Szabó Anna

A test öregedésével egyes életfunkciók lelassulnak, a betegségek kockázata növekszik. Bár az idő kerekét nem lehet visszafordítani, egészséges életvitellel és jól megválasztott táplálék-kiegészítőkkel jelentős mértékben kivédhetők az öregedés hátrányos hatásai.
Az öregedés az öreggé válás folyamata, amely a test minden egyes részére hatással van. Egyéb változások mellett a haj megőszül, a bőr megráncosodik, az izmok és ízületek elvesztik rugalmasságukat, a csontok meggyengülnek, a memória hanyatlik, a látás romlik, és a szervezet általános ellenálló képessége csökken.
Sokáig vélték úgy a tudósok, hogy az öregedés a szervezet genetikailag programozott fejlődésének része. Mára sokat változott ez a szemlélet, és inkább arra hajlanak a tudósok, hogy ez csupán az idő múlásával együttjáró kimerülés hatása. Ezt a jelenséget egyfajta természetes szelekcióként magyarázzák: miután túlszárnyaltuk megtermékenyítő képességünket, nem áll érdekében a szervezetnek fenntartani magát.
A legtöbb sejt születése, növekedése és pusztulása az egész élet során tart. Idősebb korban azonban több sejt pusztul el, mint amennyi létrejön, és ez valamennyi testfunkció lassú leépüléséhez vezet. Bár ennek a folyamatnak egy részét normálisnak és elkerülhetetlennek kell tekinteni, számos kutató szerint a szabad gyököknek nevezett instabil vegyületek ezt a folyamatot meggyorsítják, és idő előtti öregedéshez vezetnek.

A károsodás részben elkerülhetetlen, mert a szabad gyökök a normális anyagcsere során is állandóan keletkeznek. Külső tényezők – például cigarettafüst, környezetszennyezés, túlzott alkoholfogyasztás, röntgen- és napsugárzás – fokozzák a szabad gyökök képződését. A szabad gyökökkel szemben a szervezet védekezik, ezt a védekezőképességet antioxidáns vegyületekkel fokozni lehet. Ezek a vegyületek a táplálékkal is felvehetők.
|
Tudtad? |
|
• Bár a hosszú élet eléréséhez nem áll rendelkezésre csodaszer, az E-vitamin évekkel meghosszabbíthatja az életet. Az amerikai National Institute on Aging (az Öregedés Nemzeti Intézete) legújabb vizsgálata szerint az E-vitamint szedők feleakkora valószínűséggel halnak meg szívbetegségben (ami a leggyakoribb halálok), mint azok, akik ezt a táplálék-kiegészítőt nem használják. |
Bizonyos kiegészítőket akár naponta is szedhet, ha lassítani akarja az öregedés folyamatát. A C- és E-vitamin a szabad gyökök ellen hatásos antioxidáns vegyületek. A C-vitamni és a flavonoidok vízben jól oldódnak, és a sejt belsejében fejtik ki hatásukat. Az E-vitamin a sejteket védő membrán károsodást akadályozza meg, időskorban lényegesen javítja az immunrendszer ellenálló képességét, és egyes vizsgálatok szerint csökkentheti bizonyos időskori betegségek – szívinfarktus, a rákok bizonyos fajtái és az Alzheimer-kór – kockázatát. Az élettartamot fokozó hatásáról régóta ismert zöldtea-kivonat és a szőlőmag kivonata (naponta kétszer 100 mg) feltehetően az E- és a C-vitaminnál is hatásosabb antioxidánsok.
A B-vitamin egyik fajtája, a folsav szükséges a vörösvérsejtek termeléséhez és elősegíti az idegrendszer egészséges működését. A szívet is jelentős mértékben védi, mivel fokozza a homocisztein, egy szívbetegségre hajlamosító aminosavszerű vegyület lebontását. A vörösvérsejtek termeléséhez és az idegrendszer működéséhez elengedhetetlen a B12-vitamin. Időskorban sok ember szervezetének csökken a képessége, hogy napi B12-vitamin szükségletét az élelemből vegye fel. Ez a hiányosság alacsony B12-szinthez, az idegsejtek pusztulásához és idegrendszeri panaszokhoz vezethet, ami a vitamin rendszeres szedésével megakadályozható.
Az egészséges szívműködéshez alapvető fontosságú egy aminosavszerű vegyület, a karnitin, ami az oxigén sejtekhez történő szállítását és a sejtek energiatermelését szolgálja. A csontritkulás ellen a táplálkozástudományi szakemberek kalcium-, magnézium- és B-vitamin-készítményeket ajánlanak, mivel a multivitaminok és az egyéb ásványi anyagok nem pótolják ezeket kellő mennyiségben. A páfrányfenyő (gingkó) javítja a szervezet általános vérellátást, és így enyhíti az idősebb korban fokozottan jelentkekző vérellátási zavarokat, például a szédülést, impotenciát és memóriaromlást.
Az életerő és a testmozgás közötti kapcsolatA rendszeres testmozgás élénkítő hatással van a test összes funkciójára, így az immunrendszerre is. A sport kellemes közérzetet is biztosít azáltal, hogy serkenti az agyban az endorfintermelést.
A sportolók és a rendszeresen edző emberek sok energiát használnak el, ezért nagyobb a kalóriaigényük, mint azoknak, akik ülő életmódot folytatnak.
A test maximális teljesítőképességéhez szőlőcukorra van szükség. Ahhoz viszont, hogy a szervezetben az elraktározott energia cukorrá alakuljon, a hormonok mellett ásványi anyagokra – krómra, magnéziumra, cinkre – valamint különböző B-vitaminokra van szükség, hogy az energiát a szervezet felhasználhassa.
Egy kimerítő edzés alatt a szervezet az átlagosnál több oxigént vesz fel, ami serkenti a szabad gyökök, vagyis a sejtromboló, instabil molekulák termelődését; ezek nagy mennyiségben gátolják az izommunkát. A kezdők, az idősebb emberek vagy a komoly testedzők számára ezért hasznos a C- és az E-vitamin rendszeres szedése.
|
Tippek |
|
• Bár még több vizsgálat szükséges a kérdés egyértelmű eldöntéséhez, egyre több szakember javasolja, hogy az emberek 50 év felett az öregedés ahtásainak csökkentése érdekében szedjenek Q10 koenzim étrend kiegészítőt. |
OLVASS TOVÁBB!
Nők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
KÖZÉRZETAz 5 legfontosabb dolog, amit az energiagyógyítás adhat számodra
Mit is értünk energiagyógyítás alatt? Hallottál már róla, de ha éppen erről beszél neked valaki, csak vakon bólogatsz, hiszen nem tud...
A 6 leggyakoribb ok, mely asztmás tüneteket válthat ki - Érdemes odafigyelni!
Ha asztmában szenvedsz, akkor valószínűleg tisztában vagy azzal, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyek ronthatnak az állapotodon és asztmá...
KÖZÉRZET7 drasztikus változás, ami a testedben történik, ha túl sokat eszel
Annak ellenére, hogy sok ember nem is tud róla, a mértéktelen evés a legelterjedtebb evészavar a felnőttek körében. Komoly egészségüg...
KÖZÉRZETOura Ring vs Apple Watch - Melyik okos eszköz alkalmasabb az egészségügyi adatok nyomon követésére?
Oura Ring vagy Apple Watch? Összehasonlítjuk az alváskövetést, edzésfunkciókat, akkumulátort és árakat, hogy megtaláld a számodra ide...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK