Tudjuk, szinte már elcsépelt, olyan sokszor hangoztatják, hogy a finnek, mennyire élen járnak a szaunázásban. De ezúttal sem szeretnénk kikerülni a kötelező köröket, ezért csak néhány adat bizonyítékul: jelenleg Finnországban hozzávetőlegesen 5,2 millióan laknak, és 2,9 millió szauna működik, ebből következően minden otthonra legalább egy saját szauna jut. A mi életünkben – legalábbis a legtöbbünkében - azonban még mindig különleges alkalomnak számít a szaunázás. Pedig több okot is tudnánk rá mondani, miért kellene ezen változtatni.
A hatásvadász cím sokkal, de helytállóbb mint gondolnád, ugyanis a jó vérkeringés és a ruganyos bőr mindig párban járnak. Ezenkívül többféle kedvező élettani hatással büszkélkedhet, hiszen miközben serkenti a vérkeringést, izzadásra késztet, ami a méregtelenítés folyamatát kedvezően befolyásolja.
A betegségeket a rendszeres izzadás segítségével megelőzheted, másrészt ellazulsz – jótékonyan feledve a stressz hatásait –, harmadrészt megszépül a bőröd. A kezelés szempontjából teljesen mindegy, hogy sportolás után vagy csak úgy szaunázol, a hatás mindkét esetben ugyanúgy alakul. Ha rendszeresen áldozol a gőzös kezelésnek, erősödik az anyagcseréd, felgyorsul szervezetedben a méregtelenítés folyamata. Amennyiben kombinálod hideg-vizes kezelésekkel, a bőröd gyorsabban tisztul, megduzzadnak a bőr felső rétegében található szarusejtek, majd leválnak, végül bőröd rugalmasabb lesz. Rafinált módon hat elmédre és lelkedre: beindítja az agy vegetatív szabályozó rendszerét, ezáltal kiegyensúlyozottabbá válhatsz a mindennapokban.
Visszakanyarodva a finnekhez, azt azért még megosztanánk veletek, hogy a közkeletű tévhittel ellentétben, nem az ő találmányuk a szauna. Már Közép-Amerikában is alkalmazták, sőt sokan nekik tulajdonítják kialakulásukat. Ráadásul Európába a japánok révén terjedt el, ahol már a VI. században a rituális ceremóniák része volt.
Igaz, leginkább a pihentető egészségkezelés a megfelelő szó a szaunázás szertartására, de ahhoz hogy ne történjék baj, azért nem árt betartani néhány szabályt.
Először is gondoskodj bőröd megtisztítására, majd szárításáról, mivel a száraz bőr jobban izzad. Csak 8, majd ezt követően maximum 15 percig hevítsd testedet. Érdemes szép lassan lefeküdnöd, mert úgy jobban érzed a meleget, de ahhoz, hogy ne ugráljon a vérnyomásod legalább az utolsó 2 percben ülj fel.
Miután kijöttél a szaunából, pár percig pihenj meg, hagyd, hogy szép lassan visszahűljön a tested. Ha bátor vagy, és gyakorlott, öblítsd le magadról a verejtéket, majd merülj el a hűvös medencében. Ennek hatására a jéghideg víz először hirtelen összehúzza az ereket, majd hirtelen kitágítja. Attól függetlenül, hogy megmártózol-e szaunázás után, mindenképpen pihenj negyed órát, mielőtt el kezdenél készülődni. Számíts rá, hogy pár óráig – a legtöbb esetben – jóleső fáradság érzet keríthet hatalmába.
OLVASS TOVÁBB!
A női intuíció ereje: 5 gyakorlat annak fejlesztésére
A női intuíció egy titokzatos és erőteljes jelenség, amelyet gyakran a belső erővel és a környező világ mély megértésével társí...
KÖZÉRZETEgyre népszerűbb a fitnesz világában a HILIT
Ugrások, hegymászás, burpee-k: ezek a pulzusemelő gyakorlatok, amelyek során a saját testsúlyunkat használjuk, néhány éve a HIIT (nagy...
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
Ez a 6 hétköznapi szokásod rémálmokat okoz a fogorvosnak
Naponta kétszer fogat mosol, időnként fogselymet használsz, és azt hiszed, ezzel minden rendben van? Tévedsz, mert sajnos számos mindennap...
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
KÖZÉRZETMi a különbség a szemvizsgálat és a látásvizsgálat között?
A köznyelvben gyakran egymás szinonimájaként használjuk, ám a szemvizsgálat és a látásvizsgálat nem ugyanaz. Szemünk egészsége érd...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK