Szabó Anna
Nagyon egyszerű a tanács: ne dühöngjünk! Ám ahogy a tehetetlen düh, mint egy erős energia a fejünkbe szökik, ahogy vörösödünk... no, mondja csak valaki ekkor, hogy ne dühöngjünk! Ez különben sem megoldás, hiszen olyan, mint amikor nyelünk egyet és befelé dolgozzuk a feszültséget, ami aztán sajnos különféle betegségeknek ágyaz meg.

Ősi energiák lépnek működésbe, a pulzusszám, a tesztoszteron szint emelkedik, a kortizon szint csökken, és „Ide nekem az oroszlánt is!" felkiáltással csatába indulunk. Nos, akár belemásznánk a másik képébe is, mintha az életünkről lenne szó. Hiszen vészhelyzet van − fújja a riadót a bal agyfélteke. De bármennyire is furcsa, ez a kitörés mégis a megoldás felé vezetné a dühtől pukkadozó embert. Ez a hatalmas érzelmi, időzített bomba tulajdonképpen azért robban fel, hogy egy problémát megoldjon. Tehát nyugodjunk bele, amikor már épp a hajunkat tépné valaki, csupán csak megoldást keres? Utat a dühének, mert közben hátha jutunk valamire?
Nem beszélve arról, mennyire szétveri emberi kapcsolatainkat. Talán a hozzánk közel állók szenvednek tajtékzó énünktől a legtöbbet, és nem, mondjuk a főnök, aki előtt nagyon is, nyilván praktikus okokból, kénytelenek vagyunk inkább a mosolyunkba olvasztani vicsorgásunkat. Mindenképpen meg kell tanulnunk kezelni a dühkitöréseinket. A keletkezett érzelem nyilván létezik, meg nem szüntethetjük, le nem nyelhetjük...

Mint ahogy a számítógép is lefagyhat, önmagunkat is vissza kell hoznunk önmagunkhoz egy újraindítással. Erre nagyon jó módszer a csi kung energiakeringés. A túlpörgött béta-tartományból az alfaállapotba kell elmozdulnunk. Ezt elérhetjük ellazulással, belső mosollyal. (A legjobb erre egyébként a théta-tartomány transzállapotban.) Olyan testhelyzetet kell felvennünk, amely alkalmas a meditációra, például a fél lótusz ülés megfelelő erre. Az úgynevezett csikung kis energiakeringésének lényege, hogy belső mosollyal végigkíséri a test energiaközpontjait. Mindaddig kell követni a körforgást, ameddig vissza nem találunk a középpontunkba. Az energiaközpontok végigjárása segít az egyensúly kialakításában, az energiafelesleget pedig átvezeti a hiányterületekre.

OLVASS TOVÁBB!
Töltekezz fel energiával a szürke novemberi hétköznapokon!
A november nem a legkönnyebb hónap....
KÖZÉRZETKorai felismerés és tudatos ellátás: változóban az orvoslás
A genetikai vizsgálatok, a mesterséges intelligencia és a digitális betegadatok új lehetőségeket adnak az egészségügynek....
KÖZÉRZETMiért változnak meg az ízületeink menopauza után?
A menopauza nem csupán a hormonháztartás változásáról szól....
Mell eltávolítás - Mint Angelina Jolie - Egyre több nő távolíttatja el megelőzésképpen a mellét
Egy főorvos beszél a megfelelő megelőzésről, a családi hajlamról és az emlő helyreállításának lehetőségeiről....
KÖZÉRZETIntim egészség nőknek - Mire figyeljünk a mindennapokban?
Az intim egészség a mindennapi közérzet része, mégis sokszor csak akkor kerül előtérbe, amikor már valamilyen kellemetlenség jelentkez...
KÖZÉRZETÍgy függ össze a női hormonháztartás, a stressz és a mozgás
A női szervezet működése egy rendkívül összetett rendszer, amelyben szinte minden mindennel kapcsolatban áll....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK