Szabó Anna
Étvágytalanság, súlycsökkenés
A menstruáció ideje alatt (1-7. nap)
Feltétlenül fontos a sok pihenés, és a stresszhelyzetek kerülése. Ezeken a napokon fogyassz C-vitaminban, és vasban gazdag ételeket (paradicsom, brokkoli, kivi, hal, vörös húsok, búzacsíra) a szervezeted ellenálló képességének növelése érdekében. Ha teheted, mellőzd a kávé fogyasztását, mert felerősítheti az alhasi görcsöket. Akinek rendkívül erős a menstruációja és a természetes gyógymódok híve, érdemes már a vérzés jelentkezése előtt kb. 5 nappal gyógyteát fogyasztania.
Gyógyteakeverék: palástfű, libapimpó, cickafark (a gyógyszertárakban kaphatók)

A fájdalomcsillapítókkal csínján bánj, nem szabad túl sokat bevenni belőlük. Nagy fájdalmak esetén ajánlott gyógyszerrel csillapítani a fájdalmat, és akkor is csak az első pár napban.
Remek hangulatban, tele energiával
A nehéz napok után (8-14. nap)
A második ciklushét ragyogással teli, ilyenkor úgy érzed, hogy majd kicsattansz az energiától. Ez a jó fizikai állapot számodra a legideálisabb sportolásra, tanulásra, és még randizásnál is nagy segítségedre lehet. Sok férfi megérzi ugyanis, hogy ösztrogéntermelésed az egeket veri, és így még vonzóbbnak találnak majd.

Lelki béke, harmónia
Ciklusod közepén (15-20. nap)
Ha sportolni támad kedved, feltétlenül végezz a torna előtt nyújtógyakorlatokat. Érdemes ciklusnaptárt vezetned. A hormonális ciklusok mindenkinél különbözően alakulnak. A ciklusnaptárba feljegyezheted a reggeli testhőmérsékletedet, és az aktuális fizikai állapotodat. Így ellenőrizheted, hogy minden rendben van- e a szervezeteddel. Tapasztalni fogod, hogy egyes hatások, amelyeket lejegyeztél, szabályszerűen visszatérnek.

Egyre nő a feszültség benned
A nehéz napok előtt (21-28. nap)
A negyedik héten mindenképp kerüld a koffeintartalmú italok fogyasztását, hogy elkerülhesd a fájdalmak felerősödését. Lazító, citromfüves fürdő is nagyon hatásos tud lenni álmatlanság esetén. Igyál sok csalánteát és kerüld a túlzottan sós ételeket. A csalán kiváló vértisztító hatással rendelkezik. Sajgó fejfájás esetén használj borsmentaolajat, amellyel dörzsöld be jó erősen a két oldali halántékodat. Fogyassz B6 vitaminban gazdag élelmiszereket (banán, hal, gabonafélék), vagy szedj B6 vitamin tablettát, hogy erősítsd az immunrendszeredet. Csokoládé és különböző édességek helyett nassolj aszalt gyümölcsöket (füge, datolya, aszalt szilva, mazsola).
A füge, rendkívüli vastartalmáról híres. A céklalé fogyasztása is rendszeresen ajánlott. Jótékony hatását igazán a vérképzőszervi betegségek megelőzésénél fejti ki.
OLVASS TOVÁBB!
Teljes állás gyerek mellett: hogyan kerüljük el a szülői kiégést?
A bölcsőde vagy óvoda, a karrier és a mindennapi teendők között sok szülő eléri a teljesítőképessége határát. Vannak azonban olya...
KÖZÉRZETHa ez a panaszod állandóan visszatér, azonnal fordulj szakemberhez
Van az a fájdalom, amire azt mondjuk, hogy majd elmúlik, mert igazából pár nap pihenés, egy kis kímélet, esetleg egy fájdalomcsillapítÃ...
KÖZÉRZETNem is gondolnád, mennyi minden múlik a bokád egészségén
A bokánkra általában csak akkor kezdünk igazán figyelni, amikor fájni kezd, pedig ez az aprócska testrész elképesztően összetett munkÃ...
Lézeres szemműtét utáni gyógyulási idő és tapasztalatok - Mikor lehet újra vezetni, sportolni és képernyő előtt dolgozni?
A lézeres szemműtét egyik legnagyobb előnye, hogy a szemüveg vagy kontaktlencse nélküli éles látás sok esetben már rövid időn belül...
KÖZÉRZETVérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
KÖZÉRZETMi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK