LELKIPATIKA

5 gyengítő szó, amit rendszeresen használsz és csak ártasz vele magadnak

Szerző:
Szabó Anna
A szavaknak hihetetlen hatalma van, a szavak szándékunk kifejeződései. A kimondott szó mindig megvalósul. A beszéd a jó eszköz arra, hogy megtanuljuk befolyásolni a valóságot. A gondolattal szavakba formált hangnak óriási hatalma van. A szavakban összpontosul a szándék, a csoda és a valóság. Éppen ezért nem mindegy, mit használsz! Például ezzel az 5 gyengítő szóval csak magad alatt vágod a fát! Próbáld meg használatukat kiiktatni!

A szavak alkotják a valóságot. A kimondott szavak mindig testet öltenek. A látszólagos vagy a valóságos hiány irányítja cselekedeteinket. A beszédnek nagy hatalma van. Az írott szónak úgyszintén. Éppen ezért figyelj oda a következő 5 szó használatára, ami gyengít és negatívan befolyásol téged és a környezetedet egyaránt!

"Szavaink erejével folyamatosan programozzunk az életünket. Itt az ideje, hogy olyan módon beszéljünk, ami jobban megfelel nekünk."

"Kellene" és "kellett volna"

Olyasmi történt, ami az adott illető "hitrendszerével" ellentétes. Ez a bűntudat. Persze, másképp is tehettél volna bizonyos dolgokat. A "kellene" szóban az a szándék rejlik, hogy jelezze, valakinek nincs igaza, valaki tévedett. Eredendően elitélő jelentésű.
Cseréljük ki a szót a "lehetne" szóra! Nagy megkönnyebbülést okoz, ha megérted, hogy nem "meg kellene tenned" valamit, hanem egyszerűen "megtehetnéd" . Az életed így nem a kötelességekről fog szólni. A "lehetne" szó is alkalmas arra, hogy ne vállald fel teljesen, amit mondasz.

Várj

Ha azt mondod "várj", azzal azonnal megállítasz valakit, vagy magadat. Amikor azt érzékeled, hogy vársz valamire, valójában az időbeosztásod korrigálódik. Úgy látszik, hogy minél jobban siet az ember, annál több piros lámpát kap. A probléma oka gyakran az időhiánytól való irracionális félelem. Az időzítés mindig tökéletes. Vagy, ha liftre vársz, minél türelmetlenebb vagy, annál jobban lelassul az idő.
A megoldás az, hogy nyugodtnak kell maradni, és ahogy a nyugodtság szóhoz jutok a gondolkodásban, megérkezik a lift.
Amikor tényleg élvezed az életedet, az idő elveszti jelentőségét. A várakozás valójában illúzió. Az életet érdemes megélni.

De

Ha a mondatban azt használják, a "de" szó visszavon mindent, ami előtte áll. "Igen, de...", "Szeretlek, de..." A szavaiddal és az akaratoddal folyamatosan programozod a téged körülvevő valóságot. Ha olyasmit mondtál, amit vissza szeretnél vonni, a megfelelő kifejezés a törlés. A törlés szó valóban visszavonja a programozást.

Próbálni

Ha megpróbálsz valamit megtenni, akkor nem teszed meg, csak megpróbálod. A szó maga előfeltételezi a kudarcot. Ha el akarsz érni valamit, hagyd abba a próbálkozást, és kezdj bele a sikerbe! Ha kijelented, hogy valami nem megy, az nem is fog menni. A "nem megy" és a "nem lehet" vádaskodás és kifogás.
Próbáld kicserélni a szót a törekszem, igyekszem vagy szándékszom szavak valamelyikére.

Szükség

Ez a szó elvonja tőlünk az energiát, elrabolja az alkotóerőt. Minden alkalommal, mikor a "szükség" szót használjuk félelmet fejezünk ki. A szó megakadályozza, hogy megszerezzük, amit szeretnénk. Ha kimondjuk, hogy szükségünk van valamire, azt állítjuk, hogy nem rendelkezünk vele. Ez hazugság. Mindannyian rendelkezünk mindennel, amire szükségünk van, de úgy programoztak minket, hogy ne vegyünk tudomást erről. Nincs szükségünk szeretetre, hiszen mi vagyunk a szeretet. Szeretetet adunk és kapunk, és ezt elvárjuk másoktól is. Szigorúan véve nincs szükségünk semmire.


A szót felválthatja a következők: óhajt, vágyik, alkot vagy a legnagyobb, a "szeretne". Ameddig szükséged van valamire, az nem fog megtörténni. Cseréljük ki a "szükség" szót az "alkotás" szóra. Igen, tegyük meg! Ha nem használjuk többé a "szükség" szót, életünkben annál kevesebb lesz a szükség.

Forrás: Nyelvi kódok - R. Neville Johnston

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL