Szabó Anna
Jellemzője: Békés, stresszmentes helyzetben csökken, stresszes-feszült helyzetben pedig nő a tikkelés előfordulásának valószínűsége. Erős akaratlagos koncentrációval csak rövid időre lehet megállítani, a későbbiekben a feszültség a koncentráció miatt még jobban megnő, így újból biztosan előtör.
A gyermekek 5-10%-a érintett. Kutatások eredményei szerint a genetikai hajlam vagy valamilyen ismeretlen idegrendszeri sérülés okozza. A fiúk idegrendszere sérülékenyebb, ezáltal nagyobb arányban érintettek. A hiperaktív, erősen korlátozott, mozgékony izgága gyermekeknél is gyakori eset. Saját nyugtalanságuk kielégüléséért küzdenek, így mutatkoznak meg rajtuk a tik jelei.

A tikkelés három fajtája ismert:
- Enyhe, átmeneti tik:
A gyerekek nagy többségére ez jellemző.
- 2 és 15 éves kor közt jelentkezik
- leginkább a felső szemhéj önkéntelen mozgása formájában
Jól kezelhető, legtöbbször spontán gyógyul!
- Krónikus tik:
A test (legfőképp az arc) bármely részén huzamosabb ideig, 1 évig is fennálló kényszermozgás.
- La Tourette-szindróma:
A tikkelés legritkább fajtája. A krónikus tik (a felső testen jelentkező rángások) mellett önkéntelen hangadás (legtöbbször káromkodás) figyelhető meg.
A Tourett-re jellemző, hogy a kényszerek kicserélődhetnek és enyhülhetnek.
Legsúlyosabb formája általában 10-12 év körüli gyerekeknél jelentkezik.
A későbbiekben lassan enyhülnek a tünetek, serdülőkor után akár teljesen tünetmentessé is válhatnak, de előfordulhat, hogy életük végéig is fennállhat a szindróma. Ilyen súlyosabb esetekben meg kell tanulni együtt élni vele.
Van olyan időszak, amikor a gyermek kényszerei felerősödnek, és ekkor tanulási nehézségeket okozhat, amelyeket mindenképp figyelembe kell venni a gyermek iskolai haladásának optimális biztosításánál. Az esti időszakokban társulhat hiperaktivitással, ami nagymértékben csökkenti a koncentráló képességet.

Mit tehetünk? Otthoni praktikák:
Ne feledd, minél jobban felhívod rossz szokására csemetéd figyelmét, annál erőteljesebben lesz jelen! Nagyon bosszantóvá válhat számodra az örökös monoton zajongás, a látvány.
Mindenképpen próbálj meg valahogy feszültségmentes helyzetet teremteni, nem észrevenni. Ne feledd: tilos rászólni a gyerekre, hogy hagyja már abba és nyugodjon meg. Amennyiben a gyerek tünetei súlyos gondokat okoznak, legtöbbször gyógyszeres kezelést alkalmaznak, illetve természetes gyógymódokkal, pl. relaxációs technikákkal, viselkedésterápiával kedvező hatást érhetünk el.
A sportolás is nagy mértékben segíthet a tünetek enyhítésében, egyben a gyermek önbizalmát is növeli.
OLVASS TOVÁBB!
Töltekezz fel energiával a szürke novemberi hétköznapokon!
A november nem a legkönnyebb hónap....
KÖZÉRZETKorai felismerés és tudatos ellátás: változóban az orvoslás
A genetikai vizsgálatok, a mesterséges intelligencia és a digitális betegadatok új lehetőségeket adnak az egészségügynek....
KÖZÉRZETMiért változnak meg az ízületeink menopauza után?
A menopauza nem csupán a hormonháztartás változásáról szól....
Mell eltávolítás - Mint Angelina Jolie - Egyre több nő távolíttatja el megelőzésképpen a mellét
Egy főorvos beszél a megfelelő megelőzésről, a családi hajlamról és az emlő helyreállításának lehetőségeiről....
KÖZÉRZETIntim egészség nőknek - Mire figyeljünk a mindennapokban?
Az intim egészség a mindennapi közérzet része, mégis sokszor csak akkor kerül előtérbe, amikor már valamilyen kellemetlenség jelentkez...
KÖZÉRZETÍgy függ össze a női hormonháztartás, a stressz és a mozgás
A női szervezet működése egy rendkívül összetett rendszer, amelyben szinte minden mindennel kapcsolatban áll....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK