A horkolás nem csupán kellemetlenség. A tág légutakban a levegő a kellő mennyiségben lassan is át tud áramlani. Az izmok ellazulása szűkületet okoz a garattérben. A szükséges levegőmennyiséget nagyobb sebességgel kell belélegezni. Ez a lágy szövetek, úgy mint a lágy szájpad és a nyelvcsap zajos vibrációját (horkolást) eredményezi.
A horkolás az agyvérzés rizikófaktora?
Az egyszerű alvási apnoéban (alvás alatti légzéskimaradásban) szenvedő emberek esetében nagyobb rizikója lehet a csendes agyvérzésnek, illetve az agy fehérjeállományát érintő szövetsérüléseknek – adta hírül a ScienceDaily internetes egészségügyi magazin.
Az orvosi felfedezést a Nemzetközi Stroke Konferencia éves gyűlésén jelentették be az Amerikai Stroke Szövetség küldöttei. Mint elmondták, az általuk vizsgált agyvérzéses páciensek körében meglepően magas arányban – 91 százalékban – tapasztalható az erős apnoés, egyenetlen horkolás. Ez alapján javasolják, hogy – a magas vérnyomáshoz hasonlóan – az apnoét is sorolja az orvosi gyakorlat a stroke-ra hajlamosító tünetek közé. „Mindez persze nem jelenti azt, hogy aki horkol, mostantól kezdhet aggódni az agyvérzés miatt” – teszi hozzá Dr. Zoller Rezső, a Dr. Rose Magánkórház szomnológusa, alváskutatója.
„Ám kétségtelen, hogy az alvási apnoét, vagyis az alvás alatti átmeneti légzéskimaradást nem lenne szabad csupán a zavaró horkolás szintjére ’lefokozni’. Az alvási apnoé idővel memóriazavarokhoz is vezethet, sőt, agyi károsodást is okozhat, ami az agyban akár még szövetveszteség formájában is kimutatható. Az apnoé gyakori következménye emellett a fokozott nappali álmosság, ami rontja a koncentrációs képességet, így könnyen vezethet akár még balesethez is.”
Mivel a horkolásra legtöbbször nem az apnoés ember ébred fel, hanem a partnere, a probléma sokszor diagnosztizálatlan marad. „Gyakran találkozom olyan felelős beosztású emberekkel, akik nem is sejtik, hogy fokozódó memória problémáik vagy koncentrációs zavaraik mögött az alvási apnoé áll – folytatja Dr. Zoller – s mindez ráadásul még szív- és érrendszeri panaszokhoz is vezethet. A tüneteket alvásinterjú, illetve szükség esetén éjszakai poliszomnográfiás vizsgálat során tárjuk fel, s személyre szabottan állítjuk össze a kezelést.”
Tudtad?
A szomnológia az alvászavarokkal foglalkozó tudomány, mely viszonylag fiatal az orvosláson belül. A szomnológus alvászavarokkal, illetve alvás alatti zavaró jelenségek vizsgálatával és terápiájával foglalkozik. Ide tartozik a horkolás és a légzéskimaradás panaszának vizsgálata, szükség esetén kezelése, az elalvási-átalvási zavarok, számos alvás alatt jelentkező furcsa viselkedés is úgy mint az alvajárás, éjszakai sikoltozás, alvás alatti evés, szexuális magatartás, veszélyeztető magatartás, valamint a súlyos, nappali aluszékonyság, a lefekvéskor lábakban észlelt bizsergés, égés, amely mozgatásra javul. Ez utóbbi nyugtalan lábak szindrómaként ismert. A szomnológus segít mindezen bajok diagnosztizálásában és kezelésében, szükség esetén más szakterületek orvosainak bevonásával együtt.
OLVASS TOVÁBB!
A női intuíció ereje: 5 gyakorlat annak fejlesztésére
A női intuíció egy titokzatos és erőteljes jelenség, amelyet gyakran a belső erővel és a környező világ mély megértésével társí...
KÖZÉRZETEgyre népszerűbb a fitnesz világában a HILIT
Ugrások, hegymászás, burpee-k: ezek a pulzusemelő gyakorlatok, amelyek során a saját testsúlyunkat használjuk, néhány éve a HIIT (nagy...
KÖZÉRZETEzért okozhat kiütést a Spa látogatásod: A Whirlpool-betegség
Egy kellemes fürdőzés után a szállodai jakuzziban hirtelen viszketni kezd a bőröd? Lehet, hogy a híres „Whirlpool-kiütés”, azaz a ...
Ez a 6 hétköznapi szokásod rémálmokat okoz a fogorvosnak
Naponta kétszer fogat mosol, időnként fogselymet használsz, és azt hiszed, ezzel minden rendben van? Tévedsz, mert sajnos számos mindennap...
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
KÖZÉRZETMi a különbség a szemvizsgálat és a látásvizsgálat között?
A köznyelvben gyakran egymás szinonimájaként használjuk, ám a szemvizsgálat és a látásvizsgálat nem ugyanaz. Szemünk egészsége érd...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK