Szabó Anna
Kutatások alapján az a legmegfelelőbb, ha helyileg alkalmazzuk az illóolajokat, ugyanis így a leghatásosabbak. A levendulaolaj például csodaszer lehet azoknak, akik alvási nehézségekkel küzdenek, ugyanis bejut a véráramba azáltal, ha 5 percig masszírozzuk a bőrünk felületén. A nyugtató hatást már 1-2 csepp is bőven kifejti, mivel illékony anyagok és párolgás közben belélegezzük. Az illóolajok tehát az alvás megmentői, hiszen nincsen semmiféle mellékhatásuk – az altatókkal ellentétben -, ugyanakkor rendkívül pozitív hatással vannak az alvás elősegítésére.

Tartsd észben, hogy mindenki máshogy működik. Az, ami másnak működik, nem biztos, hogy nálad is fog. Hallgass a megérzéseidre és a tested által adott jelekre. Lényegében minden olyan olaj, ami nyugtatja a testet, segít csillapítani a stresszt. Ugyanazzal a módszerrel történik ez, mint a meditáció, vagy a thai-chi, fontos a mozgás, és a kiegyensúlyozott étrend. Ha találsz valamit, ami működik, akkor ragaszkodj hozzá.
A legegyszerűbb, ha néhány cseppet adagolsz egy párologtatóba lefekvés előtt. Néhány keverék, amit érdemes kipróbálni:

A másik egyszerű módja a kezelésnek, hogy bizonyos pontokra cseppentesz az illóolajból. Ilyen pont lehet a sarok, a fül mögötti rész, vagy a tarkó.

Otthon is elkészíthető. Tegyél 20 csepp illóolajat egy üres palackba, öntsd fel vízzel, majd rázd fel alaposan. Permetezd be vele a párnádat alvás előtt, és sokkal pihentetőbb lesz az alvás.
OLVASS TOVÁBB!
Nem is gondolnád, mennyi minden múlik a bokád egészségén
A bokánkra általában csak akkor kezdünk igazán figyelni, amikor fájni kezd, pedig ez az aprócska testrész elképesztően összetett munk...
KÖZÉRZETLézeres szemműtét utáni gyógyulási idő és tapasztalatok - Mikor lehet újra vezetni, sportolni és képernyő előtt dolgozni?
A lézeres szemműtét egyik legnagyobb előnye, hogy a szemüveg vagy kontaktlencse nélküli éles látás sok esetben már rövid időn belül...
KÖZÉRZETVérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
Mi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
KÖZÉRZETMire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK