Szabó Anna
Régóta tudjuk, hogy láb- és kézfejünkön keresztül testünk különböző pontjai gyógyíthatók. Így van ez a dél-koreai Su Jok terápiával is. A módszer nagyszerűsége éppen egyszerűségében rejlik, hiszen a sikeres gyógyításhoz csak a megfelelő területen kell megkeresnünk az érzékeny pontot. És azt a fájdalom elmúltáig masszíroznunk. Kidolgozója Park Jae Woo dél-koreai professzor volt, aki 1974-ben felfedezte a megfeleltethetőségi rendszereket. Ennek lényege, hogy a kezünkön leképeződnek testünk egyéb részei, szervei.

Alaptételét továbbfejlesztve 1984-re elkészül a tudományos alapokon nyugvó Su Jok (Su=kézfej, Jok=lábfej) módszert, majd alig három év alatt tanai világszerte hódítani kezdtek. Ez nem is csoda, ha arra gondolunk, hogy rohanó világunkban, talán a legfontosabbra, egészségünkre nem jut elég időnk.
Minden élőlény testének, így az emberének is van energetikai rendszere, aminek vetületét kezelhetjük. Ennek bekapcsolásával, illetve az esetleges gócpontok feloldásával a test öngyógyító mechanizmusát indíthatjuk be. Így elősegíthetjük Park Jae Woo megfeleltethetőségi rendszerének fizikai gyógyulásunkat mindenféle mellékhatások nélkül.
Ráadásul viszonylag rövid idő alatt elsajátítható módszer, és nemcsak gyógyításra, hanem megelőzésre is kiválóan használható, mivel jelez már a betegség megjelenése előtt. A masszírozáskor bevethetünk természetes segítőket is: magokat, terméseket, ásványokat, mágnest, moxát.

A képlet alapja egyszerű: ugyanannyi kiálló testrészünk van, mint ahány ujjunk. Vagyis a testünkön felfelé a fej (1), a végtagok lefelé (2-5), a kézfej ujjai szintén lefelé (6-14), plusz a hüvelykujjak oldalirányban (15-16). Ezek mérete alapján a fejünk – mely a legrövidebb testrészünk – nyakunkkal együtt megfeleltethető a hüvelykujjunknak. Kézfejünk ujjai közül a 3. és a 4. ujjunk a leghosszabbak ezek felelnek meg lábainknak; és mivel kezeink középhosszúak, ebből következően a 2. és 5. ujjunkkal feleltethetőek meg. Tenyerünk pedig a hasüregünk bajaira utal.
Ezek segítségével könnyedén rábukkanhatunk betegségeink gócpontjaira, akár eddig rejtve maradtakra is. Ha így történik, nincs más dolgunk, mint folyamatos nyomást gyakorolni az adott pontra mindaddig, amíg melegséget nem érez a kezelt személy vagy csökken a fájdalom. Stimulálhatjuk még a megfelelő pontokat apró, körkörös mozdulatokkal, szintén a melegség megjelenéséig.
|
Tipp |
|
Egyébként is érdemes minden nap átmasszírozni kezünket és lábunkat, mivel serkenti vérnyomásunkat, de még véletlenül is rábukkanhatunk egy betegséget jelző pontra. |
OLVASS TOVÁBB!
Vérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
KÖZÉRZETMi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
Mire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
KÖZÉRZETNők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK