Szabó Anna
Itt a nyár, a szabadságolások időszaka. Ilyenkor különösen fontos, hogy minél többen jelenjenek meg a véradásokon. A Magyar Vöröskereszt a hétköznapok mellett, a hétvégéken is várja a véradókat a nagyobb városi rendezvényeken és fesztiválokon is. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet emellett több hazai vállalatnál is véradó napokat szervez. A munkahelyi véradásoknak több elkötelezett támogatója is van a hazai kis és nagyvállalatok körében.

Közéjük tartozik a Provident is. A vállalat immár két éve rendszeresen lehetőséget biztosít munkavállalóinak, hogy vért adjanak. 2012-ben a Provident szervezésében közel 1200 véradó nyújtotta a karját, hogy segíthessen a rászorulóknak, idén pedig immár 12 helyszínen több mint 400 önkéntes adott vért. A pénzügyi vállalat a közvetlen segítség mellett a véradási kultúrát is igyekszik népszerűsíteni a munkatársai körében, hiszen sokan vannak, akik különböző okokból nem adhatnak vért, de ismerőseik és családtagjaik segíthetik a kezdeményezést. A Provident munkatársai legutóbb a véradással kapcsolatos ismereteiket tesztelhették és fejleszthették, illetve a kreativitásukat is kipróbálhatták egy versírópályázaton, ahol előre meghatározott szavakból kellett rímeket faragniuk a véradásról.
A lakóhelyhez legközelebbi véradásokról a www.veradas.hu oldalon tájékozódhatnak a segíteni vágyók. A véradáshoz szükséges a személyi igazolvány, lakcím-és TAJ-kártya is.
„Nyáron is szükség van Rád! Adj vért, adj esélyt!”
OLVASS TOVÁBB!
Mozogj, hogy szebb legyen a tartásod!
A szép testtartás nem csupán esztétikai kérdés, hanem az egészség egyik alapköve is....
KÖZÉRZET7 drasztikus változás, ami a testedben történik, ha túl sokat eszel
Annak ellenére, hogy sok ember nem is tud róla, a mértéktelen evés a legelterjedtebb evészavar a felnőttek körében. Komoly egészségüg...
KÖZÉRZETOura Ring vs Apple Watch - Melyik okos eszköz alkalmasabb az egészségügyi adatok nyomon követésére?
Oura Ring vagy Apple Watch? Összehasonlítjuk az alváskövetést, edzésfunkciókat, akkumulátort és árakat, hogy megtaláld a számodra ide...
Hévíz - A gyógyvíz városa
Ajánljuk Hévízet, és azon belül is a Hotel Palace**** gyógyszállodát....
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
KÖZÉRZETPárkeresés a tenger mélyén? Segítünk megtalálni az igazit!
Milyen módon kapcsolódik össze a nagy felbontású fotózás a korallzátonyok védelmével, a vizeink fenntarthatóságával és ezáltal az ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK