet, illetve a tehetetlenség érzése is. Ezt a dühöt azonban meg kell fékezni. Kérdezzük csak meg magunktól, miért gurulunk be, főleg, ha csupán apróságokról van szó. Mivel az önuralom a legritkább esetben születik együtt az emberrel, gyakorolni kell

Ha úgy érezzük, hogy mindjárt szétpukkadunk a dühtől, gyorsan vegyünk mély levegőt, hogy serkentsük agytevékenységünket. Józan ítélőképességünk visszanyerése érdekében fogadjuk meg az olyan sokat ismételt tanácsokat is, mint „számoljunk tízig", vagy „aludjunk rá egyet". Nem kell mindjárt dühöngeni, féktelenül tombolni – az semmi jóra nem vezet.